Ma reggel folytatta munkáját a törvényhozás. A képviselők először a vámtisztek közalkalmazotti státusát szabályozó törvény módosításáról tárgyalnak, majd a pénzügy miniszter terjeszt elő további törvénymódosításokat.

Ezt követően a gázművek privatizálásáról tegnap előterjesztett jelentésről vitázik majd ismét a törvényhozás. A Lisszaboni Szerződésről a kormánypártok szándéka szerint délután öt órakor kellene szavazni, ez azonban pillanatnyilag kétséges. Az ellenzék ugyanis a tegnapra tervezett szavazás előtt kivonult, bizonyítva, hogy mindaddig nem járul hozzá az alkotmányos többséget igénylő ratifikáláshoz, míg a koalíció vissza nem vonja a sajtótörvény tervezetét. Robert Fico kormányfő szerint az ellenzék magatartása döbbenetet váltott ki az Európai Unióban. Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ-DS elnöke úgy véli, nem a Lisszaboni Szerződés van veszélyben, hanem a szlovákiai demokrácia.

Pátria, FelvidékMa