Nagy a gond, külföldi segítségre szorul Szlovákia – olvasom egy magyarországi internetes portálon, egy másik pedig arról értekezik, hogy akik viszont itthon maradnak, fillérekért dolgozzák agyon magukat. Akár mindkét állítás is igaz lehet(ne), de a külső szemlélő a hangzatos cím alapján még arra is gondolhatna, hogy demográfiai válság van, elfogyunk, s tényleg itt az ideje, hogy írástudatlan migránsokat szerződtessünk a betöltetlen állásokba. Holott helyzet az van, de a gondok korántsem ott kezdődnek, ahol azt a hangzatos című cikk jelzi.
Június végén állítólag 58 ezer külföldi munkavállaló dolgozott Szlovákiában, legtöbben szerbek. Azt is írják, több nyugat-szlovákiai járásban már akkora a munkaerőhiány, hogy ezt csak vendégmunkások behozatalával lesznek képesek megoldani. Igen bizony, a nyugat-szlovákiai járásokban. Az elmúlt 30 év legfontosabb hozadéka ugyanis, hogy Komáromtól keletre szinte mindent leépítettek, amit lehetett, így a munkanélküliség is az egekbe szökött. Ráadásul a lakosság egy része a továbbtanulást nem tekintette mérvadónak, s rájött arra, hogy az ugyancsak álságos szociális rendszerből jól el lehet vegetálni. Van olyan ismerősöm is, aki négytagú családjával havi 420 eurós bevételre tesz szert, s bár a családfő már 35 éves, soha egy percig sem dolgozott. Pontosabban két hétig, amikor elküldték Nagyszombatba, ahol egyrészt a körülmények voltak méltatlanok, másrészt rádöbbent, hogy őt nem munkára szocializálták, harmadrészt pedig a felét sem kapta annak, amit a munkaügyi hivatalban ígértek neki. Inkább hazajött, s vállalta azt is, hogy fél évre kiiratkozik a rendszerből. Mint mondja, most hetente kijár Bécsbe újságot árulni, s a szükséges bevétele így is megvan, még használt autóra is jutott. Egyébként meg nem csodálkozhatunk azon, hogy egyre több a szerb, a román, az albán vagy az ukrán vendégmunkás. Rimaszombatban nemrég a focicsapatban megfordult egy brazil játékos is. Szállást és napi háromszori étkezést biztosítottak neki, ami számára így is maga volt a mennyország, s így vannak ezzel a régióban dolgozó ukrán orvosok is, akik nálunk a többszörösét keresik, mint odahaza, míg a helyiek vonulnak nyugatabbra.
Ahogy sokszorosan igaz az is ebben a régióban, hogy aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni. Másik ismerősöm hivatalban dolgozik immár 20 éve, havi 550-600 eurót visz haza, s mivel az a bizonyos „haza” 40 kilométerre van a járási székhelytől, a 600 euróból minimum 150 eurót közlekedésre költ. S most mégis boldog, mert állítólag januártól tíz százalékkal megemelik a közalkalmazottak fizetését. Arról viszont még csak álmodni sem mer, amit egy friss uniós kimutatásban olvashat, hogy szép hazánkban 14,2 € az átlagos órabér. A minisztériumokban talán. S amíg senyved a klímamentes szocreál beütésű irodában, s azon gondolkodik, miből fizesse ki a számláit, addig azok, akik aktivációs munkán tengetik az életüket, vagyis tengnek-lengnek, s szabad idejükben bécsi polgártársaik támogatását veszik igénybe, és épp „plasztablakot” szereltetnek be, röhögnek a képébe: ennyiért dolgozol?
