Pénteken este több ezer, egyes értesülések szerint mintegy 18 ezer ember vonult ki Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Felkelés terére. A tisztességes Szlovákiáért tartott megmozdulásra tizedik alkalommal került sor, …
Felvidék.ma
-
-
2001 óta Szlovákiában államünnepnek számít november 17-e. A dátum a Nemzetközi Diáknaphoz kötődik, a második világháború alatti totalitárius hatalommal szembeni ellenállásra a világ több országában a diákok november …
-
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: Pál apostol missziói tevékenysége folytán zavargás tör ki Efezusban. Háromszáz éves a serkei református templom. A gályarabságra ítélt prédikátorok …
-
„Ifjúság Európa Jövője – Youth is Europen Future”. Ezen a címen nyújtott be sikeres pályázatot Szőgyén az Europe For Citizens programba, mely kilenc európai ország részvételével, hat helyszínen …
-
A válogatott szünetben sem maradtak foci nélkül a dunaszerdahelyi gárda drukkerei: a DAC a Sepsi OSK csapatát fogadta a MOL Arénában felkészülési mérkőzésen. Az 5674 néző fergeteges hangulatot teremtett …
-
Képeinkkel mutatjuk egy gálamérkőzés pillanatait, ahol – kivételesen – szabad volt a magyar trikolór és jelképek használata… A sport mellett a mérkőzés bizonyságot tett arról, hogy a 100 …
-
Kevesen tudják, hogy az Emil Škoda (1839. november 16. – 1900. augusztus 8.) által alapított Škoda Művek, amely most az autóiról világhírű, az alapító idejében még nem is …
-
A november jeles napjai között szerepel a magyar tudományok napja. 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen határozták el ugyanis a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar …
-
Az év két legnagyobb – és egyben legfontosabb – nemzetpolitikai eseménye a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet. Az előbbire a mai nap folyamán, azaz november …
-
A magyar szórvány napjáról emlékezett meg az Országgyűlés csütörtöki ülésnapjának kezdetén. Az elnöklő Lezsák Sándor elmondta: 2013. óta ünneplik november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a …

