Magyarázó tábla elhelyezését kéri Edvard Beneš, egykori csehszlovák köztársasági elnök prágai szobrához a cseh politikusok, újságírók és történészek csoportja – jelentette a ČTK hírügynökség.
Levelükben, amelyet a prágai önkormányzathoz intéztek, azt írják, hogy Edvard Beneš 1943 és 1948 között, mint a korabeli ideiglenes csehszlovák állam és kormány emigrációjában élő feje
politikai felelősséget viselt azért, hogy a kommunisták 1948-ban megszerezték a politikai hatalmat az országban.
A cseh külügyminisztériumnak helyt adó Černín-palota előtti Lorettói tér szélén álló szobor talapzatára felteendő magyarázó táblának szerintük tartalmaznia kellene azt is, hogy Edvard Beneš
„társfelelőse annak, hogy az állam által szervezett terror következtében Csehszlovákia lakosainak tízezrei vesztették életüket, további tízezreket pedig elhurcoltak a Szovjetunióba. Több milliónyi személy elvesztette otthonát és vagyonát. Az elnök gátolta a demokrácia helyreállítását, elősegítette az ország szovjetizálását, de a jogtalanságok ügyében hallgatott”
– magyarázta a hírügynökségnek Ondrej Neumann, a független újságírók egyesületének elnöke.
A kérést tartalmazó levelet mások mellett Petr Pithart, a cseh Szenátus egykori elnöke, Jan Kalvoda volt kormányfőhelyettes és igazságügyi miniszter, Petr Placák történész és Jan Urban neves publicista írták alá.
„Javaslatunk a történelmi örökség iránt érzett tiszteletből fakad, illetve igyekezetünkből, hogy hozzájáruljunk azon emlékezet és értékek megtartásához, amelyek társadalmunk pilléreit alkotják. A magyarázó tábla nemcsak a múlt igaz emlékezetére mutatna rá, de egyben figyelmeztetés lenne a mai és jövőbeni generációk számára” – olvasható a prágai városi önkormányzathoz intézett felhívásban.
Edvard Benešnek, az egykori Csehszlovákia második köztársasági elnökének a csehszlovákiai magyarokat és németeket sújtó, a második világháború után kiadott hírhedt dekrétumok atyjának bronzszobrát 2005-ben állították Prágában.
A korabeli cseh lapok bíráló hangvételű kommentárokat közöltek a prágai szobor leleplezéséről.
A sajtó szerint Edvard Beneš a cseh történelem kétségkívül kiemelkedő, de nagyon ellentmondásos személyisége volt. A mostani felhívást aláíró politikusok, újságírók és történészek olyan szöveg elhelyezését kérik a szobor talpazatán, amely sokoldalúan, a maga ellentmondásaival együtt mutatná be a volt csehszlovák elnököt. A szobron jelenleg nincs más szöveg, csak az egykori elnök neve.
MTI/Felvidék.ma