Csak annyi történt, amire számítani lehetett: az Európai Parlament mai plenáris ülésén elutasította Ilaria Salis, az Európai Baloldal olasz politikusbűnözője mentelmi jogának felfüggesztését. És persze (elv)társainak, Dobrev Klárának …
Világok harca
-
-
A tervek szerint ma szavaz az Európai Parlament az erőszakos szélsőbaloldali Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztéséről. Története talán senki számára sem ismeretlen, ugyanis botrányos előzmények dacára (vagy épp …
-
Kiderült, Volodimir Zelenszkij szeretné eldönteni, mi a legjobb a magyaroknak – írta hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán reagálva az ukrán elnök korábbi kijelentéseire. „Újra a jól ismert taktikáját …
-
Donald Trump nem akar eszkalációt látni az orosz–ukrán háborúban, és ennek megfelelően hozza meg a döntést nagy hatótávolságú rakéták rendelkezésre bocsátásáról – az amerikai elnök erről hétfőn a …
-
Szlovákia újabb katonai segélycsomagot készít elő Ukrajna számára, amely utászi és aknamentesítési segítséget nyújt Kijevnek – jelentette be hétfőn Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter Kijevben, a nemzetközi védelmi …
-
A címben szereplő mondás jelentése olyan emberre bízni valamit, aki eleve visszaélne vele. Nos, pontosan ez lenne a fennforgás az Európai Bizottság terve valóra válásának esetén. Ursula von …
-
Kitekintő
Orbán Viktor: mi építünk tovább, és ha jól tesszük a dolgunkat, akkor legkésőbb jövő áprilisban meghaladjuk a gyűlölet erőit
Mi építünk tovább, és ha jól tesszük a dolgunkat, akkor legkésőbb jövő áprilisban meghaladjuk a gyűlölet erőit – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggeli Facebook bejegyzésében. Megbékéléstől a …
-
Kitekintő
Szijjártó Péter: nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében
Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében, az európai emberek pénzét pedig gyakorlatilag az ukrán hadsereg felszerelésére, felfegyverzésére és az ukrán állam működtetésére akarják …
-
A déli határ lezárása, a rendőrségi létszám növelése és a szigorú szabályok bevezetése eredményezte, hogy Magyarország az európai országok közül a legbiztonságosabb – hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium …
-
A magyarok nem akarnak egy Európai Unióban lenni az ukránokkal – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A magyar miniszterelnök kifejtette: az …

