Hogy térségünkből Szlovénia csatlakozhat majd elsőként az euróövezethez, afelől soha nem merült fel komoly kétség. Arra viszont, hogy Szlovákia legyen a második befutó, semmi sem predesztinálta. Ki gondolta volna.
Csehszlovákia szétesésekor, hogy az akkori ország fejletlenebb keleti fele másfél évtized múltán lekörözi majd az integrációs versenyben a gazdaságilag jóval előrébb tartó nyugati részeket? Hiszen akkortájt a kérdés valójában még úgy merült fel: életképes lehet-e egyáltalán az önálló Szlovákia? Igaz, még most, az eurós klubtagság elnyerésének pillanatában sem állítja senki, hogy Szlovákia gazdaságilag fejlettebb volna Csehországnál vagy Kelet-Közép-Európa bizonyos más államainál.
Mi tette mégis alkalmassá Szlovákiát arra, hogy a többieknél előbb teljesítse a maastrichti kritériumokat? Ez némelyek számára ma is rejtély; a jelek szerint maguk a szlovákok sem teljesen bizonyosak a válaszban. Akad például jelentős közgazdász Pozsonyban, aki a körülmények szerencsés összejátszásának tulajdonítja a puha szlovák landolást az euróövezetben. Ennél azonban nyilván többről van szó. Hiszen Szlovákia az európai közös valutáért rengeteg olyasmit is vállalt, amitől a többiek – politikai, gazdasági, szociális megfontolásokból – jó ideig ódzkodtak. Netán még most is ezt teszik. Pozsonynak viszont a közelmúltban tényleg mindig a mielőbbi euróbevezetés lebegett a szeme előtt; az ehhez szükséges reformokat még az előző kormány indította be, de Robert Fico felismerte, hogy az euró jó az országnak, a gyanús koalíciós társak miatt demokratikus deficittel küzdő kormánya számára pedig legitimációs többletet jelent. Így születhetett meg a szlovák euró.
Egyébként az ország szempontjából a legjobbkor. A nemzetközi gazdasági válság kibontakozásának időszakában az euró nyilván növeli Szlovákia stabilitását, pénzügyi biztonságát. Ez rá is fér egy olyan államra, amelynek gazdasága a krízisnek kitett autóiparra épül. De úgy tetszik, Szlovákiában nemcsak a biztonságérzetet fokozza az euró, hanem a jelekből ítélve a szlovák önbizalmat is növeli. Ami egy határig indokolt, jogos. Legfeljebb akkor lehet gond, ha az eurós sikertörténetet Robert Fico egész eddigi politikájának igazolásaként értelmezné. És nem venné észre, hogy a maastrichti feltételek teljesítése kizárólag gazdasági, nem pedig demokratikus lecke volt kormánya számára. Vagyis magától az eurótól Szlovákia még nem lett demokratikusabb, mint eddig volt. És a szlovák kormányfő gondjai sem lesznek kisebbek, például az európai szocialisták körében – a közös valuta bevezetése nem oszlathatja el a Ján Slotáék kormányzati jelenléte és magyarellenes lépései miatti fenntartásokat a pártcsaládban. Ellenkezőleg. A szlovák euró megszületésével az ország bizonyította, hogy képes nagy dolgokra – ideje hát, hogy oldódjék Pozsonyban a fiatal nemzetállam építésében eddig tapasztalt hév, frusztráltság és az ezzel együtt járó nemzeti türelmetlenség. Pozsony az euróval újabb megerősítést kapott, hogy Szlovákiát Európa „nagykorú” államnak tekinti. A szlovák euró megteremtésével Pozsony maga tette magasabbra a lécet önmaga előtt.
Kis Tibor, Népszabadság
