A párkányi Vadas Termálfürdő medencéi az újbóli mintavételig és azok kiértékeléséig zárva maradnak. Erről az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) döntött pénteken. Az üdülőhelyen tartózkodó vendégek számára a RÚVZ által engedélyezett, kijelölt medencék szombaton (június 21.) nyitnak – erősítette meg a fürdő.
Az üdülőhely medencéiből vett vízminták laboratóriumi elemzései ideiglenesen megerősítették több amőbafaj jelenlétét a június 14-én, szombaton a párkányi fürdő medencéiből vett tíz mintából nyolcban. Ezt Tatiana Červeňová, Szlovákia tiszti főorvosa is megerősítette. Az előzetes eredmények pontosításán, vagyis hogy konkrétan milyen amőbafajokról van szó, még dolgoznak.
Németh Lívia, a Vadas Termálfürdő munkatársa szerint az uszodavízből beküldött mintákban még nem erősítették meg a Naegleria fowleri nevű veszélyes amőba jelenlétét.
„A medencékből vett vízminták laboratóriumi eredményei eddig nem igazolták a mérgező amőbák jelenlétét”
– szögezte le.
A párkányi fürdő medencéinek ellenőrzését azt követően rendelték el, hogy egy 11 éves fiú agyevő amőbával, Naegleria fowleri-vel fertőződött meg, majd ennek következtében kedden (június 17.) a pozsonyi Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetében elhunyt.
A kisfiú június elején vett részt úszásoktatáson a Vadasban. A termálfürdő területe június tizenötödike, azaz vasárnap óta elővigyázatosságból zárva van.
SZE/Felvidék.ma/TASR