Közel 10 300 ukrajnai gyerek jár iskolába Szlovákiában – tette közzé honlapján az oktatási tárca az október 31-ig összesített adatokat. A legtöbb ukrajnai tanuló alapiskolás, 7026-an vannak, a …
Itt és Most
-
-
Nem került be a kormány 2023-as törvénykezési tervébe a kisebbségek jogállásáról szóló törvény. A munkaterv a minisztériumok és állami szervek feladatait tartalmazza, a tárcaközi egyeztetésre bocsátott anyag véleményezése …
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök meghívására március 7. és 9. között hivatalos látogatást tesz Szlovákiában Vilmos Sándor holland király és Máxima királyné – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Strižinec, …
-
A Szlovák Orvosok Kamarája (SLK) megelégedéssel fogadta, hogy hosszas huzavona után szombaton sikerült megegyezésre jutnia kormánynak a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) képviselőivel az orvosok nyolc követelését illetően. „Az SLK …
-
A Baross Alapítvány és a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége széleskörű konzultációt indít a vállalkozók körében a jelenlegi gazdasági válság okozta hatások felmérése, a problémák azonosítása és a megoldások …
-
Héger Rudolf, az országosan ismert rendezvényszervező meggyőző többséggel nyerte meg a perbetei önkormányzati választásokat. A Komáromi járás közel 3000 fős településén (2312 szavazásra jogosult lakossal) Zsitva Norberttel (Szövetség) …
-
A környezetvédelmi tárca az elmúlt napokban nyílt levéllel fordult az önkormányzatokhoz, melyben a fűtés egyes módjainak környezeti és egészségügyi kockázataira hívja fel a figyelmet. „A háztartások gyakran használnak …
-
A mátyusföldi Vezekényen tartotta meg szabadegyetemét a Femine Fortis – Erős Nők Polgári Társulás november 25. és 26 között, amelyen Zupko Mária szervező megnyitója után Zupko Tamás polgármester …
-
Itt és Most
Az orvosok tömeges felmondása aggodalommal tölti el az embereket, de a többség megérti a döntésüket
Az egészségügy olyan terület, melyről elmondhatjuk, hogy kivétel nélkül mindannyiunkat érint, ezért a közvélemény nem maradt közömbös az egészségügyi dolgozók és a kormány közötti konfliktus, az orvosok tömeges …
-
Zuzana Čaputová megegyezést sürget a kormány és az orvosok között. „Az orvosok érdekképviselete és a kormány eljutott addig a pontig, ahol már csak egyetlen megoldás lehetséges, mégpedig a …

