Megnyugvással vehettük tudomásul, hogy az MKP Keresztény Platformjának elnöksége sajtóközleményt adott ki a vértanúvá lett Jacques Hamel nyugdíjas plébános bestiális meggyilkolásával kapcsolatosan. Habár ez a tragikus esemény vagy 1500 km-nyi távolságra történt, minket is érint.
Mindenki emlékszik még, hogy tavaly január 7-én terrortámadás tettesei végeztek a Charlie Hebdo istenkáromló, „szatirikus” lap helyiségeiben 12 személlyel, miközben további tizenegyen megsérültek. Senki számára sem lehet kétséges, hogy ez a szennylap ezt a támadást ízléstelenül provokatív „karikatúráival” szinte kiprovokálta. Mint cinikus üzleti fogás, busásan bejött a számításuk! A lap példányszáma megugrott, a feketepiacon is keletje lett. Hogy egy tucatnyi ember meghalt, számukra nem érdekes, holott még azt a lehetőséget sem kapták meg, hogy megbánják bűneiket, mert a halál megfosztotta őket ettől.
Pedig a keresztyén hit alapelveit is kigúnyolták és pornográfiává züllesztették. A lap 1970-től jelent meg, habár tíz évig szünetelt. 1992 óta viszont újra mérgezi a légkört. A Wikipédia – nyilvánvalóan az „újbeszél” ködösítő szóhasználatában – azt írja, hogy a lap valláskritikus, támadja a kereszténységet, a judaizmust és az iszlámot. Érdekes módon, csak a monoteista vallásokat. A buddhizmust, lámaizmust, hinduizmust, sintoizmust, zoroasztrizmust vagy a kínai univerzalizmust vajon miért nem? Félreértés ne essék, nem kívánom, hogy ezt tegyék, mert mások vallási meggyőződését sárba taposni nagyon szégyenletes és ízléstelen dolog. De ha már korlátlanul gúnyolódnak, miért diszkriminálnak egyes vallásokat!? Liberális oldalon úgyis számon kérik az esélyegyenlőséget. Vagy ez csak a szexuális kisebbségekre vonatkozik?
Az eset után viszont egy érthetetlen folyamat indult be. Sokan hirdették: Je suis Charlie! Tömegek azonosultak az embertelenül legyilkolt újságírókkal, akik viszont egyáltalán nem voltak ártatlanok és toleránsak. Olyanokkal, akik istenkáromlást követtek el és Mohamedet gúnyolták. Mit kívántak ezzel elérni!? Mit reméltek ettől!? Ha most az újságírás etikai oldalát nézem, akkor az újságíró dolga, hogy ne generáljon pogromhangulatot, ne sértegessen és ne veszélyeztessen embereket, hanem igyekezzen a közjót szolgálni és előmozdítani. Ostorozni is akár, de nem tudatosan sértegetni. Ha támad, kritizál, bizonyítson! A Charlie Hebdo ettől távol állt, mégis tömegek vonultak föl tiltakozásul, élükön Európa államainak vezetőivel.
Az 1930-ban született Jacques Hamel rituális meggyilkolása után senki sem vonult utcára! A világsajtó nem veri félre a harangot!
Akkor tiltakoztam. Je suis no Charlie Hebdo! – írtam. Megengedhetetlen a gyilkosság, de nem azonosulhattunk ilyen felfogással. Ma viszont teli tüdővel hirdetem: Je suis Jacques Hamel! Az idős pappal, aki vértanúhalált halt, teljes mértékben azonosulok. Annak nincs semmilyen jelentősége, hogy ő katolikus és én református vagyok. Azt az Istent szolgálta hosszú élete során, akit én is vallok és Megváltómnak tudok.
Amikor eszembe jutott, hogy ilyen módon azonosuljak vele, kíváncsi voltam, kinek jutott még eszébe ezt így megvallani. Csak egyetlen franciát, Jean Duchesne-t találtam a neten, aki karakán módon kiállt mellette. Tehát ketten vagyunk. Nem baj, remélem, mások is csatlakoznak majd…