Egész nap

Miskolc 200- Drámapályázati felhívás

A Miskolci Nemzeti Színház a bicentenárium alkalmából drámapályázatot hirdet, melynek első díjjal kitüntetett darabját 2023. augusztus 24-én kívánja bemutatni. A színház vezetése műfaji és tematikus megkötés nélkül, belföldről és a…

Aranybulla-díj: irodalmi pályázat

Az Aranybulla kikiáltásának 800. évfordulójára a Vörösmarty Társaság irodalmi pályázatot hirdet. A magyarság történelmének egyik legjelentősebb eseményéhez, annak emlékezetéhez kapcsolódó alkotásokat várnak a szervezők. Pályázni lehet vers, széppróza,…

Dráma 21 – drámapályázat

A Dialóg nonprofit szervezet2021-ben újra drámapályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők részére ezúttal két kategóriában. A kategóriákat a mű célcsoportja szerint határoztuk meg, tehát a felnőtt közönség számára készülő…

Mesemondás Világrekord – 2021

A Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál keretében jelentkezz önkéntes mesemondónak, és legyél Te is részese ennek a mesés vállalkozásnak! Kedves Mesemondó Barátunk! Szeretettel köszöntünk a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór…

Téli álom – alkotói pályázat

A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat pályázati felhívása hazai és határon túli alkotók számára, a téli álom témájában készült versek, mesék, prózák és ismeretterjesztő cikkek beküldésére. A pályázat legfontosabb részletei A…

54. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 2021

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny meghirdetése a 2021/2022-es tanévre a szlovákiai magyar középiskolák részére A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya és a Debreceni Egyetem segítségével…

XXII. ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos versenye

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya 2021. október 09-10-én rendezi meg a XXII. ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos versenyét, ha időközben nem lépnek életbe újabb országos…

Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület ösztöndíjas programja

Egyedülálló ösztöndíjas program indul a határon túli, vállalkozni vágyó, felsőoktatásban tanulók számára a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) és a Hungarian Startup University Program (HSUP) közös együttműködésében. A MIK…

Folyamatban

Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig”

Meghívó A Szövetség a Közös Célokért tisztelettel meghívja az érdeklődőket Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig” című emlékkiállításra Megnyitó: Hideghéthy Andrea és Gubík László Kurátor: Méry Beáta Időpont:…

A Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont felújított épületének átadása és felszentelése

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2021. szeptember 3-án (péntek) ünnepi beszédet mond a magyar kormány támogatásával elkészült Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont felújított épületének ünnepélyes átadásán és felszentelésén. Program: 09:30 Szentmise a gútai Nagyboldogasszony…

Selye János emléktábla koszorúzása Komáromban

2021. szeptember 3-án, pénteken 10.00 órai kezdettel tartják a megemlékezést a Selye János Gimnázium földszinti folyosóján. Program: Stubendek László, megyei képviselő, a Komáromi Városi Csemadok elnökének köszöntője Elek…

Komáromi Jazzpiknik – péntek

KOMÁROMI JAZZPIKNIK Időpont: 2021. szeptember 3.-4. (péntek-szombat) Helyszín: a Tiszti Pavilon udvara, Észak-Komárom   Közreműködők: Szept. 3. (péntek) 17.00 – Golddies-Szwingatlanügynökség (ismert cabaret- és mozgófilm-slágerek a múlt évszázadból) 19.00…

11. KÚTFESZTIVÁL – péntek

KÚTFESZTIVÁL Időpont: 2021. szeptember 3.-4.-5. (péntek-szombat-vasárnap) Helyszín: Európa udvar, Észak-Komárom   Közreműködők: Szept. 3. (péntek) 18.00 – Cseh Tamás Band 20.00 – Szarka Gyula – Ének a konyhából (jókedvű…