A kassai Szt. Gellért Magyar Katolikus Pasztorációs Központban könyvbemutatókat tartottak szeptember 18-án. PhDr. Vladimír Segeš, PhD docens, pozsonyi hadtörténész üdvözölte a vendégeket, majd miután kiderült, nincs szlovák az érdeklődők között, magyarul folytatódott a bemutató. Úgy látszik, a szlovákokat nem érdekli különösebben városuk történelme.
Elsőként Zsoldos Attila akadémikus Dr. Weisz Boglárka (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – régebbi nevén Történettudományi Intézet, Bp.) kötetét mutatta be, melynek címe: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban (Bp. 2012). Ez tehát középkori gazdaságtörténeti munka, mely egykor virágzó ága volt tudományunknak – mondta Zsoldos -, de azután hanyatlásnak indult. Most kezd pislákolni nem kis mértékben ennek a kötetnek köszönhetően.
A vásár fogalmát nap mint nap használjuk, addig hisszük, hogy ismerjük, míg a könyvet el nem olvassuk. A szabad vásár (forum liberum) fogalmával kapcsolatosan a szakma véleménye megoszlik. Van ugyan vám, de ezt a király átengedi a vásár tulajdonosának. Ez annak fejében jár, hogy védelmet biztosít a kereskedőnek. Egyfajta védelmi pénzről van tehát szó. A lerakat fogalma még érdekesebb. Nem annyira ismerős, mint az árumegállító jog, mely egyetlen forrásban sem szerepel. Így ennek használata nem indokolt. A szerző meggyőz bennünket, ebben az esetben helyesebb lerakatról beszélni. A depozitorium ugyanis szerepel a forrásokban. Leghelyesebb azokat a fogalmakat használni, amelyeket a kor alkalmaz és a történész feladata, minél szélesebb körben megismerni annak tartalmát. A lerakati jog lényege, hogy vásáron kívül történjen és ne lopott áru cseréljen gazdát. A középkori kereskedelem professzionalizálódásáról van szó. Nem akárhonnan érkező valakivel, hanem profi kereskedők kereskednek egymással. A kereskedőnek kényelmesebb, ha nagy tételben adhatja el áruját, nem kell tovább mennie, fáradságos és veszedelmes utakon. Az árumegállító jog mögött kényszer húzódik meg, itt azonban nem. Számos változata van. A legerőteljesebb, amikor kimondja, a kereskedő Kassán túl már nem viheti áruját. Buda rendelkezett ilyen joggal. Bőséges tájékoztatás olvasható a könyveben Kassával kapcsolatosan is.
A kötetet kiegészíti egy vásáradattár megyék szerinti lebontásban és egy térkép, melyen az említett települések föl vannak tüntetve.
Ez egy olyan munka, amit abba lehet hagyni, de nem lehet befejezni. A szerző sem tekinti véglegesnek.
Granasztói György kötete A városi élet keretei a feudális kori Magyarországon, Kassa társadalma a 16. sz. derekán c. munka tavaly jelent meg (Korall Kiadó). Az ELTE egyetemi tanárának Kassával kapcsolatos kutatásait mindenki ismeri, aki a város történetével kíván behatóbban foglalkozni, hiszen az e kötetben szereplő kutatásait már évtizedek óta folytatja.
Czoch Gábor történész, a Korall társadalomtörténeti folyóirat szerkesztője, megfelelő szubjektivitással mutatta be a szerzőt, hiszen tanítványa volt. A kötet a késő középkori Kassát és polgárságát mutatja be. Buda után a második helyet foglalta el, így nem csoda, hogy a legtöbb adót befizető város volt. A szerző egy városon keresztül a 16. sz. városfejlődésének problematikáját foglalja össze. A történeti keret ismerős, ebben az esetben nem eseménytörténetről van szó. A vizsgált időkeret a 15. sz. utolsó harmadától a 16. sz. második feléig terjed. Mátyás erős állama három részre szakad. Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd híveinek összecsapása és a török uralom megszilárdulása jellemzi a korszakot s a reformáció terjedése további feszültségeket szül. Mindez Kassa életében is lecsapódik. A város először Ferdinánd oldalán áll, de Czeczey Lénárd 1536-ban János király számára foglalja el s tisztogatásokhoz kezd. Elüldözi a császárpárti polgárokat, akik zömmel német ajkúak. Helyükre magyar ajkúak érkeznek. 1551-ben a város Ferdinánd birtokába jut. Az elüldözöttek visszatérhetnek. A politikai viszonyok rendeződnek, de egy újabb csapás sújtja a várost. Az 1556-os tűzvész.
A krízisekkel sújtott városi társadalom áll a kutatás középpontjában. A kassai levéltárban található forráscsoport európai jelentőségű. Az 1549-es és 1554-es összeírás, az 1557-es adófizetők jegyzéke és ambulatio-jegyzék (háztartásfőkre kirótt adó, foglalkozás, stb.), valamint a három töredékes 1480-as adójegyzék és az 1500 évekből fennmaradt harmincadjegyzék, a polgárrá fogadott személyek névjegyzéke, a városi tanács döntéseit rögzítő városi könyvek adják ennek a gazdag forráscsoportnak egyes elemeit. A neveket, számokat, mennyiségeket kell a kutatónak élettel megtöltenie. Ez az igazi kihívás, miképpen tudja a szerző megszólaltatni, elemezni, ismertetni a társadalmi lét akkori állapotát. Módszere miatt is kiemelkedő jelentőségű, miképpen kell ezt megoldani. Így mások számára is példával szolgál. Ez egy problémaorientált munka. A narráció nem a kronológiai rendet követi, hanem a kutatás logikáját. Megnézi az összefüggéseket, statisztikai módszerekkel dolgozza föl azokat és a topográfiai helyzettel veti össze. Mit lehet mondani arról, hogy ki mennyire részesül a hatalomból. A koordináta-rendszer mentén egyéni életpályák jelennek meg. Briliánsak, mert szűkös adatokra épülnek. Nagyjából be tudjuk „lőni” az életpálya kereteit és az magyarázza, kiegészíti az elébb mondottakat. Ez az anyag 1970-es években indult kandidátusi munkaként. A szerző nem adta ki. A két vaskos kötetbe foglalt kéziratot a szakma ismerte, de most könyv alakjában foglalhatja el méltó helyét, hiszen kiállta az idő próbáját. Kár viszont, hogy nem a teljes anyag jelent meg. Ma is úgy tudjuk, ahogy ő leírta a polgári családot és háztartást. Párját ritkítja, mert hasonló módszertani alapokon álló, ilyen mélységű, legmesszebbmenő földolgozás azóta sem született. A kötet megállapításai inspirálóak és ezért fontos.
Granasztói elmondta, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozott, rájött, ha valaki valahol házat vásárolt, az nem a véletlen műve, hogy hol és mit vesz meg. Ezt a klasszikus történetírás nem elemezte. Döntő mértékben az illető gazdasági erejét mérlegelte, de nem helyezte el a térben, ahol a bonyolult személyi kapcsolatok döntő befolyást gyakoroltak. Hangsúlyozta, Európában vagy 10-15 olyan település létezik, mely Kassához hasonlítható gazdag forrásanyaggal rendelkezik, de ezek között nagyon sok falvat találunk. Közép-Európában nem ismert ehhez hasonló.
Az már rég világos, hogy a Tót utcában nemcsak tótok, a Mészáros utcában nem csupán mészárosok, a Kovács utcában nemcsak kovácsok laktak. Sokkal finomabb és bonyolultabb viszonyrendszer határozta meg a házvásárlást. Az utcanevekkel kapcsolatosan elmondta, egyelőre nem ismerjük a névadás logikáját. A végrendeletekből kiderül, ugyanannak az utcának akár két-három neve is volt. Külön kutatás tárgyát kellene képeznie, hogy erre fény derüljön.
Ezt a kérdést azért kezdte kutatni, mert felfigyelt Kemény Lajos, kassai levéltáros közzétett részletes családtörténeti adataira. Eljutott Kassára, de Kemény forrását mindmáig nem találta meg. Ez régebben gyakori szokás volt. Például Ember Győző hasonlóképpen járt el, rendszeresen dugdosta az iratokat, így senki sem tudta megtalálni azokat.
A kassai Salamon Pál, aki a budapesti Holokauszt Emlékközpont munkatársa, Czoch Gábor (ELTE, Bölcsészettudományi Kar) kötetét mutatta be, melynek címe A városok szíverek (Kalligram, 2009). A tanulmánykötet a 19. sz. eleji magyar városfejlődéssel foglalkozik. A Kassával kapcsolatos tanulmányokat ismertette. Az egyik a területi és térszerkezeti változásokat követi nyomon a 19. sz.-i Kassán. Mivel bőséges adatok, összeírások állnak a kutató rendelkezésére, sokrétűen tudja bemutatni a város e téren tapasztalt változásait. Ebből a dolgozatából kiderül, Henszlmann Imre használja először a Belváros kifejezést az egykor várfallal körülvett részre. Egy másik tanulmányában a polgárság és polgárjog változásait követi nyomon a 19. sz. első felében. Kassán nem a polgárjog kiüresedése következett be, úgy mint másutt, hanem annak átalakulása. Arisztokraták, értelmiségiek és manufaktúra-tulajdonosok folyamodtak polgárjogért.
Funkciója szerint a legfontosabb magyarországi városok közé tartozott, de népességszám szempontjából csupán a középmezőnybe. Egy alfejezet szól a polgári jog felvételének mechanizmusáról és külön szól az új polgárok főbb társadalmi jellemzőiről.
Czoch Gábor az 1850/51-es összeírás alapján 10.000 személy adatait vizsgálta meg. A nem honos népesség száma 3000-re rúgott. Ez következő tanulmányának tárgya. A nemzetiség meghatározása önbevalláson alapult. Azonban az összeírásból a népesség 5-6%-a kimaradt. E szerint, a szlovákok alkották a többséget (41%), őket követték a magyarok (33%), a németek (12%) és a zsidók (7%). Nem volt teljesen világos, hogy miért sorolta az előadó ezt utóbbi vallási adatot a nemzetiségek sorába. Salamon úgy vélte, a külvárosokra koncentrálódó bevándorlás a szlovákok számát növelte. Az etnikailag vegyes városi népességet felekezeti nyitottság és a nemzetiségi határvonalakon való átjárás jellemezte. Az adatok arra utalnak, hogy még él a középkori hagyomány, de viharos gyorsaságú változás következik be. Az adatok egyfajta különleges határhelyzetet rögzítenek.
Czoch Gábor elmondta, nem várostörténettel kívánt foglalkozni. A Duna-menti városodás településhálozatát kívánta kvantitatív módszerrel felmérni. Kassán viszont hihetetlen gazdag forrásanyagra lelt. Így azt feldolgozta. Czoch felmenői Lőcséhez, Késmárkhoz és Losonchoz kapcsolódnak. Csak később tudatosította, hogy ez is motiválta vizsgálódásait.
Lengyel Tünde történész látszólag két könyvet, am végülis hármat ismertetett, mivel az egyik kétrészes, mely már 2004-ben elkelt. H. Németh István (a Nemzeti Levéltár főlevéltárosa): Várospolitika és gazdaságpolitika a 16–17. századi Magyarországon. A felső-magyarországi városszövetség (1–2. köt., Osiris-MOL, Bp., 2004) c. munkájáról van szó. Ez volt doktori disszertációja. Más szerzőknél az ilyen alapos munka életműnek is számíthat. Olyan adatokat, problémákat, közölt és vetett föl, amelyeket eddig nem vettek figyelembe. Ezen a téren a szlovák történettudomány adósa a kutatásnak. A kétrészes munka tárgya a német történetírásában jól kutatott kérdéskör, de alapvetően új eredményekre támaszkodik és sokkal szélesebb körű összefüggéseket tárgyal. Nemcsak erre az öt városra (Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa, Kisszeben) terjed ki figyelme, hanem sokkal szélesebb körre. 14 levéltár 70 fondját dolgozta föl Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Ausztria és Szlovénia területén. Koncepciója eredményeképpen szervesen beépíti ezek történetét Magyarország és Közép-Európa összefüggésrendszerébe. A több mint 900 oldalas munka a városszövetség rendkívül gazdag anyagát öleli föl. Feldolgozza a bécsi udvar és a városok kapcsolatát, elemzi az adópolitikát, a védrendszert, a városok katonasággal való együttműködését és konfliktusait, a más jogállású emberek (nemesek, kamarai hivatalnokok), kapcsolatrendszerét, a bécsi udvar gazdaságpolitikáját, a főnemesek és mezővárosok összeütközését a kül- és belkereskedelem kapcsán. Ami új, nem kutatott téma, a céhszövetségének története. A céhek középkori történetét kutatták, de a kutatók látókörébe ebben a korszakban ezek nem kerültek, mivel már virágzásukon túl voltak, de még mindig stabil státusszal rendelkeztek.
Komplex bepillantást enged a városok, főleg Kassa kora újkori történetében. Ez egy olyan feldolgozás, melynek nincs párja. A politikai-történeti koordináták mentén tárgyalja témáját. Ez a legérdekesebb rész. A 17. sz.-i változásokat, a szabadságharcokat, megmozdulásokat. A folyamat, melyet bemutat a 15 éves háború előtti korszakkal kezdődik. Kassa képes volt hasznosítani a hiteleket. Hitelt tudott nyújtani akár az uralkodónak is, de a 17. sz.-ban gazdaságilag megroppant, eladósodott, hogy alig tudott talpon maradni.
Más problematika, a városok és nemesség kapcsolata, polgári nemeseké és nemes polgároké. Azok beilleszkedése a város életébe. Rengeteg új adatot tartalmaz, ezért megérdemli, hogy szlovákul is megjelenjen és ihletet merítsenek belőle.
„Mellékterméke” ennek a kutatásnak a Kassa város archontológiája, Bírák, belső és külső tanács 1500-1700 (Bp., 2006) c. műve. Elég kevés ember által művelt része ez a kutatásnak. Kassa város tisztségviselőiről, bíráiról szól. Azokról, akik képviselték a várost. Névjegyzékeket, jegyzőkönyveket, panaszkönyveket, tisztviselők jegyzékeit, adóösszeírásokat, kamarai tisztviselők jelentéseit dolgozta föl. Ez a névjegyzék teszi ki a kötet legnagyobb részét, de úgyannyira fontos a bevezető tanulmány. Ebből megtudjuk kik voltak ezek az emberek, mit csináltak, mi volt a munkakörük és ezt hogy végezték. Megkerülhetetlen kézikönyv ez mindazoknak, akik e korral foglalkoznak.
H. Németh arra a felvetésre, hogy minden városban 3-4 nemzedék után egy-egy család eltűnik, azt válaszolta, sokkal sűrűbbek a váltások. Azt lehet látni, inkább nőágon folytatódik a hagyomány. Az apa vagyona a vőre száll, az folytatja, szerzi meg a hatalmi pozíciót, amit az após betöltött. Elenyésző számban fordul elő, hogy apáról fiúra örökítették volna tovább a családi hagyományt. Erre jó példa a Lang családé. A tehetséges, jogot végzett fiatalember felesége révén szerzi meg a pozíciót, habár a polgári társadalmon kívülről érkezett. Keviczki János Bethlen Gábor mellett működik, benősül (Madarász Erzsébetet veszi el) és rendi társai ellen, a város érdekében politizál. 1642-45 és 1648-52 között a város bírája.
Kassa egyedülálló a források gazdagságát illetőens, melyeket másutt hiába keresnénk. A 16. sz. végétől az anyakönyvek sorozata áll rendelkezésre, ezek a kapcsolathálók feltárását teszik lehetővé. Egyelőre csak madártávlatból látjuk a helyzetet. Ezeket még részletesebben kellene földolgozni. Akkor lehetne válaszolni pontosabban arra a kérdésre, hogyan örökítődnek át a vagyonok és hatalmi pozíciók.
A kutatás inkább a fiágra figyel, a nőágra nem annyira – mondta az egyik hozzászóló -, pedig azon keresztül öröklődik a státusz. Egy japán kutatás kimutatta, a városokban egy család legfeljebb hat generáción át képes fennmaradni, azután eltűnik.
Az utóbbi kötet szlovák és német rezümével rendelkezik.
Fotók: Czoch Gábor, H. Németh István, Lengyel Tünde, Salamon Pál, Weisz Boglárka, Zsoldos Attila bemutatja a térképet (a szerző felvételei)
Balassa Zoltán
