Amikor 1849. szeptember 7-én Pétervárad erődje feltétel nélkül kapitulált, báró Julius Jacob von Haynau császári-királyi táborszernagy e példa követésére szólította fel Klapka György vezérőrnagyot. A szeptember 12-i haditanács szentül elhatározta, hogy elutasítja a császári követelést, már csak azért is, mert az ellenség nem válogatott az eszközökben, hogy az erődöt mielőbb meghódoltassa.
Az 1849. szeptember 12-i haditanács meglehetősen puskaporos hangulatban zajlott, ugyanis Thaly Zsigmond mérnökkari alezredes, várerődítési igazgató az ellenséggel való lepaktálással vádolta meg Klapkát. Erre a várparancsnok Thalytól a kardját kérte, lefokozta és szobafogságra ítélte, a császáriaknak pedig megüzente:
„(…) Komárom határozottan el van tökélve, magát inkább az utolsó emberig védeni, mintsem tisztességes egyezkedés nélkül kegyelemre feladni.”
Klapka elszántságát az is fokozta, hogy a császáriak semmitől sem riadtak vissza és orgyilkosokat béreltek fel a likvidálására. Erről Klapkánál a következőket olvashatjuk: „Szeptember 10-én jelentették nekem, hogy a városban egy idő óta gyanús külsejű ember bujkál, ki alkalmilag személyem és mindennapi dolgaim után tudakozódik, s a kit elfogtak, mivel nem voltak meg a szükséges igazoló iratai. Elfogatása alkalmával azt kívánta, hogy elém vezettessék, mert négy szem közt nagy fontosságú leleplezéseket kell nekem tennie.
Báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy. W. Skallitsky festménye után készült színezett litográfia, 1850 (Forrás: Wikipedia)
Megparancsoltam, hogy elém vezessék. Soha nem láttam utálatosabb akasztó favirágot: félszemű, lelógó ajkú, ragyás képű ember volt. Fehérhegyes-nek (Weiszenberger) s amerikainak vallotta magát és nyers kérdéseimre zavarba jött s néhány összefüggés nélküli mondatot dadogott; végre körülnézett a szobában, s megkért, távolítanám el a jelenlevő szolgálattevő tisztet, hogy fontos közléseit megkezdhesse. Vallomása szerint Kossuth-hoz igyekezett, de mivel már nem találta Orsován, visszafordult és azzal a szándékkal jött Komáromba, hogy a Kossuth-nak szánt titkot reám bízza. Mivel további kérdéseimre nem akart beszélni, s fokozódó zavara és zavaros nyilatkozatai mindig gyanúsabbakká váltak, szándéka iránt nem lehetett tovább kétségem, őrizet alá vétettem és megmotoztattam. Egy kopott tőrt találtak nála, mely más alkalmakkor már tehetett szolgálatot, azután ruhájába varrva több papírt, köztük egy útlevelet, mely egyszersmind menedéklevél is volt a Haynau főhadiszállásáról, (…) melyben minden cs. k. hatóság felhívatott Fehérhegyest hivatalosan támogatni, mivel az illető Kossuth kézrekerítésére van kiküldve. (…) Mivel világos volt, hogy ezt az embert Kossuth meggyilkolására bérelték fel, átadtam a rögtönítélő bíróságnak, mely rövid kihallgatás után, mi közben kémnek vallotta ugyan magát, halálra ítélte, s még aznap (szept. 10.) agyonlövette. Csak az utolsó úton, mikor a kegyelem minden reményét elveszté, vett rajta a megbánás erőt és az őt kísérő M. lelkésznek bevallotta, hogy engemet meggyilkolni szándékozott.” Kivégzéséről Szinnyei József, a komáromi 203. honvédzászlóalj főhadnagya is említést tett munkájában: „(…) közelről láttam őt, szervián sapka volt a fejét és csak egy ép szeme volt, mindig a papra nézett: midőn a sententiáját felolvasták előtte letérdepelt, szemeit bekötötték és 9 ember közelről rálőtt, még vonaglott, ismét rálőttek és meghalt.”
Volt egy másik merénylő is, akinek személye ismeretlen. Néhány nappal később érkezett Komáromba. Világosról menekült huszárnak adta ki magát, de amikor keresni kezdték, nyom nélkül eltűnt.
Babucs Zoltán/Felvidék.ma
