Valóban, ez a „rím” pont olyan kínos és erőltetett, amint azt a kedves Olvasó érzi. De nem jobban, mint az az igyekezet – ha egyáltalán van még ilyen – amely fenn kívánja tartani azt a látszatot, hogy a visegrádi országok, azaz Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia között és számára még bármiféle definiálható közös jövőkép létezik. Az ukrajnai háború öl, pusztít és romokat hagy maga után – nemcsak Ukrajnában.
Kezdjük a végén: abban az Ukrajnában, ahol – bár ilyet leírni egyre inkább veszedelmes, rácsot érdemlő „putyinista” rémtett – éveken át (olykor szó szerint is) halálra üldözték a tekintélyes számú őshonos orosz közösséget, most különleges jogi státust kívánnak biztosítani egy idegen ország állampolgárai számára. Abban az Ukrajnában, ahol éveken át mindent megtettek a nem ukrán nemzetiségű saját állampolgáraik ellehetetlenítése, üldözése, életük megkeserítése érdekében (lásd: ukrán nyelvtörvény) – és ez, számunkra a legfájóbb pontként, elevenen érintette az ott élő magyar testvéreinket, most csak pislogunk a meglepetéstől, hogy az ukrán bizony mégsem teljesen reménytelenül idegengyűlölő állam.
Megvan persze mindennek az ára
Számolatlan mennyiségű hadianyag némi kendőzetlen, már-már irracionális oroszgyűlölettel vegyítve elegendő ahhoz, hogy ez az évtizedeken át korrupcióban és káoszban úszó állam „másként” tudjon tekinteni egy magával nem azonos nemzet(iségre).
Az ukrán elnök vasárnap jelentette be, hogy olyan törvényjavaslatot terjeszt az ukrán törvényhozás elé, amely különleges jogi státust biztosít majd Lengyelország állampolgárainak Ukrajna területén. Két ország és nép közötti testvériség természetesen szép dolog, különösen olyanok esetében, melyeknek közös múltjában csúnya sebek is éktelenkednek. Ennek meghaladásához valóban nagy lélek kell…
Bár történelmietlen a kérdés, azért egy pillanatra érdemes belegondolni: vajon mi lett volna, ha Ukrajna nem biztosít különleges státuszt saját, nem ukrán nemzetiségű állampolgárainak, hanem pontosan és csakis annyit, amennyi a többségi nemzetnek jár.
De ha már itt tartunk: őszintén reméljük, hogy Ivan Korčok külügyminiszter és stábja, amikor épp nem árnyékolja őket a tengerentúli nagytesó vagy kelet-európai megbízottjának hátsó fele, részleteiben is tanulmányozzák ezt a státuszdolgot. És tanulnak Ukrajnából – Ukrajnától a „másoknak” biztosított státuszjogokat illetően.
Illúzióink természetesen nincsenek
Sem a kisebbségekkel való bánásmódot, sem pedig – ami ezzel kéz a kézben jár – a visegrádi együttműködést illetően.
Legkésőbb a migránsválság kirobbanását követően világos volt, hogy Brüsszeltől Washingtonig minden politikacsináló, akit erre a területre osztottak be, éjt nappallá téve dolgozik a visegrádi falak lebontásán. A csehországi kormányváltás ilyen szempontból egy igazi áldás volt, sikerült Európa egyik leghülyébb külügyminiszterét pozícióba helyezni, s a cseh stáb Jourová asszonysággal kiegészülve már igazi ütőképes csapat volt a magyar miniszterelnök által felvázolt európai jövőkép (az egyetlen igazi, még valóban európainak mondható jövőkép) ellen.
Az Ukrajna ellen indított orosz invázió pedig az utolsó szöget is beverte a V4 koporsójába, amennyiben immáron Lengyelországra is leborult a vörös köd és minden geopolitikai józanság elégett az egyébként a történelmi okokból érthető oroszellenesség tüzében.
Szögezzük le: a lengyel egy igazi, talpig hősies nép
Talán az egyetlen, amely képes gondolkodás és szó nélkül lovasrohamot vezényelni egy tankosztag ellen, ha a szabadsága, függetlensége a tét. Ezt szerettük és tiszteltük magyarokként mindig a lengyelekben.
Jelenleg azonban ott tartunk, hogy egyetlen európai ország sem tett annyit a háború eszkalációjáért, mint Lengyelország. Ha csak Morawieczki kormányán múlna, és nem fognák vissza a pórázt Bidenék, már rég a NATO–orosz háborús pokol iszonyatában élnénk – már ha élnénk.
Szlovákia e körben csak egyetlen bekezdést kap, mert ez az ország úgy külpolitizál, ahogy mondják neki – és ez a helyzet ennek a kormánynak rendkívül kényelmes is, hiszen bizton kijelenthető, hogy az égvilágon semmihez sem értenek. Egyetlen, a világsajtóban is említésre méltó cselekedete volt, mégpedig az országos koronavírus-tesztelés – az meg ugye…
Az Ukrajnából menekülők száma 2022 márciusig, NBC News grafikon
És megint marad Magyarország, egyedül, mint a kisujjam
Igaz, azt nem lehet mondani, hogy kis híján mi is belesodródtunk az őrületbe, hiszen az az áprilisi kétharmad azért jó messze van a „kis híjtól”, de abban az európai környezetben, melyben az államok többsége őrült módon keresi az öngyilkosság lehetőségét, abban az Európai Unióban, amely mindent megtesz azért, hogy teljesen ellehetetlenítse saját gazdasági versenyképességét és a még maradék súlyát is elveszítse a világpolitikában, ott igen kemény feladat lesz Magyarországnak a maga értékeivel talpon maradni és ezeket az értékeket megőrizni.
A Zelenszkij-féle zsarolásoktól, fenyegetésektől kezdve az EU talán már saját maga által is kínosnak tekintett eljárásaiig csak a Jóisten a tudója, mi jöhet még.
Ami valószínűnek tűnik: a szakadt, foltos V4-kabátot biztosan újra kell gombolni, ha még egyáltalán maradna, aki szeretné azt magára ölteni.
Vigyázó szemünket a Balkánra vessük…
(Szűcs Dániel/Felvidék.ma)
