Arra az emberre, akinek a rossz természete ellen nehéz küzdeni, illetve akinek a természete, rátartisága, önfejűsége és gőgje minden körülmények között változatlan marad, egyik szólásunk azt mondja, kutyából nem lesz szalonna.
Viselhet bármilyen Janus-arcot, tehet bármilyen pálfordulást, bújhat báránybőrbe százszor is, öltheti magára angyalnak a képét, veleszületett és/vagy belenevelt jelleme változatlan marad: a legelső alkalommal kiütközik megátalkodottsága, rosszindulata és érzéketlensége, főleg az ő aklán kívüliek iránt. A kutya-hasonlatnál maradva: bár semmi nem indokolja, emberséges megnyilatkozás helyett feszíteni kezd, mint a bécsi kutya a pesti piacon.
Igen, mindig csak idő és alkalom kérdése, hogy kibújjon a szög a zsákból, és Robert Fico, a „nagy visszatérő” kimutassa a foga fehérjét. 2012. április 16-án, a kettős állampolgárság számára „ördögi” kérdését feszegetve a miniszterelnök bejelentette, hogy saját abszurd, groteszk és esztelen állampolgársági törvényét meg kívánja változtatni úgy, hogy az ne érintse hátrányosan a más ország állampolgárságáért folyamodókat. Kivéve természetesen egyetlen országot, a magyart, mert ezen európai országgal szemben továbbra is érvényben kellett és kell maradnia az ő abszurd, groteszk és esztelen törvényének.
Nem tudom, ki hogyan van Robert Ficóval, ezzel a „tüneménnyel”, egy biztos, én egy pillanatig sem hittem, hogy megváltozott, hiszen még a kormányfői esküjét is – miszerint valamennyi állampolgár érdekét fogja szolgálni – kezdettől fogva megszegte. Sokan, főleg a szép számmal rá szavazó szlovákiai magyarok talán azt remélték, hogy a miniszterelnök, az „ő” emberük másodszori tündöklésének első bejelentése ez lesz: mivel a felvidéki magyarság nagy értéket jelent Szlovákia számára, olyat, amilyennel egyetlen közép-európai ország sem dicsekedhet, ezért a szlovákoknak tisztelniük kell magyar nemzeti közösségünket; ebből eredően pedig a szlovák kormány rövid időn belül nyilatkozatot fogad el a szlovákiai magyarságot kollektív bűnösségben elmarasztaló, emberi és jogi értelemben is abszurd Beneš-dekrétumok érvénytelenítéséről, és a szlovák Alkotmány preambulumában a „mi, a szlovák nemzet” valóságot nem fedő, hamis kifejezést „mi, Szlovákia polgárai” kifejezésre módosítja.
Ne áltassuk magunkat! Inkább emlékezzünk: Robert Fico, ez az „emberi jelenség” 2010 tavaszán – amikor a magyar kormány, mintegy a trianoni példátlan gazság enyhítésére, alaptörvényébe foglalta a széttépett magyar nemzet kulturális és lelki összetartozását –, szóval ennek hatására „emberünk”, kibújva a báránybőrből, tüstént lecsapott: komoly biztonsági kockázatnak minősítette az 1100 éve a szülőföldjén élő szlovákiai magyar közösséget! És a saját állampolgárai ellen megalkotta az „abszurd, groteszk és esztelen” állampolgársági törvényt. Na meg a többi, kizárólag a szlovákiai magyarság „ihlette” törvényét, a hazafiságitól az államnyelvtörvényig; megtetézve ezt egy nyolc méter magas történelemhamisítással, a „szlovák király”, Szvatopluk szobrának felállításával a pozsonyi vár udvarán, valamint Cirill és Metód szobrának Komáromban – hol máshol?! – történő felavatásával.
Ezért mondom, ne álmodozzunk. Egy másik szólásunkkal példálózva: a kutya nem hagyja abba az ugatást – a kétlaki emberből mindig kiütközik a hamisság. Ez a „mi” miniszterelnökünk – s ezt voltaképpen be is vallotta – kisujját sem fogja mozdítani jogaink bővítése és a szlovák–magyar együttélés javítása érdekében; azon fáradozva például, hogy a szlovákiai magyarságot is megillesse mindaz a jog, ami Európa boldogabb helyein megilleti a nemzeti kisebbségeket, beleértve a kettős állampolgárságot is; vagy arra törekedve, hogy közös történelmünk tanítása a hamisításokat megszüntetve tényszerűvé váljon. Nem, itt újra meg újra vádaskodások születnek majd, egyrészt a lojalitás meg a szlováknyelv-tudás hiányáról, másrészt a Budapestről áradó „barna pestisről” – ezek Fico szavai –, meg arról, miért is fáj nekünk, hogy Trianon óta „héja, holló belénk tépett”, s 1919-ben és 1945-ben, földönfutókként, nem tudtuk, „mi lesz a szívünkkel és mi lesz a szavunkkal”, s jószerivel ma sem tudjuk, mi lesz a vége, mikor áll meg, megáll-e ijesztő lélekszámapadásunk.
Igen, ne áltassuk magunkat. Kellő empátia és európai horizontok hiányában itt semmi nem fog változni. Folytatódik majd az, amit hat éven át „kaptunk”: állampolgársági megvonások, az áldozatból vádlottat kreáló államgépezet működése, Ficóval az élén, ha a „szükség” úgy hozza majd, kommandós szurkolóverések a DAC-stadionban; a Malina Hedvigben bennünket, magyarokat megalázó és meghurcoló gesztusok; az ellenségkeresés; főleg a civil szférában; a kulturális támogatások megtagadása; a magyar köztársasági elnök, Sólyom László kiebrudalása Szlovákiából; néhány könyvkiadónk esetében a kulturális támogatások megtagadása, Brüsszel ajánlása ellenére; a korrupció; a kólázások a gorillatanyán, s még hosszan sorolhatnánk.
Szombaton ismét az urnákhoz járulunk, hogy köztársasági elnököt válasszunk. A fentiek tükrében bizonyára nem lesz túl nagy gond a két jelölt esetében a kisebbik rosszat választani.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
