Kihasználva a verőfényes nyárutót, Nandi barátommal úgy döntöttünk, hogy a hétvégét a vadregényes Szilicei-fennsíkon töltjük. Szombat reggel – mikor a tornai várrom mögül kapaszkodó Nap felkavarta a hajnali sűrű párát a Szádelői-völgy sziklaormai fölé – erőteljes léptekkel haladtunk a pisztrángoktól hemzsegő, völgyből lerohanó patak mentén.
Nem messze a völgy bejáratától egy feltűnően szép kivitelű, háromnyelvű információs táblába botlottunk.
– Látod, Nándi, ez már mégiscsak Európa! Szlovákul, magyarul és angolul tájékoztatják az idelátogatót, minket, magyarokat is megtisztelve – mondtam határozott büszkeséggel. Olvastuk is nyomban a „magyar” szöveget, miszerint ” ….a Zádielská dolinán végighaladva feljutunk a Silicská planinára...”
Első reakcióm az volt, hogy visszafutok a faluba festékpatronért és lefújom ezt a nyelvi förmedvényt.
Szerencsére még hideg volt a reggel, így gyorsabban lehiggadtam. Legyintve egyet még visszafordultam.
– Nem oly rég rakhatták ki – egészen újnak tűnt -, ne bántsuk!
Nagyon nagy szerencse, hogy IV. Béla királyunk, a vesztes Muhi csatából menekülve nem láthatta ezeket a táblákat, mert bizony ezt elolvasván sohasem találta volna meg a Szádelői-völgyet, melyen keresztül, a helyi szájhagyomány szerint egérutat nyert az őt üldöző tatárok elől, vetettem oda keserű iróniával Nándinak.
E kora reggeli hidegzuhany után inkább belefeledkeztünk a természet megannyi remekbe szabott alkotásának csodálatába.
Fölérve fennsíkra újra elhatalmasodott bennem az indulat. Református őseim, kik itt nyugszanak a szilicei temetőben, verítékes munkával termőre fogva a fennsík nehéz talaját, örökül hagyva ránk a vallást és az anyanyelvet, vajon mit gondolhatnak most? Meddig lehet még ezt a sok száz éves örökséget meggyalázni, porig alázni!?
Mindezt a nem is merem már kimondani, hogy hányadik évszázad kezdetén, Európában. Európában?
Inkább húztunk egyet a jó erős gömöri szilvóriumból és tovahaladtunk, mivel már igencsak magasra hágott a Nap.
Ifj. Török Elemér, Dunaszerdahely , Felvidék Ma
