Immár tizenötödik alkalommal szervezték meg a tágabb Ipoly mente tanulói számára meghirdetett népdalversenyt Ipolynyéken. Május 19-én negyvenhét daloló pacsirta mutatkozott be a helyi kultúrházban.
Az óvodások és alapiskolások számára életre hívott verseny résztvevői korosztályok szerint négy kategóriában méretettek meg. A legkisebbek kategóriájába tartoztak az óvodások. A második kategóriát az alapiskolások 1–3. évfolyama, a harmadik kategóriában a 4–6. évfolyam, míg a negyedik kategóriában a 7–9. évfolyam tanulói versenyeztek. Minden kategória indulói két szabadon választott magyar népdallal érkeztek Ipolynyékre.
A szervező Balassi Bálint Alapiskola igyekszik minden évben a tágabb környék tanítási intézményeit is megszólítani. Így az ipolynyéki óvodások és iskolások mellett idén is érkeztek versenyzők az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskolából, a csábi alapiskola magyar részlegéből, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola és a magyar iskolaközpont Pongrácz Lajos Alapiskola részlegéből.
Az anyaország is képviselte magát a népdalversenyen. Ipolynyék testvértelepüléseiről, Magyarnándorból és Zsombóból érkeztek versenyzők.
A fiatal dalos pacsirtákat a Zaťko Veronikából, Lőrincz Sarolta Arankából és Jusztin Imréből álló zsűri értékelte. Minden kategóriában sávozásos értékelés volt.
A tizenötödik alkalommal megrendezett Palócföldi Csalogány népdalverseny az alábbi eredménnyel zárult: az óvodásoknál Kelemen Böjtös Milla és Híves Róbert Mikulás bronz sávos minősítést kaptak, Kelemen Zoé és Farkas Roxána Léna ezüst sávos besorolást szerzett és arany sávos lett Nagy Borbála és Dian Villő.
A második kategóriában (1–3. évfolyam) bronz sávos minősítést kapott: Schmidt Gergő, Zsigmond Sofia, Kelemen Nikolas, Gyuris Luca. Ezüst sávos értékelést érdemelt ki: Fülöp Eszter, Koterík Eszter, Koterík Zsófia, Gondos Gréta, Szűcs Bence, Allarám Júlia, Dobos Emma, Bugyi Sebastian, Baksa Blanka, Nagy Gréta, Nagy Kamilla, Feit Annabella, Perneki Zsófia.
Arany sávos lett Zolczer Anna, Zaťko Anna, Škerlec Emma, Ivanics Alexa, illetve Oláh Zoé Noémi.
A harmadik kategóriában (4–6. évfolyam) bronz sávos lett Rafael Palmira, Rostás Jázmin. Ezüst sávos lett Gyuris Jázmin, Venczel Anna, Kelemen Éda, Annus Emma, Šramko Lilla.
Arany sávot érdemelt ki György Valéria, György Antónia, Lukács Hanna, Feterik Noé, Tóth Roland, Bugyi Izabella, valamint Nagy Juli.
A negyedik kategória (7–8. évfolyam) versenyzői mind arany sávos besorolással tértek haza: Gaučík Bíborka, Gyurkovics Jázmin, illetve György Teréz.
A verseny ideje alatt a balassagyarmati Palóc Múzeum munkatársai kézműves foglalkozást és mesefoglalkozást tartottak a versenyzőknek.
Mint Nagy Terézia, a verseny főszervezője a Felvidék.ma kérdésére elmondta: a térség legügyesebb, legtehetségesebb csalogányai adják elő a betanult népdalokat. A kezdetekkel kapcsolatban elárulta:
„Egy olyan versenyt szerettünk volna létrehozni, ahol a gyerekek megmutathatják az énektudásukat, évről évre nagyobb az érdeklődés a verseny iránt.”
Hozzátette, több egykori itt éneklő pacsirta már felnőttként is megállja a helyét a népdaléneklés terén.
A népi hagyományokat nem csupán a népdalok éneklésével éltetik a fiatalok. Minden kis előadó népviseletben lépett az ipolynyéki színpadra.
Idén újdonságként nem volt kötelező népdal meghirdetve az egyes kategóriák számára. Mint a főszervező kifejtette: így minden gyermek a szívének legkedvesebb népdallal érkezett Ipolynyékre. Mindamellett színesebbé tették a palettát.
A Palócföldi Csalogányt a Balassa Bálint Alapiskola szervezi meg. Az idei évadot az iskola mellett működő szülői szövetség sikeres pályázata által tudták megszervezni a magyar kormány hathatós támogatásának köszönhetően.
A 2025-ös versenyről ITT írtunk, a 2024-es eseményt ITT összegeztük, a 2023-as rendezvényről ITT számoltunk be, a 2022-es rendezvény összegzése ITT található.
Pásztor Péter/Felvidék.ma











