A járvány második évében, amikor már a vakcina elérhető, legyen az bármilyen megbízható, vagy sem, de már látni a kiutat. Fellélegezhetünk. Gondoljuk. És csak remélhetünk, mert már nemcsak indiai, de thai mutánsról is hallani. Az őszre menetrendszerűen érkező harmadik (vagy már negyedik?) hullámot már meg sem említem.
El kell gondolkodnunk, mit akarunk: visszakapni a régi, megszokott életünket, vagy folytatni a húzd meg, ereszd meg játékot? Fura szerzet az ember: a bajból ki akar lábalni, amikor pedig lenne lehetősége, hogy szabadon éljen, visszahőköl.
Érvek szólnak az oltás ellen, de mellette is. „Veszélyes, nem megbízható, kísérleti fázisban vannak, mégis jobb, mint a semmi” – láthatjuk, a vélemények széles skálán mozognak.
Még inkább figyelmet érdemel az érem másik oldala: a média által tálalt hírek alig szólnak másról, mint a koronavírus áldozatairól. Tudósok, orvosok, sőt politikusok emelik fel mutatóujjukat: veszélyes járvánnyal állunk szemben – bár ebben is megoszlanak a vélemények. (Erős túlzás, hogy egyesek háborúhoz hasonlítják.)
Világszerte óvintézkedések, lockdown bevezetése, maszk hordása, némely vállalkozások a csőd szélén. Ennek ellenére elgondolkodtató, ha a járvány csakugyan olyan komoly, miért nem veszik komolyan? Az oltás felvétele önkéntes, miközben nyakunkon az újabbnál újabb mutánsok.
Az egész hasonlatos a Titanic katasztrófájához: azzal a különbséggel, hogy mi meg sem próbáljuk elkerülni a jéghegyet. Látjuk, hogy ott van, azt is tudjuk, baj lehet belőle – de rohanunk neki. Borítékolható, hogy elsüllyedünk. Nem megoldás, hogy az elérhető vakcina mellett még be kell várnunk egy következő hullámot, a vele járó elmaradhatatlan kellékekkel (lockdown) együtt.
Véleményem szerint a legtisztább munka az oltás kötelezővé tétele lenne. Minden teketória nélkül. Bár az „önkéntesség” bizonyos feltételekkel jár, de mi, emberek elvárhatjuk, hogy mindenki (a tudósok, orvosok, tanácsadók is) tiszta lapokkal játsszanak.
Az is igaz, hogy éveket kell várni egy valóban hatásos gyógymódra. De már felgyorsult a világ. Ideje a korszerűsítésnek. A ma embere nem engedheti meg magának a luxust, hogy több évet bizonytalanságban és várakozásban éljen.
(Dóka Gábor/Felvidék.ma)