Sokan itt, a Felvidéken (de Erdélyben és másutt is) örömtüzeket gyújtottak vasárnap este a katalán parlamenti választások után, ahol az elszakadáspárti politikai erők nyertek. Így valószínűsíthető, hogy hamarosan beindul Katalónia teljes függetlenedésének a folyamata.
Az ügy kapcsán innen messziről a véleményt nyilvánítók közt két megközelítés uralkodik: szimpatizálni a katalán függetlenedéssel, vagy kiállni a spanyol egység mellett.
A téma azért megosztó, mert mi, felvidékiek mindkét cipőben jártunk már (illetve járunk most is).
A katalán, baszk stb. kezdeményezés ugyanis Trianonként darabolná fel a történelmi Spanyolországot (persze azért az arányok messze nem hasonlíthatóak össze a magyar veszteségekkel), amit mi különösen át tudunk érezni. Másik oldalról viszont 95 éve új helyzet része vagyunk, egy olyan országban, ami sokszor bizonyította már, hogy mostohagyerekként bánik 
velünk. Sőt, „nemzetbiztonsági kockázatnak” tart, és minden lehetséges módot megragad a beolvasztásunkra. Ugyanez persze érvényes szinte az összes Kárpát-medencei „utódállamra” is (Erdély, Délvidék, Kárpátalja). Ebből a kisebbségi létből kifolyólag természetes, hogy Katalónia függetlenedése szimpatikus sokak számára. Ám itt egy fontos tényezőt le kell szögeznünk. Ha elfogadjuk azt az alaptézist, hogy minden népnek joga van az önrendelkezéshez (persze, ha igényli), akkor Trianon kapcsán is fejet kell hajtanunk többek közt a szlovák igények előtt.
A kialakult status quot elfogadók javarészt ezt nem is vitatják, mindazonáltal minden korrektség mellet vitathatatlan, hogy a határok igazságtalan módon, az etnikai viszonyokat nem figyelembe véve lettek meghúzva. A racionálisan gondolkodók viszont hittel vallják, hogy a Kárpát-medence olyan térszerkezeti egységet alkot, mind gazdasági, földrajzi vagy éppen humánerőforrás tekintetben, mely csak egyben igazán életképes. Az elmúlt 95 esztendő gazdasági mutatói jórészt ezt igazolják.
Mindazonáltal el kell ismerni, hogy a katalán eset azért kiemelt jelentőségű, mert mérföldkőként hathat. Európa ugyanis sok szunnyadó év után ismét mozgásba lendült. Nagy-Britannia Sopronja, Skócia egy hajszállal ugyan, de mégis maradt a birodalomban, Krím visszatért, a katalánok pedig, ha esély nyílik rá, valószínűleg nem fogják kihagyni a ziccert. Ezzel viszont precedenst teremthetnek azon népek felé, kik hasonló célkitűzéseket fogalmaztak meg, ami majd hivatkozási alapul szolgálhat a nemzetközi jogban. Tegyük hozzá, ezek nagy része nem a függetlenedésért, hanem az autonómia kivívásáért harcol.
Második olvasatban viszont a katalán függetlenedés könnyen gátolója is lehet ezeknek az autonómia mozgalmaknak, hisz az autonómiát megadni nem akaró államok legnagyobb félelme az, hogy az autonómia csak az előszobája az elszakadásnak, amit Katalónia megalakulása igazolna is. Így ezt követően még jobban elutasítanák a törekvéseket.
Ennek függvényében felvidékiként nagyon meg kell gondolni, hogy a témában milyen állást foglalunk, mert könnyen szembehelyezkedhetünk saját magunkkal, és a túl vehemens szimpátia kontraproduktivitásba torkollhat.
Csonka Ákos, Felvidék.ma
A szerző a Via Nova Nemzetpolitikai Kabintejének a vezetője
