Egy erősen szubjektív visszaemlékezéssel szeretnék üzenni a jelennek és talán a közeljövőnek is…
Amikor 26 évesen polgármesternek választottak Kalondán, még nem tudtam, hogy a saját és a családom életét folyamatosan a közösségünk szolgálatába állítom (nos, igen…nemrégiben egy általam nagyra becsült közéleti személy azt találta nekem mondani, hogy „Ne szolgálj, formálj! Ha szolgálsz, csak szolga maradsz, ha formálsz, az hatékonyabb.” ).
Fiatal polgármesterként valójában egy bigámista voltam, mert a falu volt az első feleségem, s azzal többet törődtem, mint az igazimmal, aki a két kis gyermekünket úgy nevelte, hogy ha kora este elmentem a falu másik végére a gyerekeknek a vacsorához friss tehéntejért, akkor a rögtönzött és hosszúra nyúlt utcai fogadóóráim miatt sokszor a gyermekeim hiába várták az asztalnál a tejet, mert csak azután értem haza, amikor már az anyjuk ágyba rakta őket.
A nulláról kellett útjára indítani a falunkat, hiszen akkor kaptuk vissza az önállóságunkat, vízvezetéket, közvilágítást, ravatalozót építettünk Kalondán, aztán ott volt a határátkelőhely ügye, amely nagyon fontos volt a régió számára. Az, hogy nem csak a helyi ügyeket tartottam fontosnak, hanem a térség magyar vonatkozású dolgait is, hamar szemet szúrt a losonci magyar elit akkori képviselőinek is. Így lettem az Együttélés PM tagja Duray Éva és Böszörményi István jóvoltából, amiért a mai napig hálás vagyok nekik, mert általuk kerültem be a politikai mozgalom országos tanácsába és önkormányzati szakbizottságába is (jut eszembe, ma van ilyenünk?), és így rám hárult a feladat, hogy 1994. január 4-én a losonci és a füleki régió méltó képviselettel vegyen részt a komáromi nagygyűlésen.
Nem volt könnyű a feladat, mert sok településen meghagyta a nép az öreg kommunistákat, akik amolyan „előHidasként” már akkor is meghunyászkodva kollaboráltak a hatalommal, még gátolták is a szervezést.
Mindennek ellenére száz küldöttet, tehát két autóbusznyi polgármestert, önkormányzati képviselőt és hozzájuk kötődő magyar embert sikerült összeverbuválnom. „Természetesen” minderről már tudott a hatalom járási titkos csápja és
mielőtt a két tömött autóbusz elindult volna egyszerre Losoncról, a rendőrség ott termett és egy mondvacsinált ellenőrzés után bevonta az állami közlekedési vállalat buszainak forgalmi engedélyét.
Annyi betyárbecsület volt a rendőrökben, hogy megsúgták, nekik ma az a feladat jutott, hogy mi, buszokkal, szervezetten ne jussunk el Komáromba. Az első percek felháborodása után improvizáltunk, aki bevállalta, hogy kocsiba ül és elindul a nagygyűlésre, az azonnal cselekedett, de sajnos a többség itthon maradt. Nekem sem volt más választásom, mint beültetni a családomat a rossz Skodánkba és kirándulást színlelve, „élő pajzsként” használva a feleséget és a gyerekeket elindulni Komáromba.
A hosszú úton több, mint húsz alkalommal állítottak meg rendőrök.
Ez talán eléggé szemlélteti az akkori készültséget az ő országukban, a mi szülőföldünkön. A gyerekeinket „letétbe helyeztük” a Singellőben Pálinkáséknál és rohantunk a sportcsarnokba, amely már akkorra zsúfolásig megtelt. A városi rendőrök sorfala között Kállay Jolika vonszolt be minket, mert akkor éppen pár, északról odahozott szlovák hőbörgő akart bejutni a csarnokba.
Mi, nógrádiak a csarnok zsongásában igyekeztünk megtalálni egymást, Hahn Józsi a maga határozottságával a kezembe nyomott egy üres papírt, „Írd le, és mondd el, hogy mi történt velünk!”, és én megtettem, imígyen (részlet a nagygyűlés jegyzőkönyvéből):
Tisztelt Jelenlévők!
Én csak egy percet kérek, és a tapsot is a végén kérem, a poént is elmondom, hogy miért… Papp Sándor, a Losonc járásbeli Kalonda határ menti kisközség polgármestere vagyok. Az egy hónapja tartó hecckampány és a megfélemlítések ellenére kollégáimmal együtt megszerveztük a mai nagygyűlésen való részvételünket, melyre több mint 100 önkormányzati képviselő és polgármester jött volna el a palóc régióból. A reggeli órákban azonban a helyi rendőri szervek bevonták az indulni készülő két autóbusz műszaki igazolványát. (Zúgolódás, fütyülés.) Ez tény és nem szenzációkeltés! Folytatom. Az autóbusz sofőröknek a rendőrök megsúgták, hogy nem a járművekkel van baj, hanem parancsot kaptak, hogy mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy Komáromba a Losonc és Fülek környékiek ne juthassanak el. Ebből véleményem szerint csak az következhet, hogy ma embereket korlátoznak szabad mozgásukban, Szlovákiában. Mi, akik saját személygépkocsijainkkal átjutottunk Losonctól Komáromig, 25 rendőrök által ellenőrzött ponton (zúgolódás, fütyülés), elhoztuk a kényszerűségből otthon maradottak üdvözletét. (Taps.) Neveiket és aláírásaikat leadtuk a helyi rendezőknél. Kérem még egyszer, hogy üdvözöljék őket Önök is. Köszönöm szépen. (Vastaps.).
Nem azért vetem papírra ezeket a sorokat 2019. január 8-án, hogy a személyemen legyen a hangsúly, csak szerettem volna, ha a fiataljainkhoz, kiváltképpen azokhoz, akik az elithez tartoznak és formálják a közösségünket országos, regionális, vagy helyi szinten, hogy „bezzeg a mi időnkben” tettünk és mertünk olyat is tenni, amihez nagyon rögös és veszélyes út vezetett, nem állt mögöttünk sem egy erős anyaországi kormány, sem anyagi támogatás, „csak” egy Duray Miklós meg a csapata.
Az, hogy végül oda jutottunk, ahol vagyunk, nem a mai fiatalok, hanem a kommunista reflextől megszabadulni képtelen idősebb elitgeneráció felelőssége, valamint azoké, akik liberális demokratáknak tartották magukat, de már akkor is bebújtak a „szlovák anyácska” szoknyája alá, mert ott valami jobbat találtak a saját, magyar anyjuk teje helyett.
Ők azok a felelősök, akik olyan szintre züllesztették a felvidéki magyar közösségünket, hogy ma nem egy nagygyűlést nem tudunk összehozni, de tehetetlenségében még a maradék kemény mag is egymást marja, vagy Godot-ra vár az árok partján…
Éppen ma, száz éve, hogy Losoncon a csehszlovák legionáriusok ledöntötték Kossuth Lajos szobrát. Száz év alatt az akkor 98%-ot kitevő losonci magyarság mára 8%-ra zsugorodott.
A környező falvakban, az elmúlt 20 évben 30-40%-kal csökkent a magyarság aránya, Losonc vonzáskörzetében már csak Kalondán vagyunk 50% fölött, de ez is csalóka, mert ha minden így marad, akkor a következő népszámláláskor itt is kisebbségben leszünk.
Az a kislány, akit akkor „pajzsként” használtam a kisöccsével és az anyjukkal együtt a Skodánkban a szent ügyünk érdekében, – nemrég Kalonda polgármestere lett a haladást akaró helyi magyarok, szlovákok, cigányok szavazataival. A nulláról kell indulnia, hogy az elmúlt időszak bűnös mulasztásait kiküszöbölve mentse a menthetőt, de nincs egyedül.
Van sok fiatal, és a végsőkig kitartó öreg palóc is a településeinken, az Ipoly völgyében, lassan kikopnak a régióban, a magyarság megmentését mímelő ősbolsi gátló tényezők is, és talán lehet újrakezdeni sok mindent Palócföldön meg az egész Felvidéken.
Talán, írom az előbbi mondatban, mert bizonytalan vagyok, de a talányos reménykedés helyett nem marad más, csak a szervezett munka.
Én csupán arra kérem azokat, akik a mi magyar közösségünket, választottként képviselik, hogy ezekre a fiatalokra és a „szolgáló – formáló” öregekre figyeljenek, becsüljék meg a munkájukat és támogassák őket, mert ha ez a csapat is feladja, akkor tényleg nem lesz, aki újra megválassza a megválasztottakat a Felvidéken, ma, holnap és holnapután…
