A szlovákiai sajtó kezdettől fogva nagy figyelmet szentelt a cseh szélsőjobboldali párt, a Národní strana, valamint a Jobbik Magyarországért tömörülés pozsonyi kapcsolatfelvételének.
A szlovák sajtó szerint marketingszempontból jó húzásnak bizonyult a magyar és a cseh szélsőségesek hétfői pozsonyi találkozója.
A bulvárlapok főleg azt tartották jelképesnek, hogy az első megbeszélésnek a pozsonyi hídfő tetején álló méregdrága étterem, az UFO adott helyet – mintegy kifejezve az ilyen találkozó abszurditását.
A központi napilapok közül a Sme cikkírója úgy véli, marketingszempontból sikeres volt a találkozó. A szerző felteszi a kérdést, miért esett a választás az UFO-ra? Talán azért, hogy jelképezze: a megbeszélés résztvevői más bolygóról érkeztek, vagy azért, hogy a két fél megmutassa, anyagilag nem is állnak olyan rosszul?
Mindenesetre az uborkaszezonban már a találkozó ténye is nagy figyelmet keltett. A cikkíró szerint azonban a találkozó megmutatta: a cseh és magyar szélsőségesek nem csupán kollégák – közös ellenségeik a romák és a bevándorlók -, hanem van, ami erősen megosztja őket.
A közép-európai nacionalizmusok logikusan egymással szemben állnak, ilyen szempontból a hétfői baráti összeborulás komoly zavart okozhatott a cseh és a magyar gárdisták gondolkodásában.
A Pravda is az ellentéteket emeli ki a találkozó kapcsán. A lap rámutat arra, hogy a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Beneš-dekrétumokról alkotott eltérő véleménye miatt nem jött létre együttműködési megállapodás a cseh szélsőjobboldali Nemzeti Párt és a vele kapcsolatot kezdeményező Jobbik Magyarországért között.
A szlovák rendőrség szóvivője szerint a sajtó ingyen reklámot biztosított a radikálisoknak, azzal, hogy túlságosan nagy teret szentelt a megbeszélésnek. A szlovák rendőrség minden szükséges óvintézkedést megtett a találkozó kapcsán, ám semmiféle közbeavatkozásra nem volt szükség, rendbontás nem történt – szögezte le a SITA hírügynökségnek Martin Korch rendőrségi szóvivő.
Protics János (Pozsony), Inforádió