Az esztergomi főszékesegyházban Szent János napján (december 27.) megáldották a szőlő- és bortermelők egy-egy palack újborát. A bazilikában tartott eseményre nemcsak a magyarországi, de a határon túli magyar borvidékek képviselői is eljöttek, letéve újboraik egy-egy palackját a szentély előtti asztalra.
A szentmisén Székely János segédpüspök áldotta meg a szőlőtő termését. A megáldott borokat a termelők a szentmise végén magukhoz vették, majd a hagyományoknak megfelelően, otthon ezt a megszentelt bort hozzátöltögették az új terméshez, megvédve, megszentelve azokat is az áldott borral.
Minden ember hivatással születik a világra, hisz minden teremtménybe fényt gyújt az Isten. Feladatunk, hogy 
a szeretet, a jóság lángját őrizzük, ápoljuk és továbbadjuk – hangsúlyozta homíliájában Székely János segédpüspök. „Isten ellen vét az, aki úgy gondolja magáról, hogy nem jó semmire. Anélkül, hogy a szívekben ne születne meg az Isten iránt érzett hit, a hála, a hozzá való ragaszkodás, az ember nem tud örömteli életet élni, s egy nemzet sem tud igazán talpra állni. Isten nélkül a nemzetünk soha nem tud életerős lenni, nem tud elkezdeni újra alkotni, remélni, összefogni” – mondta.
„Hogy lángol-e bennünk a fény, hogy milyen mértékben ragyogja be életünket, kiderül, ha környezetünkben keressük a visszajelzést. Nézz bele a tükörbe. Nézz bele minél gyakrabban, s kérdezd meg magadtól, milyen ember vagy, hinted-e a jóság magvait” – fogalmazott.
„Az Úr Isten örömét, fényét legfőképp a családban őrizhetjük. Az életerős családban a férj és a feleség szeretetben, őszinteségben, hűségben kibontakozik. Egészen különleges küldetése van ebben a férfinak és különleges a nőnek. A nőnek sajátos küldetése az, hogy állandóan finoman jelezze férje számára, hogy mi az, aminek örül, mi az, ami fáj. Különben a férje nem fogja érteni, és eltávolodhatnak. A férfi küldetése, hogy a szerelem titokzatos körforgásának a motorja legyen, ne felejtsen el soha udvarolni, tudja ezt a titokzatos körforgást újra és újra elindítani. Fontos, hogy az életerős családokból fakadjon bőségesen az élet” – jelentette ki.
Bibe amorem Sancti Ioannis, vagyis: idd Szent János szeretetét! – utalt a segédpüspök a boráldás régi szertartására. Ez a szokás a hívő ember számára azt az üzenetet hordozza, hogy kövessük Szent János szeretetét Krisztus és embertársaink iránt, legyünk hűségesek hitünkhöz, és semmilyen emberi hatalom nem árthat nekünk, mondta.
A segédpüspök Salkaházi Sárára emlékezve hangsúlyozta, hogy a testvér külön, ünnepélyes imádságban ajánlotta Istennek életét a Szociális Testvérek Társaságáért, aki reménytelen körülmények között sem csüggedt el, nem befolyásolták az egyre erőteljesebb politikai szólamok, volt bátorsága kizárólag katolikus hite alapján gondolkodni és cselekedni. „Testvérünk, aki ember tudott maradni az embertelenségben, mert ki tudta mondani Istennek és embernek: az életemet adom érted! Testvérünk, Salkaházi Sára, vértanú és nem pusztán a sors áldozata, mert szeretetből, tudatosan vállalta másokért és másokkal az előre látható halált – hangsúlyozta Székely János.
Az ünnepélyes boráldás után a borrendek és a résztvevők átvonultak a Prímás Pincébe, ahol előadást hallgattak meg az esztergomi várhegy történetéről és borral való kapcsolatáról. A Szent János Napi Boráldás köré szervezett idei program borbemutatással és borkóstolással ért véget.
A boráldás szokása – ahogyan számos karácsonyhoz és az új év kezdetéhez fűződő hagyományunk – a pogány időkig nyúlik vissza. A germánok a téli napfordulókor napokig tartó ünnepet tartottak, amelynek során sok bor is fogyott.
A kereszténység elterjedésével az egyház igyekezett „megkeresztelni” ezt az ősi rituálét is, így a germán területeken János napi boráldássá „szelídült” a pogány ünnep.
Magyarországra a mai Németország területéről származó premontrei rend tagjai hozták be a szokást, s mivel itthon is általában karácsony környékén történt meg a borok fejtése, a hordók megkezdése, a boráldás igen hamar elterjedt szerte a Kárpát-medencében. Esztergomban néhány évvel ezelőtt Erdő Péter bíboros, a prímási borrend életre hívója elevenítette fel e hagyományt.
Miriák Ferenc/Felvidék.ma
Fotó: a szerző felvételei
