A szlovák sajtóban eddig alig volt nyoma a Nagy Imre kivégzésének 50. évfordulójával kapcsolatos írásoknak, ellenben a SME című szlovák liberális napilap pénteki számában hosszabb emlékező írásnak adott helyet, kiemelve az a körülményt, hogy a mártír magyar miniszterelnök inkább az életét áldozta fel, mintsem hogy elismerje a Kádár-féle vezetést.
A cikkíró, Peter Morvay részletesen ismerteti, hogy milyen „képtelen ellenkezések” nehezítették a hanganyag közzétételét. Emlékeztet, hogy az 1956-os magyar forradalom jelképévé emelkedett politikus becsületes kiállása mennyire ellentétes volt a forradalmat elfojtó utódjának áruló magatartásával. A Nagy Imre és társainak peréről készült hangfelvétel ötven év múltán vált hozzáférhetővé és ismét elhangzottak Nagy Imre emlékezetes mondatai, köztük a legismertebb: „Kegyelmet nem kérek”.
Mint a lap írja, a 70 órás digitalizált hanganyag közzétételét megelőző vita emlékeztetett arra, ahogyan Szlovákiában a kommunista államrendőrség ügynöklistáit a nyilvánosság elé táró Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) kell megküzdenie a múltfeltárást ellenkező, már az intézet felszámolására is törekvő erőkkel. Ismerteti, hogy még a szlovákiai állapotoknál is sokkal képtelenebb módon, Magyarországon a per hanganyagát őrző Országos Levéltár korábban azzal utasította el az egykori per hanganyagának kiszolgáltatását, hogy nem csak az áldozatok hozzátartozóinak személyiségi jogaira hivatkozó engedélyeztetéshez ragaszkodott, hanem még az 1956-ban budapesti szovjet nagykövetként tevékenykedő Jurij Andropov hozzátartozóinak engedélyéhez is, jóllehet, ettől a feltételtől később eltekintett. Végül a kutatási célokra hozzáférhetővé tett hangfelvételekről a kutatók saját szakállukra másolatot készítettek, s a felelősségre vonástól talán csak az ombudsman álláspontja mentette meg őket, aki szerint a hozzátartozók személyiségjogi sérelme korántsem lehet olyan mértékű, hogy útját állhassa az anyag közzétételének.
Mások azt találták aggályosnak, hogy az áldozatok ellen felsorakoztatott koholt vádak beismerése a közvélemény szemében rossz fényt vethet az áldozatok némelyikére, amiért a börtönévek keservei és a rájuk nehezedő nyomás terhe alatt, az életüket mentendő olyasmit is beismertek, amit soha nem követtek el. „Épp ezek az aggályok bizonyultak a legkevésbé megalapozottnak”, – írja a lap – mert bár a bíróság előtt tűnhettek akár vétkesnek is, az adott körülményeket méltányolva „bármit is nehéz lenne nekik felróni”. Ez Nagy Imrére is áll, hiszen mint magas rangú kommunista tisztségviselőé, az ő múltja sem volt makulátlan, „és a forradalom alatt sokáig ő is csak sodródott az eseményekkel. Becsületes magatartásával azonban a börtönévek során mindezt jóvá tudta tenni, és az élete megőrzése érdekében még csak alkudni sem volt hajlandó a Kádár-féle vezetés legitimizációjáról”.
A hanganyag részleteinek ismertetésére is kitérő írás szerzője aláhúzza: a bíróság elnöke kínosan ügyelt arra, hogy a per során el ne hangozzék Kádár János neve, s hogy a bíró igyekezett azt sugallni, hogy a Nagy Imre feletti halálos ítélet kihirdetése szovjet nyomásra történik. Azonban „a történészek azóta bebizonyították, hogy ez nem egészen így volt, s hogy Nagy Imrének „nyilván Kádár köpönyegforgatása” miatt kellett meghalnia, mert Kádár tudta: az élő Nagy Imre majd mindenkinek úgyis az áruló Kádár Jánost juttatná eszébe” – írta a SME publicistája.
STOP
