Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Közönségfejlesztés – a látogató szerepe a színházi közösség életében

október 19, 2023 @ 09:30

A Kassa Megyei Önkormányzat és Kassai Thália Színház október 19-én, csütörtökön 9.30 órai kezdettel szervezi meg a Közönségfejlesztés – a látogató szerepe a színházi közösség életében című konferenciát a Kassai Thália Színházban.

A konferencia keretében arra igyekszünk válaszokat keresni, hogy miképp lehetne a kulturális/ színházi rendezvényekbe aktívabban bekapcsolni a közönséget, erősíteni a színház és közönsége közötti kapcsolatot, fiatalok megszólítását, hogyan lehetne erősíteni a művészet és kultúra szélesebb körű megértését és megbecsülését a társadalomban.

A marketinggel ellentétben, amelynek célja a látogatók/nézők számának növelése, a közönségfejlesztés a közönség bevonásának mértékére és a közönséggel való kapcsolatépítésre összpontosít, amely a közönség bevonásával és a közönség élményének fokozásával a művészetek nagyobb megértését és megbecsülését hivatott elősegíteni.

 A konferencia elsősorban kulturális intézményeknek, színházaknak, múzeumoknak, galériáknak, könyvtáraknak, művészeti szervezeteknek, oktatási intézményeknek, de a kultúra és a művészetek iránt érdeklődő nagyközönségnek is szól.

A konferencia főbb témákörei:

  • részvétel/participáció  a Thália színház rendezésében
  • aktív kommunikáció és együttműködés a közönséggel – a Közönségi Platform létrehozása
  • kulturális és oktatási intézmények közötti hálózatépítés
  • a TIE (Theater in Education) módszer és az ún.  részvételi színház bemutatása

 

A konferencia fő előadói:

Matej Drlička, főigazgató, Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony

Lenka Papugová, igazgatónő, Bábszínház Kassa

Lukáš Kopas, dramaturgia oktató, Kassai Nemzeti Színház

Takács Gábor, a budapesti KÁVA Kulturális Műhely művészeti vezetője

 

Regisztráció: Tekintettel arra, hogy a konferencián résztvevők száma korlátozott, ezúton kérjük, hogy 2023. október 16-ig (hétfő – meghosszabítottuk a jelentkezési határidőt) erősítse meg részvételét a következő regisztrációs linken: https://forms.office.com/e/Qe7aBMWYBZ

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
október 19, 2023
Időpont:
09:30
Esemény kategória:

Helyszín

Kassai Thália Színház
Kassa, Szlovákia