Amint beszámoltunk róla, szeptember 16. és 18. között háromnapos nemzetközi konferencia zajlott abból az alkalomból, hogy pont nyolcvan éve, 1935. augusztus 24-én délben, Stachow Péter munkás csákánya egy rézkazettán koppant. Benne 2.920 aranypénzt és egy 587,14 g súlyú reneszánsz aranyláncot találtak. A lelet összsúlya 12.503 g. Mivel a kincs legfiatalabb pénzérméjét I. Lipót Körmöcbányán vert dukátja 1679-ből származik, így csak azután kerülhetett rejtekhelyére. Tehát valamikor 1680-84 között. Később aligha, mert akkor már más, fiatalabb pénzérmék is kerülhettek volna közéjük. Ebben a korszakban a várost – 1682 és 1685 között – Thököly Imre birtokolta, aki a protestánsok számára egy lélegzetvételnyi időre biztosította a szabad vallásgyakorlást. Az előadók egy része természetesen, Felső-Magyarország fejedelmével és korával foglalkozott.
Jánokiné Dr. Újváry Zsuzsanna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészeti és Társadalomtudományi Kar, Piliscsaba) Kassa város társadalmát vázolta föl a Thököly uralom előtt és alatt. Kassa Mohács után lakosságának viszonylagos etnikai és társadalmi homogenitását elveszítette. 1552-ben I. Ferdinánd (1526–1564) kezére került, a korábban kitelepített németek részben visszatértek. A német területekről történő bevándorlás ugyan nem csökkent, sőt a protestánsok elleni támadások következtében még nőtt is, főleg a XVI. század végétől, de a régi német hegemónia nem tért vissza, mert a török által elfoglalt területekről nagyrészt magyar lakosság költözött be.
Buda, mint királyi székhely és legfőbb kereskedelmi központ török kézre kerülésével (1541) Kassa mind politikai, mind gazdasági szerepe megnőtt. Egyrészt a Habsburg uralta Magyar Királyság messze előretolt bástyája lett a török vazallus Erdélyi Fejedelemség ellenében. Az erdélyi fejedelmek számára viszont nyugat felé a Magyar Királyság testébe mélyen benyomuló ék. A város Felső-Magyarország (nagyjából a Liptó vármegyétől Máramarosig terjedő terület értendő alatta) fontos gazdasági-kereskedelmi központja, egyben a kerületi és végvidéki főkapitányok, valamint a királyi végvárak ellátásáról gondoskodó Szepesi Kamara és a bécsi Haditanács tisztségviselői helyi megbízottjainak és királyi tisztviselőknek a székhelye lett. Így a városba igen sok udvari, illetőleg királyi ember, valamint királyi katonaság költözött.
A Habsburg országrész védelme szempontjából elsődleges volt, hogy a várost erődvárosként kettős védőfal, majd a 17. sz.-ban már harmadik fal is védte. Ám Kassa ugyanakkor az „ötváros” (Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa, Kisszeben) szövetségének vezetője is volt, s a magyarországi szabad királyi városok jóval függetlenebbek és inkább autonómok, mint az Osztrák Örökös Tartományok vagy akár a Cseh Korona Országainak városai.
A német és szláv etnikumú városlakók többnyire evangélikusok, míg a beköltöző, túlsúlyba került magyarok reformátusok. A királyi emberek is részben protestánsok, de volt közöttük katolikus is. A városok a magyar Szent Korona tagjai. Ha a magyar nemességnek, illetve a rendeknek szükségük volt a városok erejére, akkor szövetséget kötöttek velük. Ez még inkább hozzásegítette a többségében magyar ajkú református városlakókat, hogy politikailag is tért nyerjenek, s kezükbe kerüljön a város vezetése. A református erdélyi fejedelmek rendre birtokba vették a várost, sőt központunkká tették. Ám II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjárata (1657) és a török-tatár bosszúhadjárat, valamint Várad elfoglalása (1660) után a fejedelemség kivérezve hevert, s a tiszántúli és az északi területek menekültjei is igyekeztek védettebb helyre költözni. Így Kassára nagyszámú alföldi érkezett, akiktől a városi tanács hűségesküt követelt, s részvételt a városi terhek viselésében. A nemesek azonban ez ellen a nádorhoz fellebbeztek.
A városi polgárság és a nemesség közötti birkózás régóta tartott. Már 1563-ban az országgyűlés elrendelte, a menekült nemeseket a városoknak be kell fogadniuk, de a városi rendtartás szerint házaik után adót kell fizetniük. A nemesek – adómenetességükre hivatkozva – megpróbálták újra- és újra ezt elkerülni. 1660-ban azonban Wesselényi nádor elutasította a panaszt tevő kassai nemeseket, s elrendelte, tegyék le a városnak a hűségesküt.
Kassán tehát 1660 után még inkább tarka társadalmi közösség jött létre. A felső réteget alkotó patríciusok, többnyire kereskedő polgárok mellett, akik egyébként már az előző generációban nemességet szereztek, nőtt a polgári foglalkozást nem űző kisnemesek, valamint a megye életében szerepet vivő birtokos, sőt nagybirtokos előkelők létszáma, akik gyakorta városi házaikban tartózkodtak, vagy polgárházat béreltek. Az utóbbiak belső keresletet keltve, fellendítették a piacot.
A fallal körülvett belváros 1677. évi házösszeírása szerint, a négy negyedben összesen 532 ház, ill. házrész állt, amelyből azonban ekkorra már csupán 11 puszta házhely, ill. leégett ház maradt, a többi ekkorra felépült. Ezt összehasonlítva az 1604-ben készült és az 1632. évi házadó összeírással, megállapítható: nem nőtt a parcellák száma, hiszen a fallal körülvett város területe adott volt. Viszont nőtt a házak, ill. házrészek száma – tehát azonos területen több háztulajdonos osztozott. Ez így volt már az 1632. évi házadó-összeírás idején is.
Az összeírásokat összehasonlítva, azon túl, hogy 1602-ben és 1674-ben is volt egy-egy nagy tűzvész, amelyekben a város nagyobb része leégett, egyéb fontos változás is bekövetkezett az 1630-as évekhez képest. Új jelenség, hogy a mindenkori városi plébánia mellett, amely akkor a protestánsoké, jelentősen megnövekedett a katolikus egyház birtokába került házak száma, ill. egyháziak városi házakban és magánházakban is bírtak szállással (az egri püspök, az egri káptalan, prépost, kanonokok). A katolikus papok összesen 11 házat bírtak, ill. béreltek.
Eger 1596. évi eleste után I. Rudolf (1576–1608) 1603-ban az egri káptalan székhelyéül Kassát jelölte ki, ami óriási politikai vihart kavart. Ugyanis 1604-ben a királyi ügyész nemcsak a dómot, hanem a város 28 helyiségét is lefoglalta. Bocskai uralma alatt a városban visszaállt a protestáns vallásgyakorlat, de a 17. sz. második felétől országos szinten megerősödött a rekatolizáció, mely erőszakoskodással is járt.
1653 óta megkezdték a katolikusok számára az anyakönyvek vezetését, amelyekben a megkeresztelt gyermekek évente egyre növekvő számban 50–80 körül mozgott. 1657-ben Kisdy Benedek egri püspök gimnáziumot és akadémiát létesített Kassán, mely 1660-tól egyetemi rangot kapott. Majd a lipóti nyílt abszolutizmus nyomán a városban is óriási változások következtek be. 1671-ben a katolikusok ismét elfoglalták a Szent Erzsébet dómot, 1672-ben a református templomot vették el, 1673-ban pedig a városiakra vizsgálatok és kivégzések vártak. Az 1677. évi házösszeírás a katolikus egyház megerősödését és térfoglalását bizonyítja és egy harmadik fontos változásra hívja föl a figyelmet. A háborús helyzet okán megnőtt a városban állomásozó katonaság létszáma és ezzel párhuzamosan egyre több királyi tisztviselő és főtiszt lakott a város falain belül. Az ún. Királyi Ház, a Szepesi Kamara és a Fegyvertár mellett a tisztek és tisztviselők 15 házban vettek szállást, nem beszélve a katonákról és az 1604-ben említett egyéb katonai objektumokról.
1670 és 1681 között a kassai főkapitányi széket az uralkodó nem töltette be, hanem parancsnoknak Paris von Spankaut nevezte ki, aki 2000 fős német őrséget vezényelt a városba. A királyi katonaság megnövekedett jelenléte a polgárok számára fenyegetést jelentett. A vallási elnyomás, az atrocitások, a kemény adóztatás, a városi önkormányzat visszaszorítása nem védelmi szándékra vallott. 1673 februárjában a városi tanács azért könyörgött gróf Wolkra városparancsnoknak, hogy a katonaság számára rendelt 150 köböl illetékként járó gabonát és zabot ne kérjék. 1678-tól pedig Kassának már szembe kellett néznie Thököly kurucainak támadásaival, akik ekkorra megközelítették a külvárosokat.
Az 1677. évi házösszeírás alapján a negyedik jelentősebb változás, hogy ekkor már néhány nagyúrnak is, mint báró Perényi Ádámnak, báró Perényi István Abaúj megyei főispánnak, egy Keglevichnek, az Abafyaknak, Pelsőczynek és Holló Zsigmond kamaraelnöknek is volt saját tulajdonú háza, ill. házrésze. A század közepe óta a megyegyűléseket Kassán tartották. A városban a konfliktusokat nem a nagyurak, hanem az adót fizetni nem akaró kisnemesek okozták. Az 1691. évi portio-összeírás szerint Kassán 71 nemesi család bírt házat vagy lakott, amelyből egyet-egyet a Kisdy szeminárium, a konviktus, a jezsuiták és az egri káptalan birtokolt. A többiben néhány országos jelentőségű nemesi család, megyei nemesek és többségében nemességet vásárolt egykori polgárok utódai laktak.
A 17. század első évtizedei nagynevű kereskedő családjainak utódai egyenes ágon, vagy már csak leányágon voltak életben, mások kihaltak. Ekkor már mind nemesi címmel bírtak. E polgárok vagy utódainak neve sorra megtalálható az 1691. évi kassai nemesi adólajstromban.
„Az 1670-es években különösen sok statútum foglalkozik a város vagyonával, a gróftisztek, a bortisztek visszaéléseivel, s azzal, hogy a város falvaiban a jobbágyok igen megfogyatkoztak. Ekkor a város polgárai számára már nagyon sötét felhők gyülekeztek. Mind katonai, mind politikai, mind vallási tekintetben sérelmek özöne éri őket.” Ezeket orvosolandó, egyúttal újabb háborús helyzetet kiváltó Thököly-féle mozgalom és Kassa elfoglalása azonban még csak ezután következett be. – fejezte be előadását Újváry Zsuzsanna.
Mihalik Béla Vilmos (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont TTI, Jézus Társaság Magyarországi Tartományi
Levéltár igazgatója) Kassa helyzetét vázolta Thököly fejedelemsége idején.
A Wesselényi-szervezkedés 1671. évi bukását követően az ország lényegében 1685-ig vallási polgárháborúba sodródott. A jellemzően protestáns Habsburg-ellenes felkelők első nagy támadása már 1672-ben megindult Felső-Magyarország ellen, de az igazi drámai időszak az 1682 és 1685 közötti három esztendő, Thököly Imre felső-magyarországi fejedelemségének ideje. Ennek a három esztendőnek is egyik fontos eseménye Kassa elfoglalása 1682 augusztusában, amelyet az előadó az egyházi források alapján kívánt rekonstruálni, a katolikus egyház szemszögéből nézve. Kassa egyértelműen a felső-magyarországi régió központja volt a 17. században. A század közepére a katolikus egyház és azon belül is az egri püspökség fontos, regionális centrumává vált. Tartósan megtelepedtek a jezsuiták, gimnáziumot és akadémiát, továbbá egyházmegyei szemináriumot nyitottak. A török elől elmenekült egri püspökök és az egri káptalan székhelye is Kassa lett. A Wesselényi-szervezkedés bukását követően megindult az erőteljes ellenreformáció. Az evangélikusok és reformátusok elvesztették kassai templomaikat, minden a katolikus egyház kezében összpontosult. Kassa ezzel a katolikus egyház regionális központja lett.
Ebben a helyzetben érte 1682-ben a Thököly-féle kuructámadás a várost és a régiót. A kassai jezsuiták számára már a korábbi években is sok nehézséget okoztak a kurucportyázások. Két rendtagjukat 1681-ben foglyul ejtették és csak váltságdíjért engedték el, a kassai rendházhoz tartozó birtokokat, falvakat és malmokat folyamatosan prédálták. Kassa ostroma 1682. július 21-én kezdődött. Július 26-án Uzun Ibrahim budai pasa segédcsapatai is csatlakoztak, így egy török és kuruc sereg vonult fel a város ellen. Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én foglalták el a várost.
Thökölyék megkezdték felderíteni a templomi kincseket, közben a várost, annak polgári lakóit és egyházi intézményeit harmincezer birodalmi tallérra kívánták megsarcolni. A kassai polgárság gyűlésén határoztak az összeg szétosztásáról. A jezsuita kollégiumnak 4 ezer, a nemesi konviktusnak és a Kisdianumnak 500-500 tallért kellett fizetnie, vagyis a jezsuitáknak összesen 5000 tallért. A tanács ezt azzal indokolta, hogy a császári őrség azért tartott ki olyan sokáig, mert a jezsuiták igehirdetésükkel bátorították őket, és pénzzel, ellátmánnyal támogatták a császári katonaságot. A polgárság a jezsuitákat hibáztatta közvetve Thököly város elleni haragjáért és a sarc kivetéséért. A kuruc fejedelem viszont arra hivatkozott, hogy a törökök fel akarták prédálni a várost, és csak az ő kérésére álltak el attól nagy nehezen, miután 60 ezer birodalmi tallért ígért nekik. Ezt ismételt könyörgésre a felére alkudták le, így lett belőle 30 ezres sarc.
A város erre képtelennek bizonyult, így a közhangulat a jezsuiták ellen fordult, és lényegében kirabolták a templomi kincseket, melyeket a sarc kifizetésére fordították. De még ezenfelül is további hozzájárulást követeltek a jezsuita kollégium rektorától. Ettől a Jézus Társaságbeli atyákat Thököly döntése „mentette” meg. 1682. augusztus 19-én kiűzték őket a városból. Velük együtt ugyanekkor a német tisztek és a lefegyverzett császári katonaság is elhagyhatta a várost, mintegy 150-en. A jezsuiták jelentős ingó és ingatlan vagyont hagytak hátra. A templomból a Szepesi Kamara épületébe átszállított ezüsttárgyak egy részét viszont ezt követően beolvasztották.
A ferencrendi atyák sem tudták elkerülni sorsukat Thököly kassai uralma idején. A jezsuiták távozásával komoly feladat hárult a ferencesekre a város katolikus lakosságának pasztorációjában. Azonban a Semsey Gábor által a ferencesek javára tett végrendelet ügyében a rend összetűzésbe került a fejedelemmel, és Thököly végül emiatt, 1683 tavaszán a ferenceseket is kiűzte a városból. Azonban a gvárdián, Nagy János és néhány ferences titokban még abban az évben visszatért, és egészen Thököly uralmának végéig Kassán, bár korlátozott mértékben, de folytatták lelkipásztori működésüket. A hátralévő két és félévnyi kuruc uralom alatt a ferences templomot Thököly emberei nem fosztották ki. A káptalan elvesztette a Szent Erzsébet-székesegyházat, amelyet Thököly visszaadott az evangélikus felekezetnek. A káptalan a ferences templom szentélyében misézett, míg a szerzetesek egy oldalsó, Szent Antalról nevezett kápolnát használtak. Az igehirdetés három nyelven zajlott.
Kassát 1685. október 25-én foglalták vissza a császáriak, a káptalan által felvett vallomások november 18-án készültek. A tanúvallomások érdekessége, hogy nemcsak a város polgárait kérdezték ki, hanem az elfogott kuruc katonákat is. Az ellentmondások ellenére, jól megrajzolható a székesegyház kincstárának sorsa. A kurucok a Szent Erzsébet-dóm kincstárát a jezsuita templomhoz hasonlóan nem kímélték, és jelentősen megprédálták. Miután a katonák erővel készültek behatolni a dómba, a bíró megparancsolta a sekrestyésnek, hogy nyissa meg az épületet a kurucok előtt. Így közel egy héttel a város elfoglalását követően az ezüstöket, gyöngyöket, díszeket, kegytárgyakat Thököly megbízottai lemérték és felbecsülték, majd a főkapitányság épületébe vitték át, ahol ismét megmérték. A főkapitánysági házba átszállított értékek egy részét ezután pénzzé tették. A másik részére beolvasztás várt, ugyanúgy, ahogy a jezsuiták ezüstneműire. A város elfoglalását követően beolvasztott ezüstök súlyát 129 márkában határozták meg (~31,5 kg). Egy drágakövekkel kirakott aranykeresztből kiemelték a köveket. Hasonlóan elkezdték széthordani a Szent Erzsébet-székesegyházban őrzött könyvtárat is, amely 1671-ben 1100 kötetet foglalt magába. A megmaradt értékekből a Kassát 1685-ben visszafoglaló császári csapatok ostroma idején egy kis ládikát és két lepecsételt zsákot visszaszállítottak a nagytemplomba, a többit pedig a harangozó-sekrestyésre bízták.
A káptalan felmérte a Szent Erzsébet székesegyház kincstárát. Az 1686-ban készült leltárban olyan kegytárgyakat és egyházi ruhákat is találunk, amelyek napjainkig megvannak. Az 1686 márciusában az egri káptalan sürgette a várost a Thökölyék által lefogott és kifosztott kanonokok kártalanítása, valamint a székesegyházból elvitt kegytárgyak miatt. A város vezetése azonban elzárkózott a kanonokok kártalanítása elől, arra hivatkozva, hogy az egy teljesen más összetételű szenátus által történt. Ugyanakkor hajlandónak mutatkoztak a templomi kincstár felprédálói ellen a nyomozásban együttműködni. A főbíró és a káptalan tárgyalásán tisztázták, hogy a káptalan az egyes személyeket akarja az uralkodó vagy a nádor elé citálni az ügyben. A város Fajgel Pétert, Pattantyús Györgyöt és Bárány Jánost nevezte meg főbűnösként. Az 1687. évi országgyűlés XIX. törvénycikke engedélyezte az egri káptalannak, hogy az egyházi ékszerek széthordói ellen törvényesen felléphessen. 1692-ben az uralkodó elrendelte Abaúj vármegyének, járjon el Kassa város magisztrátusa ellen a rebellió idején a Szent Erzsébet-templomból, mint a káptalan tulajdonából ellopott klenódiumok ügyében. De ez ügy a későbbiekben sem rendeződött, mivel egy 1696-ban Csáky István országbíró részére összeállított felterjesztés is felvetette, a Szent Erzsébet-dóm kifosztása miatt is meg kellene büntetni a felelősöket.
A jezsuiták és ferencesek 1686-ban visszatértek a városba. Bár Thököly hároméves uralma érzékenyen érintette a város katolikus intézményeit, és a templomi kincstárakat is komoly károk érték, a római katolikus egyház helyi intézményrendszerének alapjai azonban már elég erősek voltak ahhoz, hogy három év szünet után tovább folytathassák működésüket Felső-Magyarország székhelyén.
Bagi Zoltán Péter főlevéltáros (Csongrád Megyei Levéltár, Szegedi Tudományegyetem) Thököly Imre 1685. évi elfogatásának bemutatására vállalkozott három német sajtótermékben. Ennek az évnek őszén a császári-királyi ezredek sorra foglalták el a kuruc kézen lévő várakat és városokat. Thököly októberbe a Bihar vármegyei Komádi környéki táborában vette át Ahmed váradi pasa meghívását és indult el néhányadmagával Váradra. Az ottani őrség október 15-én katonai tiszteletadással fogadta, ám a pasa Sejtán Ibrahim szerdár parancsára elfogatta és láncra verve szállíttatta Belgrádba, majd onnan tovább és fogságából csak az év végén engedték el. Az előadó bemutatta, hogy a Theatrum Europaeumban, a Historischer Kernben és a Mercurii Relationban hogyan mutatták be ezt az eseményt.
E történeti munkák forrásértéket az adja, hogy a szövegek összeállítója olyan iratok alapján dolgozott, amelyek ma már jórészt nem találhatóak meg a különböző selejtezések és egyéb iratpusztulások miatt. A Magyar Királyságra vonatkozó eseményeket a különböző bécsi kormányszervekhez beérkezett jelentések alapján foglalták össze.
A Theatrum Europaeum egy 1633 és 1738 között összesen 21 kötetben megjelent német nyelvű mű, amely a korszak történetét mutatta be. Az 1685. évi eseményeket az 1691-ben Frankfurt am Mainban megjelent 12. kötet tartalmazza. Thököly fogságáról a Theatrum Europaeum Schultz és Aeneas Silvio Caprara tábornagy sikeres felső-magyarországi hadjáratot bemutató részt követően számolt be. A fejedelem támogatást kérve a váradi pasához fordult, aki megüzente, segítségére lesz, de a feltételeket beszéljék meg személyesen. Thököly elfogadta a „meghívást” és Váradra ment. A pasa az érkező kurucok fogadására díszlövést adatott le, majd Thökölyt díszes és költséges lakomán látták vendégül. Az étkezés végeztével jött egy aga néhány janicsárral és közölte, hogy a Porta parancsára el kell fognia és láncra kell vernie Thökölyt. A foglyot száz janicsár kísérete alatt Drinápolyba szállították…
Az évente megjelenő, az előző esztendő legfontosabb eseményeit szintén kronológikus sorrendben, elemzések és kommentárok nélkül megörökítő Historischer Kern oder kurtze Chronica (Történelmi Mag avagy rövid Krónika) is foglalkozott Thököly fogságba esésével, mely hasonlóan adja elő a történetet, mint a Theatrum, mégha vannak különbözőségek is, melyeket az előadó felsorolt.
A Mercurii Relation oder wochentliche Reichs Ordinari Zeitungen hetente kétszer jelent meg Münchenben két különböző néven, ám a lapok szerkesztősége ugyanazokból a tagokból állt. Az itt megjelent információkat szintén csak közreadták, nem értékelték. Emellett csupán forrásaik származási helyét adják meg, azaz a magyar hírek mindig Bécsből érkeztek, ám a közlő kiléte rejtve maradt. A magyarországi események kiemelt helyett foglaltak el a Mercurii Relationokban, mert a bajor választófejedelem, II. Miksa Emánuel is részt vett a háborúban. A lapban közreadták a Thökölyvel kapcsolatos híreket. Majd az első információt Thököly fogságba eséséről november 1-i dátummal küldték Münchenbe. Eszerint Piccolomini vezérőrnagy Bécsbe érkezett Kassa elfoglalásának hírével, valamint beszámolt arról, hogy a váradi pasa a kuruc fejedelmet vasba verette. Három nappal később újabb részletekről is értesülést szereztek. Ugyanúgy november 4-i dátummal érkezett Bécsből egy részletes jelentés Thököly elfogatásának körülményeiről.
„Négy nappal később pedig már azt jelentették, hogy Zrínyi Ilona megtudva férje elfogatását a Lengyel Királyságba akart menekülni legértékesebb kincseivel. Ebben a szándékában azonban helyi parasztok megakadályozták: házát felgyújtották és értékeinek jó része is odaveszett. Thökölyt pedig Váradról erős lovas és gyalogos kísérettel Belgrádba, majd onnan Drinápolyba (ma Edirne), ahol a szultáni udvar is volt, majd Isztambulba vitték. Mindenhol az említett helyeken egy vagy két napon át egy színpadon közszemlére tették, ahol sokat megtekintették. A hír küldője úgy vélte, hogy Thökölyt ki fogják végezni, így kielégítve a tömeg akaratát, mivel a törökök a mostani szerencsétlen háború fő okának őt tartották.”
November 11-i dátummal újabb részletes jelentés érkezett Bécsből a kuruc fejedelem elfogásáról. Ez nagy vonalakban megegyezik a Theatrum Europaeumban és a Historischer Kernben leírtakkal, ám azt ki is egészíti.
Az ismertetett források azt is közlik, hogy a fejedelem kíséretében lévő Petrőczy Istvánnak elmagyarázták, a csőcselek forrong a birodalomban és ők akarják a kuruc fejedelmet elveszelyteni. A szultán az elégedetlenkedőket kívánta így lecsillapítani. De Petrőczyt felső-magyarországi fejedelemmé akarja tenni. Ő megtárgyalta a megmaradt kurucokkal a helyzetet, és a király előtti meghódolás mellett döntöttek. Mindezekhez az információkról Caprara Petrőczytől értesült.
Thököly elfogása zavart okozott hívei között. Kassa rövid ostrom után megadta magát, hívei egy része a császári-királyi hadseregbe állt és a törökök ellen harcolt tovább.
Dr. Gózonné Etényi Nóra (ELTE, Bölcsészettudományi Kar, Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék, 
Bp.) Thököly Imre nemzetközi megítéléséről tartott előadást. Először a különböző röplapokat vette szemügyre. Thökölyről legnagyobb sikerei évében, 1682-ben is nagyszámú röplap jelent meg. Hetilaphírek és nyomtatott jelentések már 1678-tól rendszeresen tudósítottak róla, de a leginkább figyelemfelkeltő műfajban, a metszetekkel illusztrált röplapokon 1682-től jelent meg. Majd egy tucat német nyelvű röplap mutatta be portréját és életrajzát Kassa elfoglalásának és Zrínyi Ilonával kötött házasságának évében. 1682 őszétől Thököly nemcsak a legfontosabb stratégiai központokat birtokolta Felső-Magyarországon, hanem az Oszmán Birodalom által adott támogatás is egyértelművé vált a politikai nyilvánosság előtt. 1683 első felében is lovas portré érzékeltette Thököly térségen belüli megnövekedett politikai súlyát. Katonai és politikai jelentősége a kahlenbergi csatát (1683.IX.12.) követően gyorsan és folyamatosan hanyatlott, melyről azonban csak elenyésző számú képes összegzés készült ebben és a következő évben. Thököly váradi letartóztatásának (1685.X.15.) és a török támogatottság elveszítésének hírét azonban 32 (17 német, 9 olasz, 6 latin nyelvű) látványos és közérthető röplap hirdette a legforgalmasabb városi helyszíneken. Még a visszafoglaló háború intenzív propaganda áradatában is kiugróan nagy ez a szám. Azok nyelvi és formai sokfélesége, igényes kivitelezése tudatos és sokközpontú propagandára utal, amikor tudósít Thököly hatalmának döntő megroppanásáról.
A latin nyelvű röplapok feladata Thököly teljes és végérvényes bukásának tudatosítása. A sorozaton az elfogott Thököly látható megkötözve, ökrös szekéren hurcolva, kalodába zárva és kihallgatás közben. A jeleneteket egy azon szerzőtől származó anagrammákra írt rövid versek értelmezik. Az egyik metszet úgy interpretálta az új helyzetet, mintha a császári sas markából kitörő villám taszította volna le a trónról Thökölyt, miközben a császári hatalom nem tudta elfogni, letartóztatni és elítélni az uralkodóval szemben lázadó felkelőt. Fennmaradt egy teljesen fiktív jelenetet ábrázoló darab is, mely Thököly török udvarban való kivégzését ábrázolja. Fejét karddal lenyisszantja egy török katona. Egy kiadó megjelölése nélkül közzétett német nyelvű röplapja már a címében is a „megbüntetett hűtlenséget” emelte ki. Volt olyan, mely német gúnyversekkel jelent meg. Egy másik a túl magasra emelkedettek váratlan bukásaként értelmezi a „főrebellis” helyzetét a fiktív verses vallomással együtt.
A pápai udvar minőségi művészei Bécs török ostromától kezdődően meghatározó szerepet játszottak a törökellenes propaganda új lendületében. A korábbi ősellenség toposszal szemben elsősorban a legyőzhető török kép kialakítása volt a cél, s ennek érdekében, a kinevethető ellenfelet mutatták be gúnyrajzokon, karikatúrákon. Ennek részeként jelent meg olasz nyelvű röplapokon a török szövetséges, ám hatalmát elvesztő Thököly számtalan változatban 1685-ben és 1686-ban.
Csak néhány röplap kapcsán mutatható ki, hogy a nagy politikai szenzáció mellett vissza tudta adni Kassa kapitulációjának a jelentőségét is. Egy Aeneas Caprara generális jelentése alapján készült röplap mutatta be jelentőségének megfelelően Thököly török fogságba kerülése mellett Kassa kapitulációját is. A röplap – Martin Zeiler Magyar Királyság városait bemutató népszerű műve alapján – szakszerű összefoglalást adott Kassa országos jelentőségű intézményeiről, védelmi rendszeréről, gazdasági szerepéről és történetéről utalva arra is, hogy korábban az erdélyi fejedelmek is elfoglalták, s a Habsburg uralkodókkal való szembefordulásnak többször is fontos központja volt. A város lakosairól nemcsak azt írták meg, hogy lengyelországi borkereskedelemből jelentős bevételeik származnak, hanem azt is, hogy a német és magyar lakosság szép templomaiban és iskoláiban az augsburgi hitvallást követi.
Ezután az előadó arra kereste a választ, hogy miként sikerült a császári seregek által elfoglalt felső-magyarországi szabad királyi városokban és vármegyékben biztosítani a korábban Thökölyt támogató magyar protestánsok érdekeit, értékeit?
A visszafoglaló háború időszakában a protestáns fejedelmek, választófejedelmek a segélykérő császári követeknek többször is leszögezték, a török elleni küzdelemhez szívesen küldenek segélycsapatokat, de nem akarnak fellépni a magyarországi protestánsok ellen. Különösen a szász választófejedelem, III. János György hangsúlyozta a protestáns vallásszabadság védelmét. A brandenburgi választófejedelem, Frigyes Vilmos 1684 és 1686 között többször is kijelentette, több szabadságot vár el Magyarországon a religio dolgában. A regensburgi birodalmi gyűlés tárgyalásain még inkább megragadható a feszültség Thököly Imre politikájának megítélése kapcsán. A birodalmi gyűlésre kiugróan nagyszámú kéziratos és nyomtatott hírlevél érkezett Thökölyről. Bár a hírleveleket legtöbbször Bécsből keltezték, de Sopronból, Eperjesről valamint Kassáról meg nem nevezett evangélikusoktól érkező értesülések is eljutottak. Az 1663 óta folyamatosan ülésező, ekkorra már egyfajta állandó birodalmi parlamentként működő birodalmi gyűlésen hozzáférhető nyomtatott újságok összetett képet festettek a magyarországi belpolitikai konfliktusról. A nyomtatott hetilapokban a protestáns felekezetet ért sérelmek jelentek meg a politikai válság egyik legfontosabb okaként. A Regensburgba beérkezett latin nyelvű újságok pedig azt bizonyítják, hogy nagy érdeklődés kísérte a hosszú idő után összehívott 1681-es soproni országgyűlés új kompromisszumot kereső tárgyalásait.
A felekezeti konfliktus problémája 1682-ig jelentősebb szerepet játszott Thököly nemzetközi megítélésében, mint a török orientáció kérdése. 1682 őszétől a regensburgi birodalmi gyűlésre érkező kéziratos hírlevelek Thököly növekvő katonai jelentőségéről közvetítettek szinte napi rendszerességgel híreket, egyre nagyobb riadalmat keltve, amiért a császári hatalom nem tud kellő hatékonysággal fellépni a belső politikai és katonai krízissel szemben a Bécs elleni török támadás előestéjén.
A kahlenbergi fordulat után Thököly hiába próbált az átálláshoz kiutat, szövetségest keresni, az európai keresztény népekhez írott kiáltványa visszhangtalan maradt nemcsak a katolikus, hanem még a protestáns hatalmaknál is. Buda sikertelen 1684-es visszavételi kísérlete után a császári haderő megkezdte Thököly felső-magyarországi hatalmának felszámolását, a kezén lévő várak és városok ostromát.
Német nyelvű nyomtatott traktátusok, havonta és évenként kiadott összegzések, történeti regények is azt a politikai és államelméleti kérdést elemezték, hogy miként lehet a magyarországi protestánsok vallásszabadságát és a korábban sokszorosan körülbástyázott rendi jogokat biztosítani az új politikai erőviszonyok közepette, mit lehet hosszútávon átmenteni a Thököly által 1682 előtt képviselt vallási programból.
A magyarországi protestáns prédikátorok és peregrinus diákok az 1670-es évektől német, angol, holland nyelvű kiadványokkal sokat tettek a magyarországi belpolitikai krízis megismertetéséért Thököly nemzetközi ismertségét nem ő és politikai háttérbázisa irányította. 1682-ig protestáns választófejedelmek szerepe volt meghatározó, míg Bécs felmentését követően a Habsburg uralkodó és a pápai udvar vette át a kezdeményezést az európai politikai propagandában rövid és hosszútávon egyaránt. Thököly a magyar „rebellis”, a lázadó ikonikus alakja lett. A regensburgi fegyverszünet megkötését követően ideiglenesen 1684 és 1686 között még a francia uralkodó propagandája is Thököly-ellenes képet közvetített a katolikus propagandával együttműködve.
Az 1685 után kiadott röplapokon Thököly már nem főszereplőként jelent.
A visszafoglaló háború időszakában a közép-európai térség hatalmi átrendeződése, a Magyar Királyság államiságának átmentése színvonalas német politikai értekezések egyik meghatározó kérdésköre volt. Nem meglepő, hogy az 1690-es évek nagy fordulatáról, Thököly 1690-es visszatérését és erdélyi fejedelemmé választását ismét a legnagyobb nyilvánosságot elérő műfajban is értelmezték. Két röplap is megjelent Antwerpenben illetve Amszterdamban „Az európai politika szerencsekereke” címmel, mely a „dicsőséges forradalom” és a török ellentámadás, majd annak visszaverése utáni változásokat elemezte. Ezek a jó tájékozottságról tanúskodó és jelentős műveltséganyagot közvetítő röplapok az európai erőviszonyok átrendeződése miatt Thökölyt már nem elsősorban a törökorientációja miatt ítélték el, hanem a francia külpolitika áldozataként mutatták be.
Folytatása következik.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
