Újabb szurkolói túrát szervezett a Yellow Blue Supporters DAC fanklub a San Marinó-Magyarország EB selejtező kapcsán június 4-8. között.
Az amszterdami szurkolói túrán felbuzdulva látott neki a szervezésnek az YBS és ha nem is egy autóbusznyi szurkolót, de 12 felvidéki vitézt sikerült megmozgósítania.
Június 4-én a dunaszerdahelyi Trianon megemlékezés után tervezték be a szervezők az indulást. Az eredeti 10 órát, 11-re toltuk el, amiből az egyik sofőrnek köszönhetően vasárnapi indulás lett. Két kilencszemélyes járművel lett betervezve az indulás és a túrára jelentkezők a Turulnál gyülekeztek. Miután Pozsony felé terveztük be az utunkat még megálltunk Zoliért Sárosfán, addig a csapat másik része várta Pepét a győri sofőrt, aki közel egy órás késéssel meg is érkezett. Majd a somorjai benzinkúton összefutott a két csapat, amikor jött a hideg zuhany! Pepe nemes egyszerűséggel közölte, hogy nem tud tovább menni, mert leszakadt a kipufogója. Mint a villám úgy csapott belénk a hír, hiszen még el sem hagytuk a Csallóközt és hajnali fél kettőt írtunk. Gyors helyzetfelismerés, először drótét futott el Peti és Tomi egy közeli céghez, de az éjjeli őr ki sem nyitotta nekik a kaput. Közben elindult a telefonálgatás, akinek volt autószerelő ismerőse, felhívta több-kevesebb sikerrel. Talán mondanom sem kell, hogy vasárnap hajnalban a többség alszik vagy éppen szórakozik valahol. Nagy nehezen Pepe Győrben elérte az egyik ismerősét és visszaindult a Rába-parti városba . Még szerencse, hiszen időközben az is kiderült, hogy otthon hagyták a mérkőzésre szóló jegyeiket. A kíntól már nevettünk és megegyeztünk, hogy a mi furgonunk elindul és majd bevárjuk egymást, ami Velence után valósult meg.
A hírekkel ellentétben az osztrák határnál nem vártak minket a sógorok, így Roli nekiindult, hogy a Boxerrel átszelje Ausztriát. Közben telefonos kapcsolatot létesítettünk a másik csapattal, ahol Pelesz volt a rádiós és adta a helyzetjelentést. Miután megnyugodtunk, hogy sikerült a hegesztés és elindultak San Marinó felé, fellélegeztünk. Hosszú-hosszú és még hosszabb utak váltották egymást, alagutakkal fűszerezve. Hegyek, hegyi patakok látványa borzolta a fennlévőket az autóban, közben sikerült párszor lehallgatnunk a zenei repertoárt, amelyet visszafelé már mindenki fejből fújt. Klagenfurt előtt magyaros reggelit tartottunk az egyik megállóhelyen, zászlóinkkal feldíszítve azt. Bogi mindenféle finomságot rakott az asztalra és miután kellemesen megreggeliztünk újra a járműbe pattantunk és elindultunk olaszföld felé. Míg Ausztriában csak egy matricát kellett vennünk az egész autópályára, addig Olaszországban a sztrádakapuk fogalmával ismerkedtünk meg és gyűjtöttük az aprót. A borult időjárás fokozatosan átcsapott napsütésbe és Velencében már ragyogó időjárás fogadott bennünket. Mivel időnk is volt és a másik csapat is úton volt, ezért megismerkedtünk a velencei utcákkal, sikátorokkal és csatornákkal.
Miután a kulturális élményt is kipipáltuk műsorfüzetünkben továbbindultunk, ahol egy benzinkútnál Bologna után találkoztunk a másik csapat meggyötört tagjaival. Nem voltak jó hangulatban az elején, de a túra végére a rengeteg élmény kissé feledtette az elindulás rémes pillanatait.
Célunk Rimini volt, a Hotel Morolli, ahol szállást foglaltunk. Az idő újra elromlott és beborult, ahogy haladtunk célunk felé, a szembejövő több tíz kilométeres dugót figyeltük. Mi azonban haladtunk, mint kés a vajban és az üdülőövezetben kellett csak elővenni a navigációt, hogy a szálloda bejárata előtt landoljunk. Végre megérkeztünk, a szállodában már vártak bennünket és Ervin tolmácsolásának köszönhetően elintéztük a bejelentkezési procedúrákat. Miután mindenki elfoglalta a szállását, jöhetett a megérdemelt szórakozás. A tengertől 50 méterre lévő szállodánk ideális helyszín volt, az erkélyeket feldíszítettük magyar zászlókkal. A vasárnap este a szórakozásé volt, összekocintottuk poharainkat és beszélgettünk. Közben ismerkedtünk a helyiekkel, Franco pedig az egyik szálloda medencéjében fürdött meg csak úgy. Este az egyik pizzériában vacsoráztunk, ahol a jó hangulatról szinte mindenki gondoskodott. Ervint két pincér sem tudta legyőzni szkanderben, így a számlafizetés majdnem elmaradt. Csak az volt a baj, hogy közben egyikünk már rendezte a számlát. Ringispül, hinták, napágy, móló, tengerparti görögtűz – szinte mindent kipróbáltunk. A hosszú utazás után a megérdemelt pihenés következett a lakosztályban.
Másnap felfedezőútra indultunk a tengerparton és fürdésre, amely ismét csak élménydús volt. Már láttuk a sötét felhőket távol és gondoltuk, hogy valahol csúnyán esni fog, de mi mindenáron fürödni szerettünk volna a tengerben, így „Tengerbe magyar!” jelszóval páran belecsobbantunk a kék vízbe. Nem sokat tölthettünk a tengerben, hiszen öt perc múlva a parton álló vízimentős kifütyült bennünket és piros lapot kaptunk. Az eső pedig eleredt, szakadt, villámlott, dörgött az ég. Mi pedig behúzódtunk addig iszogatni és beszélgetni. Majd jó egy óra elteltével miután elmúlt a vihar újra a tengerben találtuk magunkat. Más nem merészkedett a tenger habjai közé, csak a mi csapatunk. Végig kísérő szemek figyeltek bennünket a partról, de gond nem volt velünk. A part homokjába aztán rajzoltunk és elégedetten nyugtáztuk, hogy a tengeri úszás is kipipálva. Nem maradt el a strandfoci és a lábtenisz sem a parton. Este helyi specialitásokat kóstoltak meg páran majd Rimini központját is felfedezték.
A mérkőzés napján még utoljára egyszer megmostuk lábunkat a tengerben, Bogi kagylókat szedett, Pelesz és Franco pedig a rákokkal ismerkedett meg közelebbről. A parton az idősek csoportos zumbája volt látványos, majd elbúcsúztunk a szálloda vezetőjétől és elindultunk meghódítani San Marinót. Ismét elromlott az idő és szakadó esőben értünk be a városállamba. Miután sikerült nagy nehezen parkolót találnunk kiszemeltük magunknak a vár legmagasabb tornyát és felkapaszkodtunk a fellegvárba. Közben már örömmel nyugtáztuk, hogy több magyar szurkoló is érkezett a mérkőzésre. Miután a piros-fehér-zöld színű, Dunaszerdahely feliratú zászlót kifeszítettük a vár legmagasabb pontján elindultunk körbenézni a városban is. Közben kivilágosodott és végre napsütésben fedezhettük fel a város nevezetességeit. Néhány üzletben kellemes meglepetés is fogadott, hiszen magyar eladókkal találkoztunk. Egy komáromi fiatalember miután megkóstoltatta velünk a Grappát, az Amarettót és a citromlikőrt is hosszasan elbeszélgetett velünk. Később a mérkőzésen is találkoztunk vele.
Két órával a mérkőzés előtt már a stadion parkolójában találtuk magunkat és készülődtünk a találkozóra. Fokozatosan futottak be a magyar rendszámú autóbuszok, furgonok, személyautók. Szinte az egész Magyarország ott volt, a zászlókra felírt helységnevek jelezték a magyar válogatott szurkolótáborának sokszínűségét. A bejutás is simán ment, rövid motozás majd a stadionban találtuk magunkat, amely egy igazi nagyon kisvárosi szintű stadion. A zászlóerdőbe mi is beszálltunk a saját lobogónkkal. A mérkőzés elején látható koreográfiába aktívan részt vetünk majd indulhatott a szurkolás teli torokból, 90 percen át! Közben érkeztek az sms-ek, hogy a TV-ben Gundel bemondott bennünket, dunaszerdahelyieket is! Mondhatom hízott a májunk rendesen. Az első félidőt kissé nem értettük, hiszen a rengeteg kihagyott helyzet, az állandó lesállások, a könnyelmű játék nem tett ránk kedvező benyomást. Végül azért csak sikerült egy gólt szereznünk az első félidőben is, a második játékrészben pedig még kettőt. Hazai környezetet teremtettünk nemzeti válogatottunknak, a hazai szurkolók legvérmesebb csoportja a fiatal lányokból álló gárda volt, akik néha fel-felocsúdva elkiálltották magukat. Megható érzés volt énekelni a Székely Himnuszt is a mérkőzés alatt és együtt szurkolni a több száz magyar szurkolóval, akik fontosnak tartják, hogy mindenhová elkísérjék a nemzeti válogatottat. Semmiféle atrocitás nem történt, bár néhány petárda fölöslegesen landolt a mérkőzés alatt a futópályán. Miután alaposan kiszurkoltuk magunkat a parkolóban még beszélgettünk és felkészültünk a hazafelé tartó útra. Visszafelé már nem volt gond Pepe járműjével sem, így időben elindulhattunk.
Az amszterdami túra után a San Marinói szurkolói túra is élményekkel teli nyomokat hagyott mindannyiunkban és lélekben már a moldovai túrára készülünk szeptemberben.
{phocagallery view=category|categoryid=236|limitstart=0|limitcount=0}
