A Maráza Polgári Társulás 2012. december 1-jén előadással egybekötött kötetlen beszélgetéssel emlékezett a „Málenkij robot” helyi áldozataira a kistárkányi Kultúrotthonban.
Előadást tartott Lukács Gábor, történelem szakos tanár.
Három évtizede, amikor a Csallóközből Bodrogközbe kerültem, számomra kissé érthetetlen, megdöbbentő volt a sok „feketekendős” idősebb asszony látványa. És hol vannak az idős férfiak? – merült fel. Alig akadt… szinte nem is láttam akkortájt…
Mára már tudom, de fel nem foghatom, hogy Bodrogközből és Ung-vidékről a vörös terror a kollektív bűnösség leple alatt törte ketté 2.444 magyar férfi életét – a hazatértek száma 1.543. Kárpátaljáról is több ezer magyar embert elhurcoltak… Hogyan?! Milyen alattomos módon?
Az itt élő férfiak elhitték, hogy a „felszabadító” hadsereg igazat mond 1944. novemberében, mikor arra kérték a 18-50 éves korig a férfilakosságot, hogy a Csapban lebombázott hidat, meg a várost segítsenek újra rendbe tenni, felépíteni, kitakarítani a háború piszkát… Az első nap este haza is jöhettek mindnyájan, aztán másnap még többen jelentkeztek munkára, de akkor már becsapták őket csúful, senki sem térhetett haza…
Fegyveres őrizet mellett kérdezték meg a nemzetiségüket, a cigányok, románok, szlovákok hazamehettek, a magyarok nem. Aki viszont bodrogközi, ung-vidéki magyarként tudott szlovákul imádkozni, azokat is hazaengedték, de a többség a puskatus előtt is büszkén vállalta a magyarságát. Mivel Bodrogköz, az Ung-vidék és Kárpátalja magyar lakossága a magyar nép része, ezért az elfogott magyar férfiakat hadifogolytáborokba, onnan pedig szibériai munkatáborokba szállították.
A halálos áldozatok nagy része még a munkatábor előtt elhunyt, főleg az éhség, a hideg, a kimerültség és a vérhas következtében.
Kistárkányból Kovács Tibor az egyik túlélő hős magyar férfi, aki az emlékirataiban leírta a fogságának az eseményeit, és az utókorra hagyta az eltitkolt történelmünk a „málenkij robot”-hoz kapcsolódó szörnyű életképeit. Hála ezért Tibi bácsinak…
A Szovjetúnió megszűnéséig a témáról, a „málenkij robot”-ról nem lehetett beszélni… Sajnálatos, hogy az ehhez fűződő események, sorsok feledésbe merülnek… Ennyi év elteltével is nehéz ezekről a dolgokról beszélni, mert felszakadnak a régi sebek, az édesapa hiánya, a szeretteink hiánya…
A megemlékezés keretében szavalatokkal, emlékezésekkel, mécsesekkel tisztelegtünk az áldozatok előtt.
Orlovský Erzsébet
Felvidék.ma
