A Nagy Háború blog, bevallottan, indulásától küldetésének tekinti, hogy az első világháború résztvevőinek a visszaemlékezéseit, naplóit folytatásokban is közölje. Legújabb, folytatásokban közölt visszaemlékezésük az érsekújvári születésű Vágovits Gyula háborús kalandjaiba enged bepillantást.
„Az érsekújvári születésű Vágovits Gyula a magyar királyi 4. honvéd tábori ágyús ezred katonájaként szolgált a háborúban. 1915 őszétől 33 hónapon keresztül megszakítás nélkül frontszolgálatot teljesít az orosz, majd a román fronton. Harctéri naplói alapján 1973-ban írta meg visszaemlékezését a családja számára.
…
Vágovits Gyula 1895. szeptember 16-án született Érsekújváron. Felmenői szerb származású dunai hajósok voltak. Édesapja, Vágovits Antal, Győrből költözött Érsekújvárra, ahol a postánál levélkihordóként dolgozott. Vágovits Gyula érsekújvári gimnáziumi tanulmányai befejezése után fizetett ideiglenes díjnokként kezdett dolgozni a helybéli járási főszolgabírói hivatalban. 1915 januárjában besorozzák, de mivel önként jelentkezik katonai szolgálatra, megválaszthatja, hogy hol teljesítsen szolgálatot. Ő az ekkor Nyitráról Érsekújvárra vezényelt magyar királyi 4. honvéd tábori ágyús ezredet választja. Döntésének indokairól visszaemlékezésének most közreadásra kerülő első részében részletes leírást ad.“
A bevezetőben Vágovits arról is leírást ad, hogy milyen hangulat uralkodott Érsekújváron a háború elején.
„Ennek a véres színdarabnak, vagy talán jobban mondva, drámának én magam is egyik szenvedő és aktív statisztája voltam, mint a sakktáblán a sok bábú között az egyik parasztfigura.
(Fotó: archív felvétel)
A mozgósítási parancs 1914. július 31-én úgy d.u. 5 óra táján érkezett Újvárba. A dobszó és a hirdetmények útján kihirdetett általános mozgósítás egyszerre megváltoztatta a város eddigi békés arculatát. Ezrével siettek a hadköteles férfiak hadkötelezettségüknek eleget tenni. Lelkes tömegek nemzeti színű zászlók alatt felvonultak az utcákon és teli torokkal éltették a háborút. Rendkívül furcsa, színes képe volt a városnak ezekben az órákban, de még a következő napokban is. Itt egy felvonult lelkes tömeggel találkozott az ember, amott egy többgyerekes családapa férfias komolysággal búcsúzott keservesen síró feleségétől és kicsi gyermekeitől. Katonaládákat cipelő férfiakkal is találkoztunk, akik a vasútállomásra siettek. Az állomáson ezres tömegek tolongtak. Több szónok hirtelen rögtönzött emelvényről vagy ládáról tüzes és lelkes szónoklatával magával ragadta és háborúra izgatta a köréje gyűlt hazafias tömeget. A bábeli zűrzavar sem lehetett nagyobb.“
„Soha az életemben nem láttam és nem hallottam annyi hazafias éneket, háborúra lelkesítő ordítozást, sírást, óbégatást és jajgatást egyszerre egy csokorba kötve, mint ezen és a következő napokon. A háború iránti lelkesedés és a mellette való izgatás még a késő órákban is tartott. Ha valaki egy magyar nemzeti színű zászlóval a főtérre jött és kiabálni kezdett, hogy „Éljen a háború!”, pár percre rá százas tömeg vonult fel a Széchenyi utcán. Az utca elején és annak baloldalán lakó Miklóska Aladár polgármester házának ablaka előtt megállva kiabálták: „Halljuk a polgármestert!” A szegény öreg embert egy este néha ötször is kizavarták az ágyából, hogy nyitott ablakán keresztül pár lelkesítő szót ő is szóljon hozzájuk. A tömeg aztán megindult a Turul szobor, illetve a 48-as honvédek emlékoszlopa elé, ahol elénekelték a Himnuszt és ezután nagy kiabálással „Éljen a háború” széjjel oszlott.“
A visszaemlékezés további részeiben Vágovits már a fronton szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasóval, és én csak ajánlani tudom minden történelem iránt érdeklődőnek, hogy olvassa el Vágovits Gyula első világháborús visszaemlékezését a Nagy Háború blogon!
