Február 12-én, csütörtökön a komáromi Tiszti pavilon kistermében tartott sajtótájékoztatón ismertették az idei „összetartozás tánca” országos kezdeményezés programját, amely immár évek óta közös mozdulatokba sűríti a nemzeti összetartozás …
Rozsnyó
-
-
A Rozsnyói Városnapok 2026 keretében, amelyeket a város első írásos említésének 735. évfordulója alkalmából rendeznek meg, február 6-án, pénteken került sor a „Bányászat Rozsnyó történelmének tükrében” című szakmai …
-
A Rozsnyói Egyházmegye január 17-én, szombaton ünnepélyes keretek között nyitja meg alapításának 250. jubileumi évét, amelyhez a Megszentelt Élet Napjának megünneplése is kapcsolódik. A jeles esemény fő helyszíne …
-
Képriport
Megnyílt a rozsnyói karácsonyi vásár – ünnepi fények, kézműves portékák és közösségi élmények három napon át
Ma ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a rozsnyói karácsonyi vásár, amely három napon át tölti meg élettel és ünnepi hangulattal a város történelmi főterét, a Bányászok terét. A …
-
A Rozsnyói Református Iskolaközpont idei karácsonyi műsora ismét bizonyította, hogy az intézményben különleges szerepet tölt be az ünnepre való készülődés. A kulturális központ színházterme már jóval a kezdés …
-
A Rozsnyói Református Iskolaközpont idei karácsonyi műsora ismét bizonyította, hogy az intézményben különleges szerepet tölt be az ünnepre való készülődés. A kulturális és kereskedelmi központ színházterme már jóval …
-
Döbbenten olvastam, hogy októberben nemzeti kulturális műemlékké nyilvánították a rozsnyói vasútállomás épületét. Tehát az 1973-ban átadott épület felkerült a 20. századi, háború utáni építészet jelentős emlékeinek listájára – …
-
Októberben nemzeti kulturális emlékké nyilvánították a rozsnyói vasútállomás épületét. Az 1973-ban átadott épület ezzel felkerült a 20. századi, háború utáni építészet jelentős emlékeinek listájára – tájékoztatta a TASR …
-
Augusztus 9-én Nagymamáink ízes örökségei címmel gasztronómiai eseményre került sor a Három Rózsa Polgári Társulás főszervezésében Rozsnyón. Az első rétesfesztivál az ízek, a kultúrák és az emberek összekovácsolásáról …
-
„Duray Miklós emlékére – közös összefogással” címmel indított közadakozást a SZAKC, hogy a felvidéki magyar közélet ikonikus alakja tiszteletére, születésének 80. évfordulóján méltó síremléket emeljen Losoncon. Vannak azonban, akiknek a „méltóságról” egészen …

