A Belügyminisztérium július 22-én bejegyezte a Kereszténydemokrata Mozgalomból kivált egykori tagokból létrejött Szlovákia Konzervatív Demokratái nevű pártot.
Mint arról Vladimír Palko, az előkészítő bizottság szóvivője beszámolt, a párt a jövő héten mutatja be köztársaságielnök-jelöltjét. A KDS központját Pozsonyban, a Štefánik utcán hozza létre.
Szlovákia Konzervatív Demokratái egy olyan politikai párt, amely az emberi élet hagyomás értékein és az együttélésen alapul, ugyanakkor a kereszténység és a humanizmus többszáz éves elvére is támaszkodik. A párt a hagyományos családok stabilitását támogatja, a hazifiságot, amely nem ellenséges a többi nemzettel szemben, továbbá a gazdasági szabadságot, a gyengék és a szükségben lévők iránti szolidaritást.
A parlamenti képviselők azt követően döntöttek a párt létrehozásáról, hogy márciusban kiléptek a Kereszténydemokrata Mozgalomból, mert nem értettek egyet a vezetőséggel. Politológusok azonban egyelőre szkeptikusan nyilatkoznak az új konzervatív párt parlamenti sikerét illetően.
Ennek ellenére a jövő évi elnökválasztáson szeretné a párt megmérettetni magát. A jövő héten hozzák nyilvánosságra, hogy ki lenne a jelöltjük. Eddig csak spekulációk kerültek napvilágra azzal kapcsolatban, hogy elnökjelöltjük az ismert disszidens, František Mikloško lenne.
Felvidék Ma, sk