Először valamikor a nyolcvanas évek során tűnt fel nekem, hogy Érsekújvár üzleteit járva szinte mindenütt szlovákul szólnak hozzám, a napokban már Komáromban is ezzel találkoztam…
A nyolcvanas években Érsekújvárott szembesültem életem során először magyarságom következményeinek egyikével. Bevallom sokáig tartott, míg megemésztettem ezt az állapotot, ugyan ez sem jelenti azt, hogy amikor mostanában járom e város utcáit, akkor nem zavar az, hogy magyar szót alig hallok. Nos, nem azért mintha mostanság Érsekújvárban a szótlanság vált volna divattá. Ennyit a kezdeti tünetekről.
A mai tünetek közt azt említeném, hogy a napokban Komárom utcáit járva volt olyan érzésem, mintha a nyolcvanas évek Érsekújvárába tévedtem volna. Nem kis nosztalgiával emlékeztem vissza egykori komáromi tanügyi hivatali főnökömre, aki volt annyira nacionalista, hogy velem mindig magyarul értekezett, s elég hosszú időbe telt, míg kiderítette rólam, hogy nyugodtan értekezhet velem anyanyelvén, mert én valamivel jobban értek az ő anyanyelvén, mint ő az enyémen…
Lassan kezdhetek azon tűnődni, hogy hogyan fogom egészségi állapotom romlása nélkül túlélni, ha véletlenül Győrben, Tatabányán, Óváron, Pesten nem magyar szót hallok. Miért? Csupán csak azért, mert, ha a nacionalizmus amolyan betegség, s a tünetei nálam még mostanában is meg-megmutatkoznak, akkor biztosan komoly veszélynek vagyok kitéve mindenféle idegen nyelvi megnyilvánulás hallatán, vagy bizakodjak, hogy tüneteim egyes nyelvektől javulnak, másoktól stagnálnak, s megint másoktól romlanak. Ebben az esetben nyilván csak az a kérdés, hogy milyen a környezetemben az egyes típusú nyelvek előfordulási aránya?
Ez már valóban nacionalizmus, amikor arra vetemedek, hogy méricskélési szándékkal vágok útnak, vagy az-e a nacionalizmus, amikor annyira nem érdekel, ki, milyen nyelven beszél, hogy ettől függetlenül én csak folyton magyarul nyomom a sódert, aztán a másik kezdjen vele, amit tud? Nyilvánvalóan a nacionalizmusom hibája az is, hogy mindent így kiforgatok, bár ez sem feladat, inkább tény és való. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy finoman közölték velem, hogy nacionalista vagyok, s mint jelezték, ráadásul esetemben ez nem feladat, hanem állapot. Másrészt viszont megnyugtattak, hogy ez nálam nem éppen újkeletű tünet…
Varga Lajos, Felvidék.ma