Az élet felgyorsult, mondják sokan, és igazuk van. De mit is takar ez a mondat? Nagyjából azt, hogy a munka- és napi ügyek intézése nagyobb tempóban zajlik. Az ember úgy érzi, hogy gyakran a tíz, tizenkét óra rohanás sem elég mindarra, ami a jogos és a fogyasztói rendszer által feleslegesen feltüzelt vágyak eléréséhez kellene.
A média világa pedig – az én szűkebb szakterületem – fenekestül felfordult az elmúlt néhány évben.
A médiafogyasztás hovatovább szinte teljesen áttevődik a virtuális térbe, a hagyományos nyomtatott sajtótermékeket és a lineáris televíziót lassan már szinte kizárólag az ezüst generáció fogyasztja.
A rádió némileg kivétel, mert egyelőre még nincs olyan műszaki eszköz, amit vezetés és ilyen-olyan manuális munka közben tudna az ember a közösségi hálózatra csatlakoztatva használni. Magyarán: kocsit vezetve és a ház körül tevékenykedve még nem lehet „fészbukozni”, de előbb-utóbb erre is találnak majd megoldást a szilikonvölgyi varázslók.
Egy másik terület, amit a „fészbuk” és társaik nem tudtak leigázni, az az élő közvetítések világa.
Ebben a komáromi városi testületi ülések élő közvetítésének meghonosítása kapcsán úgymond országos szinten is úttörő voltam. Ahogy a technikai háttér és a világhálóra való csatlakozás sebessége lehetővé tette az élő közvetítést mindkét oldalon – a tartalomszolgáltató és a néző oldalán egyaránt – azon voltam, hogy a testületi történéseket, információkat mielőbb élőben is eljuttassam a polgárokhoz.
Ami nyolc, tíz éve még komoly szakértelmet és drága műszaki hátteret igényelt, mára szinte mindenkinek a rendelkezésére áll, ott van a zsebében egy komplett stúdió. Elég megnyomni az élő adás gombot valamelyik közösségi vagy videómegosztó applikáció kezelőfelületén, és bárki ON AIR lehet.
Kivételt az igényes sport- és kulturális rendezvények élő közvetítése jelent. Ott még mindig elengedhetetlen a kellő szaktudás és az igényes műszaki háttér. A média ezen szeletét még nem tudta a közösségi médiacunami elsöpörni.
Egyéni és társadalmi szinten ez óriási és csodálatos változás, nagy előrelépés, de egyben nagy felelősség is! Az, hogy tudunk távoli rokonok, ismerősök tevékenységéről, szóban, hangban, statikus és mozgóképben bármikor kommunikálhatunk velük, éljenek vagy legyenek a világ szinte bármely pontján, fantasztikus előrelépés.
Az is fontos, hogy ma már szinte semmit nem lehet eltitkolni, hiszen mindent lefényképez, levideóz és megoszt a nép. Ennyi potenciális veszélyforrást a legfelkészültebb titkosszolgálat sem tud kordában tartani! Hiszen ma már bárki lehet tévés, rádiós, újságíró, publicista, elemző, politológus, politikus stb. Akire pedig páran felfigyelnek és követik megnyilvánulásait, az már – divatos szóval élve – akár influenszer is lehet. Olyan ember, aki másokat is befolyásol tevékenysége vagy mondanivalója által.
És itt szembesülünk a nagy problémával: a technológiai lehetőségek megelőzték az érettséget!
Autót, hajót, repülőt, ugye nem vezethet bárki, azt komoly tudás és gyakorlat megszerzéséhez kötik. A közösségi médiában viszont nincs semmilyen gát. Megfordítva: gátlástalanság és bántó hozzá nem értés tapasztalható. Ami önmagában irreleváns lenne, de azok, akik nem kellőképpen felkészültek, tanultak és tapasztaltak ahhoz, hogy tudják, hogy mi az értékes információ és mi az, ami fals, sőt káros, azok bizony tévútra tévedhetnek és tévednek is. Az egyik ismerősöm ezt a jelenséget viccesen így jellemzi: A „fészbuk” előtt csak a családod tudta, hogy hülye vagy, most már mindenki tudja…
A megoldás persze nem az, amit Zuckenbergék és mások kezdtek el csinálni az utóbbi időben. Ők nem a silányat és a veszélyeset szűrik ki és tiltják le, hanem azt, ami nem egyezik a fősodratú ideológiával. Mi itt a szellős, világhatalmi rendszerek pufferzónájában, Kelet és Nyugat határán négy évtizeden át megtapasztalhattuk, hogy milyen az, ha valaki kilóg a sorból, ha kiemeli a fejét a szürke mocsárból, ha olyat mond, ami a hatalmasok szerint felbujtó, rendszerellenes.
Hát itt tartunk most. Újra. A vágyott Nyugat erkölcsi válságban van, a jogállamiság mantrájával és nem kevés pénzzel zsarolja azokat, akik nem akarnak ismét behódolni egy birodalmi lázálomnak. A pénzpiaci főspekuláns élethosszig fizetendő kölcsönt akar Európára rátukmálni, aminek az alaptőkéjét 30-40 év alatt visszafizetné neki az adós kontinens, de a kamatokat az idők végezetéig törlesztené a leszármazottainak. Ezért kell azokat megalázni, akik e mesterterv ellen lázadoznak. Akár ki is zárni őket. Először a pártcsaládból, majd a nemzetcsaládból is.
De semmi nem tart örökké. A tatárok, törökök, labancok, muszkák is egy-egy ember élethossza szempontjából sokáig telepedtek ránk, de történelmi távlatban mindez csak egy fájdalmas sóhaj volt.
A természet nagy túlélő. Előbb-utóbb minden helyrerázódik. A természetellenes, emberellenes elmúlik, elfelejtődik, a jó és helyes pedig újra utat tör magának. Gondoljunk csak Szodoma és Gomora esetére, az özönvízre és az olajág által képviselt reményre. Reménykedjünk! Elvégre az adventi időszak a reményteljes várakozás időszaka.
