Kedden, december 13-án könyvbemutatót tartottak a Rovás MaJel termében. 2020. szeptember 3-án ugyanis a Kassai Polgári Klub (KPK) és a Kelet-szlovákiai Múzeum rendezésében nemzetközi konferenciára került sor, melynek címe Történelem és a talált kincsek volt. Egy kivétellel, az ott elhangzott előadásokat tették most közzé két nyelven.
A rendezvény apropója az volt, hogy 85 évvel korábban találták meg a kassai aranykincset, mely 2920 aranypénzből – ez 78 európai pénzverde terméke – és egy 214 cm hosszú reneszánsz aranyláncból áll, melynek 302 szeme van. A pénzeket a 15–17. században verték. A legfiatalabb körmöci dukátok 1679-ből származnak, így csak azután nem sokkal kerülhettek rejtekhelyükre.
A kötetet Palenčárné Csáji Ildikó, a KPK elnöke mutatta be.
Palenčárné Csáji Ildikó (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Lapozgassunk egy kicsit a kiadványban!
Berzeviczy Etelka budapesti genealógus a világjárvány miatt nem tudott Kassára jönni. Előadását felolvasták. Nagyon ígéretes bejelentést tett. A kassai aranykincset, melyet 1935-ben találtak, egy cipó nagyságú rézedény tartalmazta. Rajta primitív rajzolat található, mely állatokat ábrázol. Ezzel nem sokan foglalkoztak, így eredmény sem született. Pedig elképzelhető, hogy ennek megfejtése előbbre vihetne bennünket a kincs tulajdonosának azonosításában. Berzeviczy előadásában azt állította, a fedőlap rajzolata titkos szerelmi üzenet és a megoldást a heraldikán keresztül találhatjuk meg. Annak elemzése felfedi a vörösréz tárgy eredeti funkcióit, annak alkotóját, sőt „megnevezi a kassai aranykincset rejtő rézdoboz tulajdonosát.” (11. o.)
Patrik Fečo Kelet-Szlovákia két kimagasló kincsét vette sorra. Mindkét település Kassától nem messze található. 1992-ben Nagysolymáron az egyik ház átalakítása során, az emésztőgödörben egy zöld mázas korsóra bukkantak, melyben 65 aranydukátot találtak a 15. és 16. századból. Garbócbogdányban 1973-ban a kert ásása közben egy sérült szájú kancsót találtak, melyben 12 dukát, 196 tallér, 8 féltallér és egy lengyel háromgarasos érme rejtőzött a 16. sz. második feléből.
Balázs Péter kassai numizmatikus X 13 Mesterrel foglalkozott a kassai aranykinccsel kapcsolatban. Amikor azt megtalálták, négyen igényelték a megtalálásért járó jutalmat, ami hatalmas összeg lett volna, hiszen a kincs értékének egyharmadát kellett volna kifizetni. A négy kérelmező közül csak Stacho Péter lengyel származású napszámos lett volna jogosult a jutalomra, de végül ő sem kapott semmit. 1941-ben ugyanis az összes kérelmezőt elutasították. Ezek között volt Hladky, vagy Hlatky Ernő, egy bizonyos X 13 Mester, aki jóslással, hipnotizálással foglalkozó mágus volt. Pénzt szolgáltatásaiért nem kért, „de főleg hiszékeny asszonyoktól hipnózis alatt, nagyobb összegeket fogadott el.” (41. o.) Földkutató munkákat is végzett engedély nélkül. 1926-ban 5 évre kitiltották Kassáról. Ezután több ízben került összeütközésbe a hatóságokkal, sőt börtönbüntetést is kapott. 1935-ben azzal rukkolt elő, hogy Kassán 4 kincs van elrejtve. Ezt a múzeum igazgatójával közölte. Az első az, melyet akkor találtak meg, a második Rákóczi Ferencé, a harmadik Bocskaié és a negyedik Thökölyé. Ez utóbbi lett volna a legnagyobb. 1938-ban, majd még 1954-ben is hallunk róla. Ő azzal az indokkal kérvényezte a jutalmat, hogy már 1926-ban kereste Rákóczi kincseit és egyet azóta meg is találtak.
Ulrich Attila a pénzforgalmat és pénzleleteket vette górcső alá a Hódoltság peremvidékén a 17. sz. második felében. Ezt a források alapján lehet hozzávetőlegesen meghatározni. A leletek nem a mindennapi pénzforgalmat tükrözik, a források többféle pénzt említenek, mint ami a leletekben előfordul. Szabolcs megyében akkor bonyolult hatalmi-gazdasági viszonyok alakultak ki, ugyanis határvármegye volt. A Magyar Királyság része, de török jelenléttel, két ízben Erdélyhez is tartozott, de a Szepesi Kamara is érvényre kívánta juttatni hatalmát. A rekatolizációs hullám három évtizedes bizonytalansági állapotot jelentett. Mindez erősen befolyásolta a pénzforgalmat és a pénzek árfolyamát is. I. Lipót 1659-es pénzrendelete is célt tévesztett. Mindez komoly gazdasági gondokat okozott, ami a spekulánsoknak kedvezett. Ebben a görög kereskedők jeleskedtek. Lipót hiába próbálta a kamarákon keresztül megszabni az árfolyamokat, az a mindennapi pénzforgalmat nem befolyásolta. Az előadó szólt a Rákóczi-korabeli üzérkedésről is.
Összefoglalásképpen közölte, a fizetőeszközök áraira befolyással volt a Magyar Királyság, ám főleg a Török Hódoltság és Erdély pénzárfolyama. Ez a Rákóczi-szabadságharc végéig jellemezte a viszonyokat.
Balázs Péter (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A könyvbemutató végén Balázs Péter összegezte vizsgálódásainak eredményét, hiszen már régebben foglalkozik a kassai aranykinccsel. Összerakta a mozaikokat és logikai összefüggést keresett a fellelhető kusza információk között.
Nyilvánvaló, a kincs nem lehetett akárkié, mert olyan veretek is vannak köztük, amelyek máshonnan nem ismertek. Ezt vélhetőleg Báthori Zsófia rakta félre unokái – Ferkó, a későbbi fejedelem és Julianka – számára. De ez nem volt hivatalos eljárás, hiszen a kincset elásták. Nem meglepő módon, mert a Thököly-felkelés idején nagyon bizonytalan idők jártak. A legbiztonságosabb hely nyilvánvalóan a kassai Szepesi Kamara lehetett. Thököly katonái a jezsuita rendházat, annak könyvtárat is átnézték, amikor Kassa birtokába jutottak. Azokat az iratokat kereshették, amelyeket a jezsuita Kiss Imre, Báthori Zsófia gyóntatója Munkácsról elvitt. Mivel Kiss elment, emiatt gyanúba is keverték. Kiss megállt Nagyszombatban. A másik feltételezés ezzel kapcsolatosan, hogy az iratokat oda vitte, hogy amikor majd aktuális lesz a kincs átadása, akkor előveszik ezeket az iratokat és bizonyítják, ki a jogos tulajdonos. Kiss Bécs ostroma alatt ápolta a sebesült katonákat. Pestisben halt meg 1683-ban. Ő tehát már nem intézkedhetett. Bárki vitte is el az iratokat, jezsuita lehetett, vagy kamarai alkalmazott. Gondolhatta, a jezsuita rend majd intézkedik, hogy a kincset ki kell adni a jogos örökösöknek.
1704-ben, amikor Kassa Rákóczié lett, a Szepesi Kamara kifizette neki a boradót, amit ott helyeztek el. Ő a rézpénzeket beolvasztatta. Úgy jártak el, mint ma a jegyző szokott. A Kamara tehát mások járandóságát is kezelte és számon tartotta. Így ez a feltételezés életszerű.
Felmerült az a kifogás, hogy a kincsben nincsenek francia pénzek, holott a franciák ilyenekkel támogatták a felkelőket. Csakhogy azok francia aranypénzben fizettek a töröknek, mert azt elfogadták. Thököly a zsoldot is francia pénzzel fizette, meg saját magukat is ezzel a pénznemmel tartották el.
Már Bocskai Istvánt és Bethlen Gábort is foglalkoztatta az a lehetőség, hogy egy nemzeti bankfélét kellene létrehozni, ahol begyűjtenék a pénzérméket, hogy legyen egy alapgyűjtemény, amelyet a kamarának le kellett volna adnia a fejedelmi udvarnak. A kassai aranykincs is alapja lehetett volna egy ilyen mintagyűjteménynek.
A kincshez tartozott egy reneszánsz aranylánc, melyet feltehetően az Aranygyapjas Lovagrend viseléséhez használtak. Ezt a kitüntetést a család több tagja megkapta. Ha a viselője meghalt, akkor azt vissza kellett szolgáltatni az adományozónak. Így tehát csak a lánc maradhatott a család birtokában.
A kassai aranykincs rejtélye nem oldódott meg. Ki tudja, sikerül-e azt valamikor feltárni?
Az időjárási viszonyok miatt nagyon kevesen jöttek el az érdekes könyvbemutatóra.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
