A kassai ipariskola egykori diákjai az elmúlt napokban Vágsellyén és Rimaszombatban gyűltek össze, hogy megemlékezzenek az iskola alapításának 150. évfordulójáról. Kevéssel a kiegyezés után, 1872-ben egy kassai tanárember, Szakkay József megalapította a történelmi Magyarország első szakközépiskoláját. Ezt a magániskolaként induló Gépészeti Felsőbb Ipartanodát tartjuk az egykor patinás kassai ipariskola anyaintézményének.
A közelmúltban Albert Sándor, az ipariskola egykori diákja, tanára, majd igazgatója, három kötetben számolt be az iskola múltjáról és jelenéről. Az említett találkozókon a szerző a jubileum alkalmából megjelentetett negyedik kötetet mutatta be. A kötet A legenda nyomában címet viseli és bemutatja az iskola fénykorát, a háború utáni évtizedeket. Ugyanis
ekkor alakult ki az ipariskola messze földön ismert és elismert szellemisége, összetartó ereje, egymás iránti szolidarítása, amelyre az iparisták ma is különösen büszkék, és amelyet oly sokan irigyelnek.
A rimaszombati könyvbemutató résztvevői
A bemutatón elhangzott, hogy „az 1950-1970-es években az iparistákat arról lehetett felismerni, hogy rajztáblával, fejesvonalzóval és egy tekercs pauszpapírral a hónuk alatt közlekednek a városban, és az iskolában kék köpenyt viselnek, logarléccel számolnak, sublerral mérnek, tuskihúzóval, csőtollal rajzolnak, dolgoznak.
A gépészeket srófosoknak, az elektrotechnikusokat drótosoknak nevezik. Az elsősök a bundások, a másodikosok gatyások. Urakkk (mindig három k-val) voltak a harmadikosok és mérnökjelölt akarnokok a negyedikesek.
„Műveinket olvadó jéghegyekbe karcoljuk, hiú igyekezettel, hátha fönnmarad belőle valami” – idézte a szerző zárógondolatként Müller Pétert.
A jéghegy persze idővel elolvad, de a mi jéghegyünket, az ipariskola jéghegyét, azok az öregdiákok alkotják, akik még élnek, és akik tevékenységükkel, viselkedésükkel, iparista mivoltukkal ma is életben tartják és ápolják az ipari legendát – fejezte be a bemutatót Albert Sándor.
