Az arany- és gyémánt-diplomák kiosztására első alkalommal 1992-ben került sor, amikor fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte az ipariskola. Ekkor az 1932-ben, illetve 1942-ben érettségizett öregdiákok vehették át a diplomákat. Ők egy olyan generáció képviselői voltak, amelyik végigszenvedte a második világháború poklát, így különösen megható volt a velük való találkozás.
A jelenlegi aranydiplomások 1974-ben fejezték be tanulmányaikat. A hat nappali osztályban összesen 208 diák érettségizett. Az esti tagozatos diákokat is beszámítva, az 1973/74-es tanévben, 927 tanuló látogatta az ipariskolát. Talán ez volt az iskola aranykora.
Az ipari nem az épületet jelenti, hanem az iskola szellemiségét, hagyományait és a diákok által megélt élményeket. Az 1950-es újranyítás után „úgy éreztük, hogy valahogy hazaérkeztünk, ezt az iskolát (akkor még csak osztályt) értünk hozták létre, értünk van, tanárainkon is éreztük, hogy örülnek, hogy vagyunk, hogy magyarul szólhatnak hozzánk. És tudatosították velünk, hogy tőlünk is, a mi eredményeinktől is függ, hogy lesz-e ennek holnapja. És mi szerettünk volna ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Ezért is, egy olyan iskola-diák viszony alakult ki, amit ma sokan talán meg sem értenek, és nem hisznek el“ emlékezett vissza Kováts Miklós, az első magyar osztály egykori tanulója, később az iskola tanára. Ezt a szellemiséget éltette az is, hogy az iskola tantestületét az iskolavezetés igyekezett a volt diákokkal kiegészíteni.
Az 1950-es újranyitás után az iskolának több mint 50 olyan pedagógusa volt, akik korábban az ipari padjait koptatták. Ez biztosította a folytonosságot. Az ipariskola évtízedeken át a felvidéki magyar szakképzés zászlóshajója volt, ezért büszkeséggel tölt el, hogy diákja, és több mint három évtizeden át tanára lehettem ennek az intézménynek.
Szívet melengető élmény számomra az is, hogy 2024. április 19-én ott lehettem, és egykori osztályom tanulóival együtt örülhettem az aranydiplomák átvételekor.
Albert Sándor/Felvidék.ma
