Nagyon feszült a helyzet, az ország és a társadalom működésével kapcsolatos alapvető kérdésekben is nehéz társadalmi konszenzust elérni – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a kormányhivatal tükörtermében …
Felvidék.ma
-
-
A Belügyminisztérium (MV) vezetése több konkrét lépést tett annak érdekében, hogy stabilizálja a rendőrséget, és helyreállítsa azt az áldatlan helyzetet, amelyet az előző vezetés hagyott maga után. Ezt …
-
A My sme les kezdeményezés és a Prales társulás (OZ) követeli a Murányi-fennsíkon élő siketfajd élőhelyein történő alkalmi fakitermelés betiltását. A természetvédők szerint a siketfajd élőhelyeinek nagy részét …
-
A Párkányban élő PhDr. Gerstner Ákos „magányos farkasként” nemcsak édesapja, Gerstner István festőművész hagyatékát őrzi, de gondja van arra is, hogy az utókorral megismertesse a művészet alapjait, amely …
-
Az SaS párt képviselői szerint tarthatatlan körülmények uralkodnak a rendőrségnél. További rendőrök távozására számítanak. Juraj Krúpa (SaS) parlamenti képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatóján arra is rámutatott, hogy a rendőrség …
-
A Mol a megfelelő megállapodásokat jó eséllyel meg tudja kötni annak érdekében, hogy ne blokkolják az Ukrajnán keresztül Magyarországra érkező kőolajszállítást – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás …
-
Magyarország nemcsak beszél a szolidaritásról, de a cselekvés pártján állva, közvetlen segítséget nyújt az üldözött keresztényeknek – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért …
-
Folytatódik a lakótelepi hulladéktárolók kiépítése Komáromban. A korábbi években már sok helyen újult meg és vált zárhatóvá a tároló, más helyeken újak épülnek. Sok városban a lakóközösségek fedezik …
-
Augusztus végén a szlovák nemzeti felkelés valódi csatáinak rekonstrukciójára kerül sor Zólyomban. A Štefánik páncélvonat fog harcolni a téren a náci német csapatai ellen. A haditechnikai eszközök makettjeinek …
-
A ma már világhírű karmester, Kobayashi Ken-Ichiro, a magyar közönség kedvence, ötven éve nyerte meg a Magyar Televízió első nemzetközi karmesterversenyét. A megmérettetés első fordulójában a MÁV Szimfonikus …