Nemrég egy olvasónk egy cikket küldött nekünk, melyet közzé is tettünk, s melyben felhívja a figyelmet egy Somorján induló szlovák képviselőjelöltre, aki pár éve, az egyik blogbejegyzésében olyat talált mondani, miszerint tiszteli azokat, akik magyarként szlovákul nevelik a gyermeküket.
A cikket a somorja.sk portál is megosztotta, mely több emberhez eljutott. A hozzászólók legtöbbje egyértelműen elutasította az újságíró hölgy véleményét, de voltak, akik nem láttak kivetnivalót benne. Szó szót követett, majd később bekapcsolódott a beszélgetésbe Kovács Koppány is, aki a Rómeó Vérzik frontembere, a Csemadok Somorjai Alapszervezetének elnöke, és városi képviselő.
Hozzászólása után nem sokkal pedig egy saját bejegyzést írt a témáról, melynek címe: Tiszta vizet a pohárba. Ezt közöljük most.
Már sokszor megpróbáltam leírni, hogy a magyar gyerek magyar óvodába és iskolába való, de még mindig akadnak olyanok az ismerőseim között, akik a sötétben tapogatóznak.
Akkor jöjjön a legszemélyesebb megtapasztalás kedves felvidéki magyar testvéreim:
– Igen, Magyarországon születtem.
– 12 évesen egy idegen államban találtam magam.
– Azt sem értettem, mit szerettek volna tőlem a szlovák órán.
– A chlieb helyett azt mondtam hlieb.
Aztán:
– leérettségiztem szlovákból.
– a szaktantárgyaimból is szlovákul érettségiztem le.
– később a jogosítványt is szlovákul szereztem meg.
– jelenleg a cégemnek 70%-ában több szlovák ügyfele van, mint magyar, velük természetesen szlovákul beszélek.
– nyolc évig az önkormányzati munkában sem jelentett gondot szlovákul értekezni.
Viszont:
– Büszke vagyok a nemzetemre.
– Ismerem őseimet, ismerem gyökereimet.
– 19 évig néptáncoltam és most a lányom a Kárpát-medence egyik legszínvonalasabb néptánccsoportjában, a Csaliban folytatja azt az utat, amit a feleségemmel elkezdtünk.
– Szeretem Petőfit, Adyt és József Attilát.
– Büszke vagyok az egri hősökre, Dobóra és Bornemissza Gergelyre.
– Büszke vagyok, hogy ide vetett a sors és felvidéki magyarnak vallhatom magamat.
– Igen, a Himnusznál könnybe lábad a szemem.
S ha nem jártam volna magyar óvodába és iskolába, akkor csak egy egyszerű, középszerű Európában élő élőlény lennék.
De nem ez vagyok!
Köszönöm az egri, a somorjai és a dunaszerdahelyi tanáraimnak, hogy tudom, hova tartozom.
Köszönöm, hogy MAGYAR VAGYOK!
