A parlamenti választás eredményei sokak számára nagy csalódást okoztak.
A gyakran ragozott patthelyzet teljesen új szituációt teremtett, és tán az is kijelenthető, hogy mérföldkőnek lehet majd tekinteni az önálló Szlovákia politikájában. 2016-ra ugyanis az ún. standard pártok gyakorlatilag háttérbe szorultak, s előretörtek a különböző nem hagyományos képződmények, amelyeket a klasszikus értelemben tán pártnak sem lehet titulálni.
Ilyen többek között a Kotleba-féle ĽSNS, a Kollár nevével fémjelzett Sme rodina, a Matovič-féle OľaNO, de némi túlzással talán Sulíkot és pártját is ide lehet sorolni. Ezeknek a formációknak már nincs széleskörű tagságuk vagy struktúrájuk, mint a korábbi társaiknak, melyek nélkül a ’90-es években például elképzelhetetlen volt a politika művelése.
Be kell látni, ez a trend mára teljesen megváltozott. Egy személyre felépített kreálmányok lettek a mérvadók, amelyek nem standard, széleskörű politikát folytatnak, hanem az adott pillanatnak élnek. Így lehetséges, hogy egy párt 6,6 százalékot szerezzen úgy, hogy a választás előtt alig több mint 3 hónappal alakult, ám a választás utáni első közvélemény-kutatás már ismételten jócskán a bejutási küszöb alá mérte.
A másik tényező, ami ugyancsak átrajzolhatja a szlovák politikai térképet, hogy az új kormány nem elvek, világnézet, értékrend, irányultság stb. alapján lett összetákolva, hanem aszerint, hogy standard pártok alkossák. Így került a fazékba baloldali, jobboldali, posztszocialista szociáldemokrata, nemzeti, vegyesen magyar, polgári és tán még ők sem tudják, mi minden.
Ez a katyvasz pedig sokaknak nem megy le a torkán, s odébbálltak, még mielőtt megülné a gyomrukat. Ennek legékesebb példája a Sieť, amin tán nincs is annyi lyuk, mint amennyien elhagyták már. Procházka elnök eleve azt sugallta, hogy majd ő lesz a jobboldal „gazdája”, viszont nemhogy vezér nem lett, de épp csak bejutott a törvényhozásba.
A korábbi kereszténydemokrata politikus notórius hazudozóvá vált, gyakorlatilag minden szavát megmásította, és megegyezett Ficóval a közös ló támogatásában – aminek mint tudjuk, túros a háta. Amikor ennek csak a gyanúja merült fel, abban pillanatban már ott is hagyta három képviselője, s a 11. (tartalék) helyen szereplő jelölt is jelezte, hogy amennyiben mandátumot szerez, a bent lévő képviselők kormányzati szerepvállalása okán ő sem csatlakozik ehhez a bohózathoz. A Sieťnek így maradhat csak hat képviselője.
Miroslav Beblavý a nagy nyilvánosság előtt azt is bejelentette, hogy a pártot a regionális támogatók közül további 214-en hagyják ott. Ebben 27 megyei vagy községi képviselő és kettő polgármester van, de további 83 is fontolgatja tagságának megszüntetését. Az gyakorlatilag már most látszik, hogy Procházka politikai karrierje addig tart, amíg a jelenlegi kormány bírja, ugyanis teljesen elvesztette hitelét, ami a politikában végérvényesen szokott hatni. A közvélemény-kutatások már alig 2% körül mérik őket (januárban volt, hogy 15%-on álltak).
És ugyanez a sors vár az ugyanezt a fatális hibát elkövető Bugár Bélára és vegyes pártjára is. Igaz, őket egyelőre csak az a Simon Zsolt hagyta ott, aki még anno az MKP-ból is elsőként, még Bugár előtt távozott. Ellenben igazán érdekesnek és megdöbbentőnek hatnak a maradók körében a párt szlovák „tagozatának” képviselői, ugyanis mind Lucia Žitnanská, mind pedig František Šebej eddigi politikai „krédójukat” leginkább Ficóval szemben határozták meg (Peter Kresák is ide sorolható). Márpedig a szlovák választóik nagyobb arányban vannak felháborodva Bugárék lépésén, így valószínűleg a ciklus végeztével nekik is lesz mit elszámolniuk szimpatizánsaik felé.
A szlovák választók elvesztése, valamint Bugár arculat- és hitelvesztése az egész pártot a mélybe fogja rántani. Radoslav Procházka és Bugár Béla neve mára gyakorlatilag a hazugság és az árulás szinonimájává vált, amit egy ilyen helyzetből még a mindent megmagyarázni tudó Lebo Béla sem tud visszafordítani.
Arról nem is beszélve, hogy a 30 ezüst jócskán inflálódott, a kapott minisztériumok súlyát, illetve ezek hozadékát tekintve a magyarság és Dél-Szlovákia számára.
A gazdasági érdek ugyan össze fogja tartani négy évig az „ügyeskedőket”, de a következő parlamenti választás még jobban átrajzolhatja majd Szlovákia politikai térképét. A fent említett személyek ennek teljesen tudatában vannak, így mindennél jobban fognak ragaszkodni ahhoz, hogy a kormány kibírja a ciklus végéig. Viszont az antagonisztikus ellentétek ismeretében ez korántsem lesz olyan egyszerű, és rengeteg kompromisszumra, megalkuvásra, önfeladásra lesz szükség, ami kérdések ezreit fogja felvetni, hogy jó lesz-e az országnak, esetünkben pedig a magyaroknak, Dél-Szlovákiának… nem utolsósorban pedig, hogy megérte-e mindez az érintetteknek…
