Felvidék szülöttének, Bangha páternek, polgári nevén Bangha Bélának nevét hiába kerestem április harmincadikán, elhalálozásának 75-ik évfordulóján a szlovákiai magyar írott és elektronikus sajtóban. Budapesten az évforduló alkalmából megkoszorúzták emléktábláját, s az anyaországban több helyütt is megemlékeztek róla, ám itt, a Felvidéken a neve ritkán hangzik el.
Életútjáról
Bangha Béla 1880. november 16-án született Nyitrán egy, a katolikus hitet mélyen ápoló nemesi családban. Tizenöt évesen lépett a jezsuita rendbe, majd nagyszombati, pozsonyi és innsbrucki tanulmányai után 1909-ben szentelték pappá. Később a budapesti jezsuita rendházba került, ahol paptársai rögvest felfigyeltek fogalmazói, írói, szónoki tehetségére. Rábízták a Mária Kongregáció című folyóirat szerkesztését, s a pesti Jézus Szíve-templomban tartott hitvédelmi előadásokat. 1912-ben megalapította az első magyar nyelvű jezsuita kulturális kiadványt, a Magyar Kultúrát, amely a két világégés között az egyik legjelentősebb keresztény sajtóorgánummá, a keresztény-katolikus értelmiség mértékadó lapjává vált.
Bangha Béla mindent megtett azért, hogy megteremtődjön az a katolikus sajtó, amely eljut e vallás minden egyes követőjéhez. Megszervezte a Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesületét, majd 1917-ben a Központi Sajtóvállalatot, amely olyan rangos újságokat adott ki, mint az Új nemzedék, a Déli Hírlap, a Nemzeti Újság és a Képes krónika. Sokat tett a fiatal keresztény írók, újságírók továbbképzése terén. Emelett lelkipásztori teendőit sem hanyagolta el.A fővárosi nagyplébániák és peremkerületek lelkipásztori ellátására alapította meg a Kisegítő Kápolna Egyesületet.
A rossz emlékű Tanácsköztársaság idején minden kiadványát betiltották, külföldre menekült, majda vöröshatalom bukása után újra felépítette a katolikus sajtóbirodalmat. Ennek az időszaknak az egyik gyöngyszeme a hatalmas szellemi munkát igénylő négykötetes Katolikus Lexikon szerkesztése és kiadása volt.
Mária évében illik megemlíteni azt is, hogy nemzetközi szinten is jeles személyiségnek, papi eminenciának számított. 1923-tól, amikor már Magyarország végleg megszabadult a tizenkilences „vörösforradalom” emlékétől is, latin nyelven kiadott folyóiratával az egész világ Mária-kongregációit irányítja, s igehirdetőként, nemzetközi kongresszusok szervezőjeként nemcsak Európában, hanem Észak- és Dél-Amerikában is számos helyre kapott meghívást. A Mária évben; történészeink feladata, hogy feldolgozzák, s érthetően közreadják Bangha Béla ezen életszakaszának legfontosabb történéseit.
1922-ben New Yorktól Hollandián át Mezőkövesdig közel száz városban tartott előadást
l928-tól 1935-ig a páter a budapesti rendház főnöke. 1933-ban missziós körútra indul Nyisztor Zoltánnal az Argentínában, Uruguayban és Brazíliában élő magyarok közé. Később számos könyvet ír, ilyenek például a Római utikalauz -1934, Világhódító kereszténység – 1940.
1935-ben egészsége meggyengül, de szívós szervezete, s akaratereje további munkálkodásra szólítja. Ijjas Antallal együtt közösen kiadják nyolc kötetben a Keresztény Egyház története című művet. A páter1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője, az esemény kiadványainak szerkesztője, himnuszának – Győzelemről énekeljen, Hozsanna 280/B – szerzője.
1940. április 30-án Újpesten hosszan tartó betegség után távozott az élők sorából. Az egész ország gyászolta, a budapesti Szet István Bazilikában búcsúztatták, s a Kerepesi temető jezsuita sírboltjában nyugszik. Összegyűjtött, legjelentősebb műveit a Szent István Társulat mintegy harminc kötetben adta ki 1942 és 1943 között.
Emlékezni – kell …
A különféle nemzetiségi lexikonok, „százas listák” hiányos, felületes adatközlései, és nem egy esetben volt kommunista elöljárók ajnározása láttán sokunkban felmerült az igény, hogy egy félmilliós közösség elemi érdeke az, hogy csakis tiszta múltú, korábban nem a kommunizmus átkával mérgezett, ennek minden előnyét élvező emberek tollából, szerkesztésében olyan személyekről, felvidéki egyéniségekről is megemlékezzünk, akik magyarságunk legnehezebb pillanataiban is kiálltak értünk. Bangha páter akkor is helytállt, amikor 1919-ben egy szedett-vedett „vörös-csürhe” idegen kultúrák hatására, azok segítségével egy keresztény hagyománnyal rendelkező országot kívánt eltiporni. Akkor sem tétlenkedett, amikor a puszta megélhetésük révén többségükben földműves-, vagy cseléd sorsban, nehéz munkában szenvedő magyarjainknak lelkipásztorra, könyvet kézbe adó egyházi tanítóra, lelki segítőre volt szükségük.
Megörült a szívem, amikor párkányi és esztergomi képzőművész társaim kora tavasszal jelentették, Mindszenty József, Magyarország hercegprímása szobrot kap a magyar kereszténység fellegvárában. A szobrott, közel huszonöt évvel Mindszenty rehabilitációja után, végül leleplezték.. Egy orosz alapítvány, a Békességszerzők és Béke Alapítvány jóvoltából, mely hatalmas szoboregyüttes Vlagyimir Szurovcev orosz szobrászművész műtermében készült. Vagyis a rendszerváltás idejétől számítva 25 évvel később kap szobrot az a bíboros, akit a bűnös kommunista rezsim ávósai meggyaláztak, megkínoztak, börtönben tartottak, majd száműztek. Ilyenkor bizony az értő, érző ember fejében különféle gondolatok dátumok kavarognak, s megkérdezzük önmagunktól: vajon milyen fura erők uralkodnak ma felettünk, kik döntenek keresztény életünk, létünk történéseiről, nagyjaink emlékéről? Majd a megnyugvás pillanatai után a jövő igéjét ragozgatjuk: emlékezni kell…
Itthon, a Felvidéken is
Olvasmányaimban, gyűjteményem könyveiben nemegyszer találkoztam azzal, milyen lelki, szellemi kapcsolatban állt egymással a két papi eminencia, Mindszenty József és Bangha Béla. Egy természetes, fentről üzent folyamat része volt mindez, hiszen mindketten a retorika, a szavak, a toll nagymesterei voltak, a hittudományok legnagyobbjai, Isten ama földi küldöttei voltak, akik mindvégig védték, óvták hazájukat, népüket az idegenlelkűek garázda rombolásaitól Bizony emlékezni kell, s nemcsak – jubileumok idején.
Természetesen itthon, a Felvidéken is.
Kalita Gábor, Felvidék.ma
