A felvidéki Mária Légió közös zarándoklatára került sor július 5-9. között Ausztria és Bajorország tájaira Galgóczi Rudolf zselízi eseperesplébános, a Mária Légió vezetőjének irányításával. A zarándoklatról Tóth Magdolna zselízi olvasónk küldött képes beszámolót.
A 2009-es zarándokutunkra visszaemlékezve, melyet Boldog Gizella nyomában az ausztriai kolostorokon keresztül jártunk, ígéretünkhöz híven az idén is zarándokolni indultunk Ausztria és Bajorország csodálatosan szép és rendkívül változatos tájaira. Lelki vezetőnk Ft. Galgóczi Rudolf zselízi esperes-plébános volt, aki ha kellett az idegenvezető szerepét is betöltötte. Zarándokutunknak, amely 2010. július 5.-től 9.-ig tartott, Csáb, Csallóközkürt, Dunaszerdahely, Léva, Magyarbél, Nagyölved, Nagypaka, Nyír és Zselíz egyházközségek Mária tisztelői, de bécsi vendég-zarándokai is voltak.
Első megállónkat Rosenau községen át értük el. Ez a 704 m magas hegy tetején álló bencés apátsághoz tartozó sonntagbergi Bazilika volt. A zarándokok már 1438-tól jártak fel az itt álló kis Szt. Szalvátor kápolnához, melyet I. Benedek apát építtetett a sonntagbergi legenda helyén. A legenda szerint ezen a helyen egy éhes pásztorfiú álmából ébredve kenyeret talált. A kápolna 50 év múltával kicsinek bizonyult, ezért a zarándokok részére 1490-ben késő gótikus templomot kezdtek építeni a Szentháromság tiszteletére. A XVIII. században Mariazell után Sonntagberg volt a Monarchia legnépszerűbb búcsújáró helye. A seitenstetteni bencések 1706 és 1732 között barokk templomot építtettek előbb Jakob Prandtauer (1706-1717) tervei szerint, majd halála után unokaöccse Josef Munggenast (1718-1732) fejezte be. Két hatalmas jellegzetes sisakos tornyából, mely a melki templomra emlékeztet, szép kilátás nyílik a környező vidékre. VI. Pál pápa Basilica Minor rangra emelte. A kereszt alaprajzú templom belső berendezése is jelentős. Mennyezeti freskóit Daniel Gran készítette. A kupolában a Szentháromság dicsőítését, a hajóban Szt. Mihályt, a templom védőszentjét, a karzat felett pedig Jákob álmát örökítette meg. A keresztkarokban Jézus születése és a Szentlélek eljövetele, a presbitériumban pedig a Paradicsom teremtését csodálhattuk meg. A főoltár a tiroli építész Melchior Hefele munkája. Középpontjában két faragott márvány angyal tartja a fényárban úszó, rokokó ezüst keretbe foglalt kis oltárképet. A Szentháromságos Isten irgalmának székhelyét ábrázolja. Az Atya ölében tartja a Fiút – Krisztust a kereszttel, alatta a Szentlélek galamb formában lebeg. A kereszthajó két nagy oldalsó oltárképét a kremsi Schmidt mester festette. Az egyik Jézus megkeresztelését, a másik Mária mennybevitelét ábrázolja. Érdekesség az aranyozott szószék, a késő barokk orgona, valamint a domborművek, szobrok, gyertyatartók, márvány korinthusi oszlopok száma (12 – Izrael törzsei), mind az Ó-és Újszövetség közötti kapcsolatot szimbolizálja.
Második megállónk Traunkirchen volt. Még, mint halászfalu, a Traun tóba nyúló félszigeten épült ki. Festői környezetben az Alpok lenyűgöző hegycsúcsai veszik körül. Vele szemben a tópart legjellegzetesebb hegye az 1691 méter magas Traunstein emelkedik. Itt már várt bennünket Dr. Andreas Seidl az ausztriai Mária Légió Senátusának volt elnöke, kinek segítségével bejutottunk a helyi plébánia templomba. Ebben a jezsuita templomban tarthattuk meg zarándokutunk elsőnapi szentmiséjét. A főoltár képe Szűz Mária megkoronázását ábrázolja, mellette Szent Péter és Pál ember nagyságú szobrával. A templom XVIII. századi berendezésének leghíresebb darabja a Halász-szószék (Fischer-Kanzel, 1753). Maga a szószék egy halászladik, melynek két végén halakkal teli hálót tartanak Szt. Jakab és Szt. János apostolok. Mögöttük Jézus és Simon Péter látható. „Emberek halászává teszlek”- mondja Jézus, mikor meghívja Pétert és Andrást, hogy legyenek tanítványai. A szószék tetején Xavéri Szent Ferenc szobra áll. A lábainál látható fekete alakok indiai és japán missziós küldetésére emlékeztetnek. Az 1 200 000–es felirat arra utal, hogy Szent Ferenc ennyi embert térített keresztény hitre. A templom melletti temetőben nyugszik Andreas testvérünk felesége, Hannelore Seidl, aki a magyarországi és ausztriai Mária Légió kapcsolattartója volt. A természet szépségeitől körülvett csendes nyughelyénél lelke üdvéért imádkoztunk, majd megcsodáltuk a temetőkert lábánál nyíló vadregényes kilátást a Traun tóra. Andreas és Hannelore korábbi elbeszélései alapján elképzeltük az Úrnapi körmenetet, melyet itt minden évben a vízen – hajókon tartanak.
Az esti órákban érkeztünk meg szálláshelyünkre, a németországi Wonneberg faluhoz tartozó Hellmansbergbe. Ez a családi kézben lévő több épületes vendégház csendes, kedves kis szobáival, tipikus bajor ételeivel és egy szabadtéri medencéjével napi fáradalmaink pihenéséül szolgált.
Zarándokutunk második napján Salzburgba indultunk. Reggel még nem sejtettük, hogy ebben a gazdag történelmi hagyományokkal rendelkező városban ennyi érdekes látnivaló vár bennünket. Ma már tudjuk, hogy Salzburgot egy nap alatt nem lehet meghódítani. Reggeli szentmisénket a Jó Pásztor nővéreknél a Szent József kolostor kápolnájában tarthattuk meg. Az itt élő szerzetes nővérek egyik mindennapi feladata volt, hogy segítsenek az éhező szegényeken. Aki bekopogott a kolostor kapuján, az éhen nem távozhatott tőlük. Elmondásuk szerint, ma már egyre kevesebben kopogtatnak, mert az emberek anyagi jólétének köszönhetően egyre kevesebb az éhes ember. Vajon az anyagi jólétben mennyien vannak azok, akiknek a hasuk ugyan telve, de lelkük kong az éhségtől?…
A szentmise után találkoztunk a salzburgi magyarok egyik tagjával, idegenvezetőnkkel, Réti Erikával, aki a nap folyamán kalauzolt minket. Néha szinte már úgy éreztük magunkat, mint egy történelem vagy földrajz órán. Óriási tudásával ügyesen bemutatta nekünk Salzburg legfontosabb nevezetességeit, látnivalóit.
Ausztria 9 tartományra van osztva. Egyik közülük Salzburg tartomány, mely Északnyugaton Bajorországgal határos. Salzburg a tartományi székhely, kb. 150 000 lakosával Bécs, Graz és Linz után a negyedik legnagyobb osztrák város. A Salzburgi-medencében, a Salzach folyó partján fekszik. A város képét lényegében a folyó és a várost körülövező beépítetlen hegyek alakítják, amelyek a belvárost Európa egyik legzöldebb városközpontjává teszik. Óvárosa már régóta az UNESCO Világörökségének része.
Salzburg mai területe az újkőkor (kb. i. e. 5000 – 2000) óta folyamatosan lakott. A kelta időkben kisebb településrészek helyezkedtek el a várhegyen és a Kapucinus-hegyen, ahol a lakosok sóbányászással foglalkoztak. Salz =só: innét ered a folyó és a város neve is. A kis önálló települések lakossága a rómaiak bevonulása után, melyre Kr. e. 15-ben, Augustus császár uralkodása alatt került sor, az Óváros területére települt és ott immár a római „Iuvavum” település fennhatósága alatt élt. Néhány évtizeddel ezután Claudius császár municípiumi rangra emelte, mivel már fontos közigazgatási központ volt. Majd a népvándorlás során elpusztult településen a koraközépkorban a wormsi Rupert püspök kolostort alapított, amely Szent Péter nevét viselte. Szent Rupert lett később a salzburgi érsekség legfőbb védőszentje. A Salzburg név először 755-ben szerepelt. 739-től Salzburg püspöki székhely, első székesegyháza 774-re épült föl. 798. április 20-án III. Leó pápa, Nagy Károly kérésére, érseki rangra emelte a várost. Ezután a város a Keleti Frank Birodalomhoz tartozott. Az óváros utcáin sétálva közelítettük meg a város felett 542 m tengerszint feletti magasságban trónoló Hohensalzburg várat. Ez Közép-Európa legnagyobb teljes épségben megmaradt várerődje. Építését Gebhard hercegérsek kezdte 1077-ben, akkor még fából. Majd utódai egészen a 17. századig folyamatosan egyre több védőfalat és bástyát építettek hozzá. A barokk óváros utcáin haladva minden épületen és szegletben a legkülönbözőbb korokból fennmaradt oszlopos erkélyeket, díszes feliratú és színes mintázatú homlokzatokat, templomokat, tornyokat csodálhattunk meg. Idő szűke miatt némelyiket csak kívülről. Így a Chiemseehofot, amelyben ma a tartományi kormány hivatalai működnek, valamikor a chiemsee-i megyéspüspökök székhelye volt, vagy pedig a híres orvos, Paracelsus házát. A fellegvárba már kényelmesen, siklóvasúttal jutottunk fel, amelyet 1892-ben építettek. Innét bámulatos kilátás tárult elénk, mind a városra, mind az azt övező vidékre, hegyekre. Visszatérve a kilátóból a Szent Péter – apátság területére értünk, s először a Szent Péter temetőbe mentünk, mely egyedi elhelyezkedésének köszönhetően – a Mönchsberg sziklafalának tövében – a világ egyik legszebb temetője, jellegzetes árkádsorokkal körülvéve. A hegy falába vájt katakombák korai keresztény eredetűek, s a bejáratuk területén sok híresség nyugszik. A Szent Péter bencés főapátságot a VII. század végén Szent Rupert püspök alapította. Az ő sziklasírját láthattuk a Szent Péter alapítványi templomban. A salzburgi dóm vagy Szent Rupert dóm 79 m magas tornyai már messziről hívogatnak. A dómtérről három kapun lehet bejutni a templomba, a kapuszárnyakon a hitet, a reményt és a szeretet kifejező bronzdomborításokat láthattunk. A homlokzat előtt négy untersbergi márványból faragott szobor áll: Szent Rupert és Szent Virgil – a tartomány és a város védőszentjei, valamint Szent Péter és Pál. A főhomlokzat két kisebb tornya, a templom nagy kupolájának kicsinyített másolata. A hosszház háromhajós tagozódású, a keresztkarok, és az apszis háromlevelű lóherére emlékeztet. A két oldalhajó négy-négy oldalkápolnáját árkádsor választja el a főhajótól, felettük karzatok épültek. A Dóm 10 000 embert képes befogadni. A mennyezeten és a falakon D. Mascagni és két segítője – I. Solari és F. da Siena freskóit csodálhattuk, a stukkódíszítéseket J. Bassarino készítette. Az oltárok képeit is neves művészek készítették. Szintén a XII. században készült a román keresztelő medence, oroszlános tartóval. 1321-ben itt keresztelték meg Mozartot is. Ausztria második legnagyobb templomi orgonája található itt, melyet az udvari mester J. C. Egedacher épített 1702-1703-ban. A teljesen zárt Dóm tér közepén, márványpilléren, ólomból öntött Szeplőtelen Fogantatás szobor áll. A Mária-oszlop sarkainál az angyal, az ördög, az ember és a hit megtestesítő figurái állnak. A Rezidencia – a középkori püspöki székhely, kora barokk épületegyüttese előtt haladva, körbejártuk az untersbergi márványból készült 15 m magas barokk szökőkutat. A Dómtól délre a Káptalan téren fehér márványból készült egykori lóúsztatót láthattuk, melyet Josef Anton Pfaffinger Neptun – szoborcsoportja díszít. Egy rövid imára betértünk a Szent Mihály arkangyalnak szentelt templomba is, melyet 800 körül feltehetően palotakápolnául építettek.
Salzburg és Mozart neve már régtől összetartozik, mivel 1756. január 27-én itt látta meg a napvilágot a város talán legismertebb szülötte, Wolfgang Amadeus Mozart, aki 1769 és 1781 között az érsekszolgálatában állt. Szülőházában jelenleg múzeum működik, korabeli berendezésű szobákkal, hangszerekkel. Salzburg több mint 50 helyszínen minden évben számos fesztiválnak ad otthont. Leghíresebb rendezvénye a nyári Ünnepi Játékok. Minden művész számára megtisztelő feladat, rangos esemény Salzburgban szerepelni. Salzburgi látogatásunk utolsó helyszíne a Mirabell kastély és park, melyet Wolf Dietrich hercegérsek 1606-ban építtetett kedvese, Salome Alt részére. Ma polgármesteri hivataloknak ad otthont, de az itt található Márványterem a világ egyik legszebb házasságkötő terme. A kastélyt körülvevő parkban csodálatos virágágyások, szobrok, szökőkutak várják a pihenni vágyókat. A kert mai arculatát Fischer von Erlach tervezte. A harmadik napon az olasz, a német és a svájci határhoz közel található Innsbruckba látogattunk. Az Alpok 2200-2400 m magas hegyláncai között, az Inn folyó partján fekszik, nevét is ennek köszönheti – „Inn hídja”. Ez a város már 1420-tól Tirol fővárosa. Legrégibb lelete bronzkori. Az embereket a só és a réz vonzotta ide. Először 1187-ben említik „Innsprucke” néven. A város fénykora I. Miksa császár uralkodásának idejére esik. Rezidenciaváros volt Mária Terézia idejében is. A tiroli szabadságharcosok Bergiselnél többször is győzedelmeskedtek a franciák felett. Ennek emlékére található itt a legfontosabb 1809-es emlékhely Ausztriában. Az 1964 – és 1976 – ban itt megrendezett téli olimpiai játékok tették világszerte ismert várossá. Reggeli szentmisénket az 1593-ban épült nagyon egyszerű kapucinus templomban tartottuk. A főoltár képét – Háromkirályok imádása, C. Piazza festette 1606-ban. A bal oldali kápolnájában a szoptató Madonna XVI. sz.-ból származó képét L Cranach festette. 1630 óta az innsbruckiak kedves kegyképe, melynek tiszteletét Claudia Medici tette népszerűvé. A buszparkolótól egy kellemes pihenő parkon keresztül sétáltunk a belváros felé. A tartományi színház előtt egy gyönyörű díszkútnál, a Lipót – kútnál álltunk meg. V. Lipót főherceg készíttette 1621 és 1632 között. A kompozíció főalakja a főherceg ágaskodó lovas szobra, a medence szélén és a lábazaton mitológiai figurákkal. A Hofburgot többször átépítették, majd Mária Terézia átalakíttatta emlékkápolnává I. Ferenc császár halottas szobáját, ma Hofburgkapelle. Az óváros hangulatos utcáin sétálva jutottunk el a régi városházához, melyet 1358-ban építettek gótikus stílusban, majd 1937-ben restaurálták. 1442 és 1450 között épült a mellette álló várostorony, jellegzetes reneszánsz formáit 1561-ben kapta. Korábban a toronyban börtöncellák voltak. Galériájáról lélegzetelállító kilátás nyílik a városra és a környező alpesi tájra. Megálltunk Innsbruck leghíresebb háza, az Aranytetős ház – Goldenes dachl előtt. A tető állítólag több ezer darab arany zsindelyből van. Üreszsebű Frigyes herceg rezidenciául építtette 1420-ban. A késő gótikus erkélyről szemlélte I. Miksa császár és családja a ház előtti téren tartott lovagi tornákat, felvonulásokat és más előadásokat. A ház falán freskók, finom faragású címerek láthatók. A környező házak igen szépek, rendezettek, az ablakokban, erkélyeken virágokkal kellemes látványt nyújtanak. Innsbruck híres sugárútján a Maria Theresien-Strassen több műemléket, barokk és rokokó stílusban épült palotát láttunk. A Kórháztemplomban énekkel köszöntöttük a Szentlelket és rövid imával fohászkodtunk égi Édesanyánkhoz. Az egyszerű kora barokk szervita templomot és kolostort Anna Katharina Gonzaga, mantuai hercegnő, II. Ferdinánd főherceg felesége alapította 1614-ben. A sugárút közepén áll az Anna-oszlop, melyet az 1703. július 26-i bajor befolyás alóli felszabadulás emlékére állíttatták. A korinthoszi oszlop tetejére Madonna szobrot helyezett C. Benedetti, alatta pedig Szent Anna, Kassian, Virgilius és Szent György – Tirol védőszentjének szobra látható. A sugárút végén a Diadalívet jártuk körbe. 1765-ben emelték II. Lipót császár, akkor még toscanai nagyherceg dicsőségére, valamint I. Ferenc halálának emlékére. A három kapu felett és körül több szobor és portré látható a császári családból, melyek B. Moll alkotásai. Innsbrucki látogatásunk utolsó helyszíne a Szent Jakab dóm, mely 1964 óta püspöki székesegyház. Észak – Tirol legszebb XVIII. századi templomának tartják. Már jó pár templomot megjártunk, de ennek a belsejét látva ámultunk és csodálatuk a jó Isten műveit. A főoltáron az id. L. Cranach ezüstkeretbe foglalt Madonna-képe látható, melyet 1650-ben hoztak Innsbruckba. A kereszt alaprajzú templom hajóját három lapos kupola fedi, a szentély pedig a magas kupolából kapja különleges megvilágítását. Az oldalsó falpilléreket színes márvány borítja, közöttük mellékoltárok és gyóntatószékek állnak. A kupolafreskókat 1722-ben D. Asam, a kora rokokó stukkókat pedig testvére, E. Q. Asam készítették. A mélyen illuzionista freskók témái: a szentélyben – Szent Jakab közbenjárása a templomért, a birodalomért, a tartományért és a városért. A továbbiakon Szent Jakab közbenjár a szenvedő emberiségért, Szent Jakab felajánlása Máriának, Szent Jakab, mint a spanyolok szaracénokkal vívott harcának vezetője. Szemet gyönyörködtető látvány volt az aranyozott szószék és az orgonaszekrény is. A kereszthajó bal oldali részében láthattuk II. Miksa főherceg – a német lovagrend nagymesterének és tartományi hercegének síremlékét. A bronzból öntött, díszes csavart oszlopos felépítményen térdeplő főherceget Szent György ajánlja fel Istennek. Láthatók még a főherceg és a lovagrend címerei is. A bal oldali mellékoltárok egyikében Szent Benignus lábszárcsontjait őrzik. A nap fáradalmait enyhítve ültünk be a templom padsoraiba, s mindenki a maga módján köszönte meg Istennek ezt a szép napot. Gondoltunk az otthon maradottakra, rokonokra, ismerősökre, idősekre és betegekre is. A városnézésre szánt időnk hamar lejárt, és itt sem tudtunk egy nap alatt minden látnivalót megnézni.
A negyedik napon a berchtesgadeni vidék természeti csodáit néztük meg. Az előző napok csodálatos látnivalói után nem gondoltuk, hogy azt a sok szépséget még fokozni is lehet. Hát tévedtünk. Először a Bajor Alpok legszebb tavához, a Király tóhoz – Königsee – értünk. A berchtesgadeni Nemzeti Park meredeken magasba törő sziklafalai között fjordszerűen helyezkedik el a 8 km hosszú, 1, 25 km széles és helyenként 200 m mély smaragdzöld vizű tó. Németország legtisztább tava, vizét ivóvíznek minősítették, s vigyáznak is rá a helybéliek. A tavon már 1909 óta elektromos meghajtású sétahajók közlekednek, hogy ezzel is őrizzék a tó tisztaságát és nyugalmát. A sétahajók több helyen is kikötnek. Első megállónk azonban a tó közepén volt, az Echowand – Visszhangfalnál. Ez az utazás egyik fő attrakciója. Régen a kapitány puskaporral töltött pisztolyból adott le lövéseket, melyet a sziklafalak hétszer is visszavertek. Ma már biztonsági okokból nem visznek puskaport a hajókra. Mi a trombitával fújt melódiát 2-3 ismétléssel hallottuk vissza. Legkedveltebb megálló a Szent Bartolomeusz félszigeten van. A 2000 m magas Watzmann sziklafal északi lábához mosott sziklatörmelékre építették a „parasztszentnek” ajánlott templomot, amely mai alakját a XVII. század végén nyerte el. A világszerte ismert búcsújáró templom feltűnő kupoláival a tó jelképe lett. Az egyes hegycsúcsok emberi alakzatokat is formálnak, így ismertük fel a legenda szerint kegyetlenkedő kővé vált királyt, a királynét és hét gyermeküket, vagy a népnyelven „alvó boszorkánynak” nevezett sziklaképződményt. A Királytó tükörsima felszínét az Alpok Nemzeti Parkban felváltotta a rossfeldi Panorámaút kacskaringós, lélegzetelállító, néha félelmetes, de egyben szemet gyönyörködtető folytatása. Felejthetetlen élmény volt az 1600 m tengerszint feletti magasságban közelről szemlélni az Alpok hófedte csúcsait, a völgyekben a virágokkal tarkított legelőket, a kanyargó folyót, az apró épületeket. Ez mind a jó Isten hatalmas és szépséges műveiről tanúskodik. A szemközti Kehlsteinhaus hegy csúcsán, mely Berchtesgaden városka fölé emelkedik, 1834 méter magasan láthattuk Hitler híres „Sasfészkét” is.
Délután Bajorország dél-keleti részén fekvő Traunstein városát látogattuk meg. Festői utcái, terei, előkelő palotái mind arról tanúskodnak, hogy ez a város a középkorban a sóbányászat és kereskedelem révén fejlődött és gazdagodott meg. 1937-ben költözött a városba a Ratzinger család, s így ebben a városban töltötte diákéveit XVI. Benedek pápa. A város főterén áll az 1501-ben épült Szent Oswald templom. Itt ünnepelte első miséjét 1951-ben, majd ezüst miséjét 1976-ban és arany miséjét is 2002-ben a Szentatya.
Elérkezett zarándokutunk utolsó napja, melyen két várost látogattunk meg. Először Ausztria legrégebbi városkájában, Ennsben voltunk. A Duna mentén megépített Limes Romanus védelmi rendszer építésekor alapították. Fontos szerepe volt a kereszténység terjesztésében Bajorország felé. A Diocletianus császár által elrendelt keresztényüldözés során itt fogták el a keresztény hitét megvalló mártír Szent Flóriánt és az Enns folyóba fojtották, 304. május 4-én. A XII. sz.-ban kialakított főtér közepén áll az 59 méter magas figyelő és óratorony, mely 1564-1568-ban épült, az ennsi polgárok gazdagságának és nagyravágyásának jelképeként. A városka főterén, de a mellékutcáiban is szépen helyreállított, reneszánsz és barokk homlokzatokkal ellátott épületeket, gyönyörű házakat láttunk. 1270-1300 között épült a kéthajós Havas Boldogasszony temploma. A Szent Lőrinc Bazilika 1553-ig a város plébániatemploma volt. Az Ennsegg kastély arról híres, hogy itt volt évekig Napóleon főhadiszállása. A XIX. század derekán nagyszabású csatornaépítkezések kezdődtek, hogy az Enns-vidéki terület alkalmassá váljon a mezőgazdasági és erdészeti felhasználásra.
Utolsó megállónk a 4100 lelket számláló Gaming. Sűrű erdők között, szépséges völgykatlanban megbújó település. Nevezetessége az egykori karthauzi kolostor, melyet II. Habsburg Albert herceg alapított 1330-ban. A kolostort 1342-ben szentelték fel és fennállásáig, 1782-ig 500 barát és 65 prior élt és munkálkodott itt. Az épület mai formája a XVII. sz. elején alakult ki reneszánsz és barokk stílusban. A Wenzel Lorenz Reiner híres és értékes barokk festményeivel díszített könyvtár, valamint a különösen szép stukkós mennyezetű prelátusi terem különleges rendezvények megtartására is alkalmas. Mi éppen egy lakodalomra előkészített termett láthattunk. A gótikus tetőtornyú karthauzi kolostor az Ötscherland egyik művészettörténeti kincse. Zarándoklatunk utolsó napi szentmiséjét a Mária Mennybemenetele Templomban tartottuk. Ez az egyhajós, huszártornyos, karcsú épület 1332-1342-ben épült. A templom belseje, a karthauzi rend szigorúságát jelképezve rendkívül szerény. A karthauzi rend egy római katolikus félremete rend, melyet a kölni Szent Brúnó alapított 1085-ben. Jelmondatuk: Stat crux dum volvitur orbis – a kereszt szilárdan áll, míg a világ forog. A „fehér szerzeteseknek“ is nevezett karthauziak ma is működő, szigorú regula szerint élnek. Jellemző rájuk a hallgatás, a magány és az ima. A magányba visszavonulva csak arra törekszenek, hogy Krisztusnak tetszenek és az Evangélium szerint kövessék Krisztust. A karthauzi kolostorok többsége Máriának van szentelve, mert Ő a rend legfelsőbb védőszentje. Ma a karthauziak rendje az egyetlen olyan rend, amely egy szigorúan szemlélődő élet késő középkori eszményével napjainkig fenn tudott maradni. A nap végén, zarándokutunk befejezéseképp Tedeumot énekeltünk.
Hálás szívvel köszöntük meg lelki atyánknak Ft. Galgóczi Rudolf esperes úrnak a kitűnő szervezést és a fáradságot nem ismerő lelki- és idegenvezetést. Sok szép élménnyel gazdagodva tértünk haza szeretteinkhez. Zarándokutunk minden napján tapasztalhattuk és tudatosíthattuk, hogy az igaz jámborság által az ember tudja és átéli helyét ebben a világban. Legyen az a nagyváros rohanó zajában, vagy az egyszerű vidéki élet mindennapi egyhangúságában. Fontos, hogy a jó Isten kegyelméből kapott ajándékokat szívünkben őrizzük, erősítsük és gyakoroljuk, főként az imádság és a felebaráti szeretet eszközeivel.
Pázmaneum, Tóth Magdolna
