43
{mosimage}Három évvel a december 5-i népszavazás után ismét nemzetpolitikai fordulatot hoz az év utolsó hónapja. Most azonban legalább nyertesek is vannak: a december 21-én életbe lépő schengeni rendszernek köszönhetően megszűnik az ellenőrzés a szlovák-magyar határon. A kárpátaljaiaknak és a vajdaságiaknak azonban vízumot kell kiváltaniuk a magyarországi tartózkodáshoz.
Magyarország idén különleges karácsonyi ajándékot kap: hazánk december 21-én tagja lesz az Európai Unió schengeni övezetének. A rendszer a térséghez tartozó államok területét egynek kezeli, vagyis szűk egy hónap múlva eltűnnek az egyenruhások a magyar-szlovén, a magyar-osztrák és a magyar-szlovák határról. Ezentúl bárhol, akár egy mezőn is átléphetünk északi szomszédunkhoz. A határőrök közösen járőröznek a határ harminc kilométeres mélységében a bűnözők, az illegális bevándorlók után kutatva. A magyar-magyar viszonyokban is változást hoz Schengen: a felvidékiekkel minden eddiginél könnyebb lesz a kapcsolattartás. Az Ipoly két oldalán élők például a gazdaság fellendülését és az egykori hidak visszaállítását remélik. A kárpátaljaiak, délvidékiek élete viszont megnehezül, hiszen nekik Magyarország határa egyben a schengeni övezet határa is lesz. Bár Románia uniós állam, még számos feladatot kell elvégeznie, így egyelőre nem tagja a rendszernek.
Amikor a magyar-szlovák határ Nógrád megyei szakaszán próbáljuk feltérképezni az ellenőrzés megszűnésének következményeit, lépten-nyomon beleütközünk egy már-már mitikus számba: ez a negyvenhét. Az első világháború előtt ugyanis ennyi híd kötötte össze az Ipoly két partján élőket, s ezt mindenki felemlegeti, amint a térség lehetőségeiről esik szó. Manapság ugyanis mindössze három állandó hídon lehet átkelni a folyócskán.
ÚJRAINDUL A VÉRKERINGÉS
„Schengen? Egy hosszú út vége” – mondja Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, amikor december 21. hatásairól érdeklődünk. Bár évtizedeken át az internacionalista testvériséget szajkózta a hivatalosság, szóba sem jöhetett a szorosabb kapcsolattartás. Az 1989-90-es fordulat idején indult meg újra intenzívebben a Trianonban elkötött történelmi Nógrád vármegye testében a vérkeringés. Az uniós csatlakozás felgyorsította a folyamatokat. „A határ túloldalán fekvő besztercebányai kerülettel közös tervet dolgoztunk ki, hogy 2007-2013 között együtt tudjunk pályázni az idegenforgalmat, az oktatást, a közlekedést fejlesztő uniós forrásokra” – mondja a megye első embere.
December 21. után még egyszerűbb lesz a szlovákiai munkaerőnek az átjárás – Salgótarjánba már most is sokan naponta ingáznak. A gazdasági kapcsolatok erősödését jelzi, hogy tavaly óta szlovák tulajdonban van a híres öblösüveggyár. Persze nem csak a túlsó oldalon élők használják ki a határok légiesülését. A Salgótarján utcáin szép számban látható szlovák rendszámú kocsik láttán a látogató a bevásárlóturizmus fellendülését gyanítja. Ám a szakértők felvilágosítják: helyiekről van szó. A fifikás autósoknak az alacsonyabb adminisztrációs terhek miatt jobban megéri, ha kocsijukat odaát állítják forgalomba. Az ügyesebbek milliós összeget takaríthatnak meg. Északi szomszédunknál ugyanis nincs regisztrációs adó, és Szlovákiában vállalkozás alapítása is egyszerűbb. Ráadásul 19 százalék a személyi jövedelemadó, az áfa és a társasági adó kulcsa.
MEGMENTETT MÁV-VONAL
Egyszerűsödik az élet Balassagyarmaton is, s az ellenőrzés megszűnése már csak történelmi okokból is érzékenyen érinti a várost. 1919 júniusában ugyanis a később határrá váló demarkációs vonalat átlépte a csehszlovák hadsereg, hogy elfoglalja a várost és a stratégiai fontosságú vasútvonalat. Balassagyarmat lakói, vasutasok, egyszerű polgárok csatlakoztak a maroknyi magyar katonához, és fegyverrel szorították vissza a támadást. A település ezért kapta a civitas fortissima, vagyis a legerősebb város kitüntető címet. Ma már békésebb idők járnak, Balassagyarmat és a túloldali, hajdanán a város részét alkotó Szlovákgyarmat közösen ünnepel majd az Ipoly-hídon december 21-én.
„A híd maga az élet” – foglalja össze a lényeget Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere. A határőrizeti szigorúság enyhülése jótékonyan hatott a város közlekedésére. Régen előfordult, hogy a vámvizsgálat miatt feltorlódott kamionok a városközpontig álltak. Ezek az idők lassan elmúlnak, ma az Ipoly két partján közös szennyvízberuházást terveznek, számos gyarmati vett a túlparton ingatlant (odaát olcsóbbak a házak), de még a Tesco is a Szlovákiához legközelebb eső telket vásárolta meg. Gazdasági előnnyé is válhat, hogy nincs nyelvi gond a két oldal között, mint ahogy közös érdek volt a vasút megmentése is.
„Az egész Ipoly-völgynek fontos, hogy megmaradjon az Ipolytarnóc-Balassagyarmat vonal. Bár a tárca tervezte a bezárását, ezt sikerült megakadályozni” – mondja Medvácz Lajos. Komoly érv volt a megmaradás mellett, hogy a szlovák állami vasúttársaság is használja a vonalat. Ezért évi hatvanmillió forintot fizet Magyarországnak. Még az is felmerült, hogy ha a magyar állam nem tart rá igényt, a szlovákok szívesen átveszik a vonal kezelését. Az abszurd helyzetet végül sikerült elkerülni.
AZ ÖREGEK SÍRTAK
Balassagyarmaton azzal is szembesülünk, hogy az ellenőrzés megszűnése nem jelenti automatikusan a gondolkodásmód megváltozását. Egyeseknél a szent és sérthetetlen határral kapcsolatos beidegződések tovább élnek. Az átkelőhelyen hosszas tipródást követően a magyar ügyeletes tiszt nem engedélyezi lapunknak a fotózást. Nem hatja meg az sem, hogy megígérjük: az egy hónap múlva megszűnő határállomásról szóló képeket elküldjük emlékbe. Amikor száz métert visszasétálva a fotós kolléga egyszer-kétszer mégis a határállomás felé kattint, megkapjuk a magunkét. Csikorogva fékez mellettünk egy szolgálati Niva, majd az autóból kipattanó magyar határőrök két percet adnak a távozásra. Amikor megkérdezzük, mi a gond, értékelhető válasz nem érkezik. A felhevült egyenruhások munkahelyük elvesztését ugyanúgy emlegetik, mint a Szlovákiával fenntartott diplomáciai viszonyt – „merényletünkkel” állítólag mindkettőt veszélyeztettük. Nem tanítanak móresre, de így is jobbnak látjuk távozni.
A drégelypalánkiak évtizedek óta kénytelenek voltak harminc kilométert kerülni Ipolyság felé, ha a néhány száz méterre, de már a folyó szlovák oldalán található, döntően magyarok lakta Ipolyhídvégbe indultak rokonlátogatóba. Az áldatlan állapot végül a helyiek leleményességének köszönhetően változott meg.
„Az idősebbek közül többen sírtak, s azt mondogatták: nem hitték volna, hogy megérik a pillanatot” – idézi fel Dombai Gábor, Drégelypalánk polgármestere a gyaloghíd avatását. A szerény alkotmányt, azaz hivatalosan a „turisztikai átlépési pontot” azonban a két kormány megállapodása alapján csak márciustól októberig használhatták a falusiak. A középső elemet ősszel fel kellett szedni. December 21-én visszaillesztik a hiányzó részt, s mostantól éjjel-nappal bárki átkelhet a hídon. A tervek készen állnak egy állandó, autós közlekedésre is alkalmas átkelő megépítésére. A polgármester már tudja is, milyen előnyökkel járna az új műtárgy. A földszűkében lévő ipolyhídvégi gazdák érdeklődnek a parlagon hagyott drégelypalánki területek iránt, szívesen bérbe vennék őket. Ha elkészül a híd, s már nincs az ellenőrzés sem, annyiszor lehet átdöcögni a terménnyel megrakott traktorral, ahányszor csak jólesik.
ROKONTÓL KAPOTT POFON
Ahol pedig híd építése nem lehetséges, máshogy igyekeznek segíteni magukon. A Komárom és Párkány között félúton található felvidéki Karva község önkormányzata még hajós vállalkozást is indított. A Duna innenső partján fekvő Lábatlanban dolgozókat naponta kishajó viszi munkába. A karvaiak emberemlékezet óta együtt lélegeztek a túlparttal. A dualizmus idején még a vasútállomásuk is Piszkén volt. A falu lakóinak nyolcvan százaléka Magyarországon, Komárom, Dorog, Lábatlan üzemeiben dolgozik, ők naponta ingáznak. Nem csak a munka köti össze Lábatlant és Karvát, sok a rokoni kapcsolat. „De még a Karván leggyorsabb internetet biztosító szolgáltató is túlparti” – érzékelteti a szimbiózist Duka Gábor, a község első embere. A kisgéphajón december 21. után a határőrség már szúrópróbaszerűen sem ellenőriz. Arról faggatjuk Duka Gábort, hogy az élet egyszerűsödése képes-e elfeledtetni a három évvel ezelőtti kettős állampolgárságról szóló népszavazást. „A voksolás előtt többen átmentek Lábatlanba, hogy elmondják: mi nem fenekedünk senki emberfia nyugdíjára, nem akarunk elmenni a szülőföldünkről. A gesztus számított volna” – válaszol a polgármester, majd hozzáteszi: december 5. olyan volt, mint egy rokontól kapott pofon. Nem lehet elfeledni, de az ember igyekszik nem gondolni rá.
SCHENGENI VASFÜGGÖNY?
Így van ezzel a legtöbb kárpátaljai és vajdasági magyar is, ám őket Schengen ismét csak elzártságukra figyelmezteti. Némi könnyebbséget jelent, hogy Magyarország és Ukrajna kishatárforgalmi megállapodást kötött. Így a határ ötven kilométeres körzetében élők a schengeni vízumnál egyszerűbben kiváltható és olcsóbb okmány segítségével tudják tartani a kapcsolatot magyarországi rokonokkal, ám csak a megszabott sávban tartózkodhatnak. Hasonló egyezmény Magyarország és Szerbia között nem született, a délvidéki magyar pártok nem támogatták a megállapodást. Mondván, az ötven kilométeres korlátozás miatt a határtól távolabb, szórványban élők nem élhetnének a kedvezménnyel.
Marad tehát a 35 euróba kerülő schengeni vízum. Kiváltásához utasbiztosítást szükséges, igazolni kell az utazás célját, tanulmányi út esetén befogadói nyilatkozatot és magyarországi szálláscímet is kérnek. A hosszú válságok után lassan feltápászkodó Szerbiában a magyarok hangulatát nem csak a leereszkedő schengeni vasfüggöny nyomasztja. A szerb belügyminisztérium megkezdte az üresen álló, javarészt külföldön élő magyarok tulajdonában álló ingatlanok összeírását. Bár a tárcavezető tagadta, sokan attól tartanak, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása után esetleg északra menekülő szerbek betelepítését készítik elő.
Ablonczy Bálint – Heti Válasz
