Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok, hiszen időközben derült ki, hogy nagyobb „falatról” van szó annál, mint amire számítottak – írja a Világgazdaság.
A lap úgy tudja, a szlovák hatóság július végére, augusztus elejére ígérte, hogy tájékoztatja a magyar vámszervezetet, ám mostanra kiderült: nagyobb „falatról” van szó, így a munka több időt vesz igénybe. A magyar hatóság még a nyár elején kérték a szlovák társszervezet együttműködését annak kiszűrésére, kik lehetnek azok, akik adóelkerülési szándékkal kérik autójuk forgalomba helyezését Szlovákiában.
Egyes becslések szerint tízezernél is több külföldi rendszámú autó van Magyarországon, s emiatt a magyar költségvetés több százmillió forinttól esik el. Egy nagyobb értékű kocsi esetében egymillió forint megspórolását is jelentheti az, ha külföldön helyezik forgalomba. A legtöbben szlovák rendszámmal járnak, de számos más ország – közöttük amerikai és afrikai – rendszámmal is futnak autók a magyar utakon.
A Világgazdaság úgy tudja, ősztől indulnak meg az igazi ellenőrzések a magyar utakon, addig ugyanis a hatóság nem látja sok értelmét, hiszen rengeteg a külföldi turista.
-privatbankar.hu-