Második próbálkozásra sem sikerült megnyitni szerdán az oktatási miniszter leváltásáról szóló rendkívüli ülést. Tomáš Drucker (Hlas-SD) leváltását három ellenzéki párt indítványozta. A bejelentkező szavazáskor csak 49 képviselő volt az ülésteremben, így a parlament határozatképtelen volt. Az ülést vezető Andrej Danko (SNS) parlamenti alelnök ezt követően bejelentette, hogy a programpontot átteszik az őszi ülésszakra.
A rendkívüli ülést kedden (június 9.) is két alkalommal próbálták megnyitni, sikertelenül. Az ülést a KDH, a Slovensko és a PS kezdeményezte, mert a minisztérium kudarcot vallott az ePrihlášky elektronikus rendszerrel.
Szerintük eleve hibás elképzelés alapján vezették be, emellett felesleges, drága, és nem tesztelték rendesen.
Továbbá a rendszer működési filozófiájával is gondjaik vannak. Bírálják, hogy ha a gyereket több helyre is felveszik, végül a központi kiértékelő rendszer automatikusan dönt arról, hova iratkozhat be, a hónapokkal korábban megadott iskolai rangsor alapján.
„Ha a gyereket több helyre is felveszik, akkor a szülő joga meghozni a végső döntést” – érvel az ellenzék.
Drucker kedden közölte,
a minisztérium kivizsgálja, mi volt az oka a műszaki hibáknak, de az előző rendszerhez már biztosan nem térnek vissza.
A problémák miatt ismételten elnézést kért.
Ezt megelőzően a minisztérium úgy reagált a bírálatokra, hogy ilyen nagy rendszerek bevezetése mindig hibákkal jár, és ezt nyíltan be kell vallani. Viszont az ügyet nem kell túldramatizálni és politikai kampányra használni. „Több mint 130 ezer szülő használta már a rendszert, és modernebb, átláthatóbb felvételi folyamatot eredményezett” – közölte a tárca.
Végezetül arra is hivatkozott, hogy az elektronikus rendszer bevezetésére az uniós helyreállítási program végrehajtása keretében kötelezte magát Szlovákia, még az előző kormány idején.
TASR/Felvidék.ma


