A gyerekjáték jutott az eszembe, amelyben az ollót keresik. Fővárosunkban abból bizonyára van elég, mert senki sem keresi. A bélyeget annál többen. Nincs.
Történt, hogy majdnem elfelejtett kötelességem a postára vezetett. Már a bejáratnál gyanús volt a helyzet. Ugyanis addig ért a sorban állók hada. Ideges fiatalok, szeppent nyugdíjasok várakoztak az egyetlen nyitva tartó ablaknál.
A legtöbben borítékot, üdvözlő lapokat szorongattak a kezükben. A fiatal hölgy az ablak másik oldalán csigalassúsággal, kimérten /cool!/ intézte az ügyeket. Jó ideig egy tapodtat sem mozdultunk. Az előttem lemondó türelemmel várakozó idős hölgy bocsánatkérően fordult felém, mondván, a lányának küldene névnapjára egy képeslapot, de sehol nem kap bélyeget. Itt talán szerencsével jár. Majd kiderült, a többiek is hasonló okból várakoznak. Hinni sem akartam a szememnek, fülemnek. Mi történt itt? Lehet, hogy van, aki bélyegekbe öli vagyonát? Felvásárolja a csaknem érvényüket veszítő bélyegeket? Szezon után? Arra persze gondolni sem merek, hogy netán egy cseles húzás az árusok és a posta részéről. Nehogy a szlovák koronáért vásárolható, amúgy is méregdrága bélyeg januárban a nyakukon maradjon. Inkább fogyjon el már novemberben! Az előttem álló hölgy végre sorra került, a leányzó elfogadta a borítékot. A hölgy megintcsak bocsánatkérően megkérdezte, nem kaphatna további bélyeget, mert lenne még kötelessége, de nem bírja a hajszát. Mindenhol elutasító választ kapott. A postában van minden reménye. Hiába. Nincs! Csak akkor és ott. Arra sem merek gondolni, mi lesz a helyzet az ünnepek előtt. Aki a régi hagyományokat követi és szeretteit üdvözölni szeretné, a lábát is lejárhatja. A társadalom a telefonbeszélgetést ajánlja, meg az internetet. Attól való félelmemben, hogy az ünnepekre már az sem lesz, most kívánok mindenkinek sok kitartást a már amúgy is agyonreklámozott év végi ünnepekig! Azután már minden megoldódik.
Felvidék Ma, H.K.
