Isten különös kegyelme, hogy éppen itt, Vatikán városban ért el XVI. Benedek emeritus pápa (1927–2022) halálának híre, a 2022. december 31-én délelőtt, nem sokkal a 9:34-kor beállt halál után. Amikor 2013-ban a pápaság történetében szinte példátlanul a német pápa benyújtotta lemondását, rövid elemző és teológusi, emberi tiszteletadásomat kifejező cikket tettem közzé a kolozsvári agnusradio.ro-n.
Ennek minden mondatát ma is vállalom. Az előttünk álló csütörtökre kitűzött temetés előtt, ismételt és kibővített tiszteletadásomként írom ezeket a sorokat. Református tiszteletesként, felekezetkutatóként, hiszen még Benedek pápasága idején folyamatosan tanulmányoztam a 20. században csak a svájci református Barth Károllyal mérhető páratlan teológus pályáját, enciklikáit (2006: Deus caritas est – Isten szeretet; 2007: Spesalvi – Reménységre hívattattunk el; 2009: Caritasinveritate – Szeretet igazságban; 2013: Lumen fidei – a hit világossága). Ugyanígy néhány apostoli iratát, tanítását.
A legnagyobb hatással rám mégis a német teológiai alapossággal megírt három kötete volt, A názáreti Jézus, ami a Szent István Társulatnál, Budapesten, 2007–2013. között jelent meg.
Az első kötetet délvidéki katolikus professzor ismerősöm, Rókay Zoltán fordította, ez magyarul A Jordánban való megkeresztelkedéstől a színeváltozásig címet kapta.
A 2. kötet A jeruzsálemi bevonulástól a feltámadásig címen, a 3. kötet A gyermekségtörténet címen jelent meg, mindkettő Martos L. Balázs fordításában. Számomra megadatott, hogy a művek angol és német kiadásait sikerült átböngésznem.
Ami a legnagyobb meglepetést és örömet szerezte, hogy XVI. Benedek pápa rendkívüli jegyzetapparátussal írta meg az Úr Jézusról szóló három kötetét. Tudós elfogulatlansággal idézte a legkiválóbb protestáns bibliatudósokat.
Itteni, római szálláshelyemen nem tudom fellapozni a három kötetet, mivel azok Budaörsön vannak a könyvespolcomon, de bizonyára nem tévedek, ha saját statisztikám alapján ide jegyzem, hogy több tucatszor idézi a protestáns hittudósokat. Nem kontraverz, vitatkozó vagy éppenséggel vitató érveléssel, hanem saját mondatait alátámasztó szándékkal. Óriási dolognak tartottam ezt a Hittani Kongregáció vezető teológusától.
Erre csak a mélyen alázatos, élete minden pillanatát coram Deo, Isten színe előtt élő hívő, tudós ember képes, aki tudja: Isten többleteiből, ontológiai pluszaiból, a teremtett kozmoszt az első ember engedetlensége után Jézus megváltói művével felrangosító, azt a Teremtő Atyához visszarangosító kegyelemből él. Solagratia – csak kegyelemből. Ma itt Rómában és otthon Budaörsön református teológusként ezt a krisztusi szeretetben nyitott, felekezeti elfogultságok fölé emelkedő ontológiai pluszt köszönöm meg XVI. Benedeknek, illetve az őt ezzel megajándékozó Szentháromság egy örök Istennek.
Lengyel-német kiengesztelő kegyelmi szövetség világformáló erővel
Nem lehet senki számára sem kétséges, hogy Isten téridői koordinátarendszerében elrendelt helye volt Joseph Ratzinger kardinálisnak és Karol Woytila II. János Pál pápának. Egymás melletti és a világegyház, sőt a világtörténelem számára elrendelt együttes helyük volt.
Woytila elképesztő energikussága, egyházkormányzói eltökéltsége az istentelen ateizmus és az egyházromboló, egyházüldöző bolsevizmus leküzdésére a kivételes gratia Dei, a történelemkormányzó isteni szuverenitás elrendelésében találkozott, egymást üdvös módon, világenergiává formáló módon. A lengyel pápa érezte, tudta, kire lehet és kell támaszkodnia.
II. János Pál már pápasága elején ezt írta Ratzinger érseknek: „Feltétlenül szükségem van Önre”. Így került történt, hogy 1981. november 25-én a lengyel pápa Ratzinger kardinálist kinevezte a római katolikus egyház „agytrösztjének”, a Tanítóhivatalnak a prefektusává, elöljárójává.
Negyvenfős stábjával kezdte meg hatalmas lendületű, konzervatív, értékmegőrző szellemi és tanhivatali munkásságát a Vatikánban.
Itt most csak annyit lehet megemlíteni, hogy II. János Pál lengyel szíve és Ratzinger kardinális rendkívül iskolázott, a teológiai és politikai nüanszok, árnyalatok iránti elemző zsenialitása, egymást felerősítő kölcsönhatásai megmutatkoztak abban is, hogy a pápai törekvések megjelenítése céljából a prefektus lett az „ökumené motorja” Vatikánban.
Ennek maradandó dokumentuma lett az 1999-ben a protestáns egyházakkal aláírt Közös nyilatkozat a megigazítás tanításáról.
Sok minden követte ezt. Pozitívan és negatívan értékelhető események, döntések. A felszabadítás teológiájának elítélése, Hans Küng reformteológus felfüggesztése. Amit most viszont kétségtelen érdemként lehet történelmi hatékonysága és maradandósága okán lejegyezni, ez: a német Ratzinger kardinálisnak a lengyel pápával kötött, nem aláírással, hanem szellemi összetartással és összetartozással ellenjegyzett, örök szövetsége, a különös, kegyelemben fogant lengyel–német szövetség még azt is gyógyítóan befolyásolta, hogy Lengyelország Harmadik Birodalom általi brutális lerohanása nyomán, évtizedek múlva ez a kegyetlenség a kiengesztelő, gyógyító áldozatosság valóságos motívumként volt jelen kapcsolatukban.
A levett sarujú pápa, aki titkok között járt
A 95 éves korában hazatért XVI. Benedek nyugalmazott pápa szombaton 9 óra 34 perckor hunyt el a vatikáni Mater Ecclesiae kolostorban. 2023. január 5-én temetik majd, az ortodox világ karácsonya előtti napon. Bizonyára nem véletlen az időpontválasztás.
Tiszteletet érdemlő az az alázat és szelídség, ami XVI. Benedek pápa személyiségéből áradt más felekezetek felé is.
Csaknem kislányos hangja, beszédének halk intonációja az állandóan befelé és felfelé figyelő ember Istenre hangoltsága volt. Pianissimóval a titkok előtt. Az ima és a belső elmélyülés hatotta át szavait, gesztusait, visszafogott mosolyát. Érezni lehetett: a kijelentés csodálatos titkai között és a szentség világában jár-kel minden pillanatban. Ahol csak levett saruval és az „Imhol vagyok, Uram, hallja a te szolgád” lelkületével szabad mozogni. Vannak, akik a tanító és az akadémikus, a nagy műveltségű tudós finom rezonanciáját érzik ki ebből a személyiségpianissimóból. Talán hozzásegítette őt ehhez a spirituális karakterjegyhez a zene szeretete, meg az, hogy maga is szívesen ült zongora mellé, hogy Beethovennel és Mozarttal, meg másokkal „társalkodjon” a kották nyelvén.
Tiszteletet érdemel a tudós teológus, aki hat nyelven beszélt, négy nyelven írt, gondolkodott. Dogmatikus volt és maradt pápaként is, de a szónak a teljesebb értelmében, aki a dogmák mögött mindig az élő forrást, az élő Urat kereste. A Kijelentőt. A tantételekben is Őt tételezte, Őt tanította. Az Ő tanítására várt maga is, és ennek befogadására hívta az egyház gyermekeit. A gondolatokat adó, ösztönző Lélek által vezette egyházát a Feltámadott Úr követésében.
Evangéliumi radikalizmus – a krisztusi ember egyetemessége – zsidó elismerés
XVI. Benedek evangéliumi radikalizmusa, azaz minden mögött és mindenben az evangéliumi összefüggéseket kereső „mélység és mennyei magasság-vágya” kivételes teológiai teljesítményekre tette képessé.
Sok könyvében, kiváltképpen az 1996-ban megjelent „Föld sója” és a 2011-ben megjelent „Názáreti Jézus” címűben protestáns teológusokat is idéző biblikusság, alaposság, elmélkedő stílus, nyelvi választékosság jellemzi szellemiségét.
Bizonyította az evangélium igazi egyetemességét, a katolicitást, nem egyházi és dogmatikai, hanem bibliai értelemben.
Teológiai nyitottságát mutatja, hogy többször idézte a Jézus példázatait kibontó protestáns Joachim Jeremiast, a szépség teológiáját megíró ortodox Paul Evdokimovot, vagy a reménység evangélikus teológusát, Jürgen Moltmannt, s az Ószövetséget kutató és a stuttgarti Biblia Hebraica tudós szerkesztőjét, Karl Elligert.
Olyan szellemi magasságokban és bibliai dimenziókban élt, írt, gondolkodott, alkotott, amit valóban az igazi, krisztusi egyetemesség jellemez. Jézus könyvében bibliai és teológiai argumentumokkal igazolta: a Szentírással nem lehet megalapozni azt a tézist és történelmi vádat, hogy a zsidó emberek tehetők felelőssé Jézus kereszthaláláért, meggyilkolásáért. E látásmód és egyházfői véleménynyilvánítás alapján David Rosen főrabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság feje így fogalmazott: „Teljesen nyilvánvaló, hogy Benedek a zsidók igaz barátja”.
A bocsánatkérések, az önrevízió pápája – Mozarttal mennyei harmóniában és imában
XVI. Benedek alázatából, bibliai önvizsgálatának élő-eleven napi gyakorlatából következik, hogy többször is bocsánatot kért. Így például a muszlimoktól 2006. szeptember 12-i regensburgi beszéde félreérthető részéért, melyben egy bizánci császárt idézve azt mondta, hogy Mohamed csak gonosz és embertelen dolgokat hozott a világnak.
Mások helyett kért bocsánatot 2008. július 19-én Ausztráliában azoktól, akiket gyermekkorukban római katolikus papok szexuálisan zaklattak. 2010. június 11-én vatikáni miséjén pedig bocsánatot kért azoktól, akik a katolikus egyházban történt visszaélések áldozataivá váltak.
Enciklikái azt a pápát állítják elénk, aki a mai világban élve, ennek kihívásaira keresi és fogalmazza meg az evangéliumi útbaigazítást, tanácsolást, olykor kritikát, de mindig keresztyén erkölcsi összefüggésekbe helyezve a legkritikusabb kérdéseket is. Így például a pénzügyi világrend trendjeit vagy a globális válság súlyos kérdéseit.
Magasrendű teológiai intellektusa és alkotóereje elkísérte őt visszavonulásának istenes csendjébe is. Itt tovább fogalmazta gondolatait, a pianissimo coram Dei-ben. Isten előtti abszolút csendességben.
És zongorajátékkal kísérve. Ebben hasonlított a Kálvin utáni legnagyobb életművű református teológusra, Barth Károlyra, aki halála napján is Mozartot hallgatta. Ezt vallotta: amikor az angyalok Isten tiszteletét zengik, Bachot játszanak, amikor maguk között vannak, saját örömükre Mozartot. Most már mindketten a mennyei karokkal zengenek hálát a mindenség Királyának, Urának. XVI. Benedek pápa földi programja pedig őt is túlélő hagyatékként szól minden keresztyénhez: „Infuturo vita oration idedicata Sanctae Ecclesiae Dei totoexcordeservirevelim./A jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten szent Egyházát imának szentelt életemmel”.
Most már színről színre.
Legyen áldás földi munkásságán, ad maiorem gloriam Dei – Isten nagyobb dicsőségére.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
