A dráma, passió, benne az ECCE HOMO, AZ EMBER és az emberek szembesülése a nagyhét minden pillanatában a mennyei Atya forgatókönyve szerint játszódott le, ment végbe. És ez a leleplezések históriája. Isten Fiáról valóságosan kiderült, hogy Ő ISTEN FIA, az emberekről pedig, hogy mennyire esendőek, a Világ Fejedelmének megkötözöttjei, önmagukba, féligazságaikba bonyolódottak. Egészen addig, amíg nem találkoznak a Mesterrel. A kivégzésénél szolgálatot teljesítő római katona, a megszállók képviselője mondja ki: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt” (Márk 15:39). Elgondolkodtató, leleplező, az emberi történelem végéig papokat, uralkodókat, pénzembereket, hatalmi manipulátorokat, múló bálványok sorozatgyártóit, médiagurukat megszégyenítő, leleplező felismerés és megfogalmazás ez.
Egy megszálló szívében eldőlt az ördögi látszat és az isteni valóság, igazság harca! Testamentumosan. A nagyheti lelepleződések sajátos természete: miközben Kajafás, Pilátus, Heródes, a Nagytanács előkelő tagjai, a szellemi vezérek, az elit kisszerű farizeusi gőgjükben vagy hatalmi tébolyukban azt képzelték, színük előtt majd Jézusról kiderül, amit ők gondoltak róla, s azt be lehet adni a tömegnek, manipulálva már akkor a politikai és vallási eszközökkel.
Minderről lehullott a lepel, s valami roppant más, igazi, máig érvényes történelemleleplező igazság derült ki. Ők kerültek az élő Isten színe elé, az általuk bilincsbe vert, elítélt, megalázott Fájdalmak Férfia arca előtt raportra mentek a Mindenható elé. Micsoda vakság, hogy ezt a nagyon fordított helyzetet nem ismerték fel!
Ők akarták leleplezni az Isten Fiát, s közben hiányos vagy semmi emberségük leleplezése valósult meg. A látszat már nem volt tartható. Néhány nagyheti példa következik. Tegyük fel a kérdést: az ő lelepleződésük mire világít rá az életünkben, életemben? Csak azt ne gondold, hogy semmire! Aki így vélekedik, az még a nagyheti látszatcsapda foglya…
A Júdás-effektus – Kajafás-, Nagytanács-effektusok
Lélekrettentő, megrázó dolgok lepleződtek le a Júdás-effektusban. Az árulás bére, a 30 ezüstpénz lett az öngyilkosság, a lelkiismereti konfliktus kiváltója. Pedig Jézus az első pillanattól fogva tudta és figyelmeztette Júdást tettének önmagára életveszélyes következményére.
A „második“ kertben, az Édenkerttel ellentétes tartalmú árulás kertjében így szól a katonai kísérettel hozzálépő „tanítványhoz”: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Luk 22,48).
Nincs ugyanis semleges emberi állapot. Vagy az egyik vagy a másik oldalon állunk. Ahogyan abban az első kertben a Sátán megtalálta Évát, úgy ebben a másik „kertben” megtalálta Júdást: „A Sátán pedig bement Júdásba” (Luk 22,3).
Az első végzetes mozzanat: engedte, hogy belemenjen a Sátán. A többi már a bűn gravitációjának, gyorsuló tehetetlenségi nyomatékának törvénye szerint „könnyen ment”. Bement a főpapokhoz és a templomőrséghez. Megbeszélte velük, hogyan adja kezükre Jézust (Luk 22,4). Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem felmentő, enyhítő körülménykeresés vezet. Távol álljon. Csak a mélyebb megértés, a felszínes előítéletek gyártása kényszerének kerülése. Ez is bűncsapda. Tehát? A zsidó főpap, meg a Nagytanács a saját hitük, buzgóságuk szempontjából csak azt tették, amit a Törvény megkövetelt tőlük. Vallásilag százszázalékos emberek voltak. Vakhittel, igazuk rendíthetetlenségével, amit a Törvény szankcionált. A vallási önigazultság mégis drámák előidézője lett. Elfogadhatatlan blaszfémia, istenkáromlás volt szemükben az, amit Jézus tesz. Amikor a Nagytanács tagjainak kérdésére: Akkor hát te vagy az Isten Fia? (Luk 22,70), így válaszol: „Ti mondjátok, hogy én vagyok” (Luk 22, 70).
A látszat az, hogy a blaszfémia vádjával halálra szánt Jézus nem azt mondja, hogy igen, Ő az Isten Fia, hanem ezt: ti mondjátok.
A valóság az, hogy Ő tényleg Isten Fia, a római százados revelatív felismerése szerint. De felismeri a vallási csapdát. Ami persze nélküle is saját törvényei szerint működött tovább. A látszat a vallási törvény megszegésének vádja, a Törvény győzelme, de ez Jézus zseniális válaszán megbukik. Amivel vádolják, azt vádolóira fordítja vissza. Úgy tűnik, a látszat győz a valóság felett. De csak húsvétig!
Pár napig. Ám Júdásban az árulás bére sem volt képes elfojtani a lelkiismeret ébredését. Amikor az utólagosan feltámadt lelkiismeret gyötrésére és parancsára felismeri tette valóságos súlyát, s azt, hogy milyen szánalmas és tragikus szerepet játszott el zsidó törvénytisztelete és vakhite, valamint a pénz hatására, próbálta megfordítani az eseményeket. De azok már túlgördültek rajta.
Hiába ment vissza és dobta be a templomudvarba a 30 ezüstöt, kezéhez tapadt végzetesen az ártatlan vére. Azt sem pénz, sem Nagytanács nem moshatta le róla soha. Tudjuk, kiment a mezőre, és felakasztotta magát. A valóság legyőzte a látszatot.
Azóta is gördül tovább az ezüstpénz, és a Júdás-effektus a történelemben. Hányan lettek áldozatai az általuk „bevett” látszatnak. Ott voltak valaki mellett, de a szívük, gondolatuk már egészen máshol volt. Jézus mellett Júdás az utolsó vacsorán nem a tanítványok boldog-szomorú meghittségével mártotta a tálba a kenyeret, hanem az árulás cinizmusával. Az örök téglák cinizmusával.
Hányszor volt, van úgy, hogy az emberek az Ember színe előtt megbuknak, mert pénzért, olykor megalázóan semmiért, talmiságokért adják el a lelküket!
Nagy és pusztító világbiznisze moráltalan járványként ma is folyik a Júdás-drámának. Jó lenne nagyheti önvizsgálatot tartani: a látszat vagy a valóság, a pénz, a hatalom, a vallási vakbuzgóság uralja-e szívemet, vagy a szabadító valóság, a leplezetlenül vállalható és a történelem végéig megálló Igazság: Jézus Krisztus?
Barabbás-effektus – Kiáltozásuk győzött(?)
Világos beszédet adott az Úr Lelke Pilátus szájába. Nem csak Jézus ártatlanságának a kimondását bízta rá, sőt azt, hogy sem ő, sem Heródes nem talált semmi olyan bűnt Jézusban, amivel őt a főpapok vádolják. Merthogy vannak vallási és egyházi bűnök is, ha nem is szólunk rólunk! A bűnöző és a bűntelen történelmi küzdelmében ismét a látszat győzött – átmenetileg, húsvétig. Akkor összedőlt minden látszat.
Pilátus háromszor próbálta kimenteni Jézust a népakarat vak és manipulált döntése elől. Barabbás ebben a történetben egy szerencsétlen statiszta volt. A főszereplő nem ő, nem is Pilátus hanem a nép volt abban a helyzetben.
A tömeg. Lélekrengető dolog derült ki a tömegről. Egyszer s mindenkorra megdőlt az áldemokratikus téveszme, miszerint vox populi – vox Dei – azaz a nép hangja Isten hangja. Nem az. De még csak erkölcsi minimumnak sem felel meg a tömegakarat. Lukács, az evangélista doktor sűrített drámai fordulatokkal jut el pár mondat után ehhez a megállapításhoz: „Azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. ÉS KIÁLTÁSUK GYŐZÖTT” (Luk 23,23).
Barabbás nem az egérutat nyert bűnös típusa, hanem a melléfogó, a félreismerő, a vak indulattal történelmet „csináló” névtelen, arctalan tömeg megtestesítője. Nem csak a nagyheti drámában, hanem a történelemben végig. Sok-sok ilyen végzetesen melléfogó tömegjelenet neve: Barabbás-effektus.
A lincselések, a tömegagresszivitás, az esztelen és céltalan rombolás jelképe lett ez a szerencsétlen figura.
Történelemkönyveket lehetne teleírni a tömegember végzetes tévedéseiről. Barabbás maga is elcsodálkozott, hogy megúszta a börtönt. Nem is értette. Sodródott értetlenül, bambán. A nép gyűlölethangulata győzött az igaz és ártatlan fölött – de csak ideig-óráig. Tömeghangulatuk vaksága a kereszten megítéltetett. Könyörülj Uram rajtunk, hogy színed előtt állhassunk, s ott felismerjük a Barabbásokat, a tömeg tévedéseit. Az igazság nem attól igazság, hogy hányan mondják ugyanazt. Az igazság az Igazság, a történelem igazságszolgáltatója, Jézus előtt igazság, vagy nem az. Ő a norma, a mérték, az igazság iránytűje.
És a szelídek, akik ma is ott állnak az események hátterében
A megvezető látszatok nagyheti és mai kavalkádjában van egy másik, immáron nemcsak történelmi, hanem üdvtörténelmi vonulat is. Az események hátterében nem valamilyen titokzatos és félelmetes háttérhatalom áll pusztán, hanem még mélyebben, őmögöttük és fölöttük Isten gyermekeinek háttérhatalma is meghúzódik. Deo volente – Isten akaratából és világtörténelem-formáló tervei szerint.
Akik lehetnek hatalomfosztottak, mégis a hatalmas Isten erőterében élnek, mozognak, szolgálnak és olykor halkan, és hatékonyan beleszólnak a világfolyamatokba.
Ilyen volt Pilátus felesége. Amikor férje beült a bírói székbe, felesége megüzente neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta” (Mát 27,19).
Pilátus bizonyára felesége álombeli tapasztalata nyomán, Jézust igaz emberként történt felismerése hatására, nyilvános kihallgatása során idézte felesége szavait:
Igaz ember ez. Igaz asszonyi szó, hitben fogant. Semmi bűnt nem talál benne, amivel vádolják. Sőt hozzáteszi: ÍME, AZ EMBER! – Ecce Homo! (Ján 19,5).
Az, akinek színe előtt az egész nagyheti istendráma, színjáték lelepleződik, s kiderül mindenkiről az igazság. De említhetnénk a Tempora Passionis, a szenvedés hete során más „névtelen hősöket” is. Például czirénei Simont, aki a mezei munkából tartott hazafele, de a katonák megragadták, rátették a keresztet és vitte Jézus után (Luk 23,26). Ekkor mondta Jézus az őt sirató asszonyokhoz fordulva, akik ott álltak a Via Dolorosa mentén, a látszat szerint nekik, valójában az Őt igaztalanul elítélő hatalom, vallás, népvezetők ellen: „HA A ZÖLDELLŐ FÁVAL ezt teszitek, mi történik a szárazzal?” (Luk 23,31). Roppant súlyos mondat. S még valakit feltétlenül említsünk meg a többiek közül: Jánost, akiről Túrmezei Erzsébet protestáns finomhangoltságú, lélekhárfává formált nagy beleérzéssel ezt írta: Uram, tenéked sok a Pétered./…S olyan kevés a csendes Jánosod,/Aki nem ígér, nem fogadkozik,/De elkísér egész a Golgotáig”.
A látszatok összeomlanak, az igazság előbb-utóbb győzelemre jut. A nagyheti tanulságok ma is figyelmeztetnek: tanuljunk meg, és tanítsuk meg gyermekeinknek, unokáinknak, hogy a sziklaszilárd isteni, bibliai igazság úgy marad meg, ahogyan Wass Albert írta: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad. A látszatok elfolynak, idővel tovaszaladnak, eltűnnek, de a kő, a valóság, az Igazság marad. Üdvösségesen elgondolkodtató, igazságra vezető nagyhetet!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
