A Szentkereszt felmagasztalásának napjáról is meg kell emlékeznünk e helyütt, hisz kultusza az általunk vizsgált területeken is régi gyökerű, s máig eleven hatású. Tiszteletére tájainkon is szenteltek templomokat, kálváriákat; az itteni nép pedig rendszeresen elzarándokolt az e napon tartott távolabbi búcsúkba is.
Bart község templomát 1397 előtt szentelték a Szt. Kereszt felmagasztalására. A felújított templom szentélyének északi falán félkörívesen végződő mezőben látható a Szent Kereszt felmagasztalását megörökítő falfreskó, Závory Zoltán és Keller József 1996-ban készült alkotása. 
A színes freskó közepén függ az a korpuszos kereszt, melyet 1962-ben Csókás Péter és Morvai Mária, illetve Csókás Sándor és Morvai Franciska házaspárok adományoztak a templomnak. Ezt veszi körül az angyalok, a kerubok kara; fent pedig az Atyaisten látható egy kék földgolyónál, vele szemben három angyal egy Gloria in e xcelsis Deo feliratos szalagot tart. A diadalíven szintén megörökítették a Szent Kereszt feltalálásának eseményét, amint Szent Ilona a földről felemelt keresztre mutat. A szent fehér ruhában, piros palástban áll előttünk, fején koronával.
Az ipolysági kálváriát 1907. szeptember 15-én szentelte fel Lussicza Gyula érsekújkvári Szent Ferenc-rendi zarándokfő. Mintegy 5 000 hívő gyűlt össze az első kálváriabúcsún a városból s a környék falvaiból. 
A kálvária építtetője Shreiber Aladár ipolysági plébános volt. A stációk magyaros stílusban épültek ciklopsz kőből és téglából. A 3 méter magas stációkat betoncementtel burkolták s angyalfejekkel díszítették. Tetejüket horhanyfedéllel fedték. Lent az alapítók máránytábláit helyezték el. A képeket a Rétey és Benedek cég festette svédvászonra. Azóta ezeket sajnos jellegtelen gipszalakokkal cserélték ki. A kálváriadomb tetején álló három vaskeresztet Heffter Richárd vaskereskedő szerezte be Grácból. A keresztrefeszített Jézust s a két latrot ábrázoló barokk szobrok értékes művészi alkotások. A 160 centiméter magas és 155 centiméter széles Krisztus-szobor egy 4,5 méter magas kereszten függ. Ezt nemrég újították fel.
A kálvária évtizedeken át a környék lakosságának egyik zarándokhelye volt, ahol a hívek lelkileg megújultak, a szenvedő Jézusnál megnyugvást és vigasztalást kerestek. A kommunizmus alatt a stációk barbár pusztítások céltáblái lettek. 1969-ben újra benépesült a hely, ám ezt követően újabb két évtizedet kellett várni arra, hogy megnyílhasson a zarándokok előtt a kálvária. (Csáky 1993,97-99)
A Szentkereszt felmagasztalása a közeli Pereszlénynek is a búcsúnapja. Temploma a 16. század elején épült, majd 1810-1820 közt elkészült a mai egyhajós klasszicista Isten háza. Főoltárán a Szentkereszt felmagasztalásának 19. századi képét láthatjuk.
Nógrád lakossága s a Középső-Ipoly menti katolikusok eljártak egykor a Szentkereszt felmagasztalásának napján a kékkői kálváriára is. Ezt valószínűleg a 18. század elején alapították, s vélhetően az apostoli gróf Balassa Pál hathatós támogatásával létesült. A Batthány vizitáció 1789-ben már említést tesz róla. A keresztúti állomások terveit Lányi Károly uradalmi mérnök dolgozta ki. A keresztutat 1857-ben áldotta meg Kemp Mihály esztergomi kanonok. Később elkészült itt a Fájdalmas-kápolna is.
E fölött száz méternyi távolságra emelkedik a hat méter magas kereszt, ahonnan a kilátás is gyönyörű a Kürtös-völgyi tájra. A búcsújáróhely történetét feldolgozó Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom atya egy kékkői búcsú éneket is közöl munkájában. Ez Sánta Mihály egykori óvári plébános szerzeménye. Ennek három első versszakát tesszük itt közzé: „Ha lelked vigaszát elvesztené,/ Siess bűnös, siess Kékkő felé./ Ott a Kálvárián a keresztre/ Váltságod ára van szögezve.// A szenvedés helyén szállj magadba,/ Üdvmagvakat szíved úgy fogad ma./ Tekints föl, Jézusod, ó mint kínál/ Bűnbocsánattal szent lábainál.// Nézd, hogy ragyog le rád vérbíbora!/ Ennél nagyobb vigaszt ki nyújtana?/ Nézd-nézd, saját bűnöd piroslik ott,/ Hogy szánja, a nap is leáldozott.“ ( 1991,147 )
Természetesen eljártak a búcsúsok a legközelebbi zarándokhelyekre is, a nevezett ünnepen. Az Ipolyság környékiek szívesen mentek a közeli Magasmajtény (Hrušov) nevű szlovák településre, ahol a Szentkereszt felmagasztalásának napján számukra magyar szentmisét is végeztek. A község Strána nevű dombján álló kápolnáját, haranglábját és keresztútját a 17-18. században építették a helybeliek, fogadalomból a kolerajárvány elkerüléséért. A bajtól szerencsésen meg is szabadultak, s azóta is sűrű járnak ide a zarándokok. A nagybúcsúkat a Szentkereszt feltalálásának és felmagasztalásának napján tartják.
A kissé távolabbra eső Selmecbánya ugyancsak egyik céliránya volt az Ipoly menti búcsúsoknak. Sok búcsút vezetett ide a palásti Péter Jánosné Pásztor Erzsébet (1901) is. Egy napi gyaloglással el lehetett érni a szép helyet. Reggel nyolckor gyülekeztek a templomnál, majd besorakoztak, elöl mentek a fiatalok, hátul az öregek.
Magosparton tartották az első pihenőt, a másodikat pedig Németinél. Késő délután már Selmecbányára értek. Az egész éjszakát a Nagyboldogasszony-templomban töltötték énekelve, imádkozva. A reggeli szentmisén megáldoztak, s úgy mentek ki a Kálváriára „stációt mondanyi“. Ezután a kálváriai nagymisén újra áldoztak, és mise után, két óra felé indultak haza. Hazafelé az út rövidebb ideig tartott, mert mindig lejtőn lefelé mentek. A „cselédek“, a kisebb gyerekek a falu előtti Veres-keresztnél várták a búcsúsokat. Megérkezésükkor megszólaltak a harangok, a búcsúsok a templomhoz mentek s elbúcsúztak egymástól. A szlovák falvakon áthaladva is hangosan imádkoztak, énekeltek, inzultusra viszont soha nem került sor. (Csáky 2005,168)
A selmeci Kálvária egyébként Közép-Európa egyik legszebb térhatású kálváriája. A Szentkereszt itteni kultusza is szorosan összefonódik a Fájdalmas Anya tiszteletével. A zarándokhely 1744-től vált ismertté. A meredek hegyoldalon három templom közt vannak a stációk. Az alsó templom a szlovákoké, ezt tót templomnak is nevezték. Egykor a középső volt a magyar, a felső templom pedig a német.
A Szentkereszt kultuszának életbentartásában nagy szerepe volt a többször idézett ponyvairodalomnak s az egyes társulatoknak. Mindenképp meg kell itt említenünk az Élő Keresztút Társulatot, melynek tagja volt többek közt az Ipoly mentén jól ismert palásti szentasszony, a búcsúvezető és előimádkozó Péterné Pásztor Erzsébet is. A társulat szabálykönyvecskéjét, mellyel asszonyunk is rendelkezett, Pécsett adták ki 1909-ben. Ez a társulat eredetét a keresztúti ájtatosságtól vette, s Szent Lénárt terjesztette el. A tagoknak naponta kellett elmélkedniük a kapott stációról, utána pedig három Miatyánkot és Üdvözlégyet, illetve Dicsőséget kellett elmondaniuk. Ájtatosság alatt egy erre a célra megszentelt feszületet tartottak a kezükben. Minden társulat 14 tagból állt, de felállítására csak a Ferenc-rendieknek volt joguk.
A Szent Kereszt Hadserege Társulatnak is hagyománya volt tájainkon, például Palástközségben. Ez szintén összefüggött a Szentkereszt kultuszával, illetve a Szentföld iránti tisztelettel.
Az említett társulati tagok, de sok más buzgó hívő körében is elterjedtek például az olyan ponyvafüzetek, mint a Legujabb szent ének a Szentkereszthez az ájtatos hivek számára című, Bedő Mihály által összeállított, Bagó Mártonnál nyomtatott kiadvány, vagy az Ének a Szent Kerezsthez a Selmeczi Kálvárián, melyet Besztercebányán adtak ki Machold Ferencnél év nélkül. Az utóbbi egyik énekének első sorait idézzük itt befejezésül: „Köszönteni jöttünk szent keresztfa,/ Látjuk rajta, Jézus meg van halva./ Alatta szűz anya nagy zokogva/ Jézus piros vérét csókolgatja.“
Csáky Károly, Felvidék.ma
A képek zömmel Csáky Károly felvételei
