A Magyar Szövetség szerdán sajtótájékoztatót tartott a párt pozsonyi székházában, melyen Gubík László pártelnök, Pandy Péter, az Országos Tanács elnöke és Őry Péter, a párt alelnöke vettek részt, reagálva a főügyészséghez benyújtott felülvizsgálati kérelem eredményére, az ország közigazgatási reformjának tervezetére, majd a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) új vezetése által közzétett felhívásra.
Gubík László ironikusan megjegyezte, az egyes kormánytagok, minisztériumok ezüst tálcán kínálják azokat a témákat, amelyekkel kapcsolatban a Magyar Szövetség hangsúlyozhatja az Országos Tanács kongresszusán elfogadott 13 programpontját. „Nagyon örülnénk azonban, ha nem a már meglévő jogok megvédéséről, hanem ezek jogbővítéséről beszélhetnénk” – szögezte le.
Mint mondta, a KKA igazgatóválasztása kapcsán a főügyészséghez benyújtott felülvizsgálati kérelmükre megérkezett a válasz az ügyészségtől, melyben tárgytalannak ítélik a párt fenntartásait és hosszan taglalják, hogy az igazgatóválasztás a törvénnyel összhangban történt. Gubík ezt nem kommentálta, viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a kulturális minisztériumnak még van hova fejlődnie, ami a kisebbségek védelmét illeti és nem biztos, hogy értik, mit jelent a kisebbségi kultúrák, rendezvények támogatása, megvédése. Megjegyezte, a KKA új vezetése a minap közzétett felhívásán látványosan nagyobb méretű betűkkel szerepel az államnyelv szó, mint a nemzetiségi nyelvek szókapcsolat, ami véleménye szerint azt sejteti, hogy a kisebbségi kultúráért felelősök, a kulturális tárca egyes vezetői fordítva ülnek a lovon, és nem biztos, hogy értik, mi a feladatuk.
A közigazgatási reformtervezet kapcsán is kifejtette a párt véleményét. Mint ismert, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vetette fel a múlt heti koalíciós tanácson, hogy csökkentsék a megyék számát nyolcról négyre. A modell Szlovákia történelmi elrendeződésére alapulna, mely így 4 megyét alkotna: Pozsonyt, Nyugatot, Középet és Keletet. „Abban egyetértünk a Szlovák Nemzeti Párttal, hogy vissza kell menni a történelmi gyökerekhez, csak mi a történelmi gyökereket nem 1960-ban és nem a kommunista érában véljük felfedezni, hanem a szerves történelmi és gazdasági fejlődésben, és mi a természetes régiókra alapuló közigazgatásban hiszünk. Akkor működik sikeresen egy régió, akkor lehet megfelelő az ügyintézés, ha az arra illetékes szervek a lehető legközelebb állnak a polgárokhoz és olyan közigazgatási egységek vannak, amelyek megfelelnek a történelmi és gazdasági tradícióknak. Gubík viccnek minősítette az SNS tervét, amely mellőz mindenféle pénzügyi, statisztikai elemzést.
Az elmúlt napok eseményeire is reflektált a pártelnök. Gubík úgy fogalmazott, egyesek meggondolatlan intézkedéseinek komoly következményei lehetnek. „Ha a nemzeti közösségek kapcsán nem jogbővítésről, de esetleg jogszűkítésről kell beszélni és védekeznünk kell, akkor ne csodálkozzunk, hogy valaki a pozsonyi éjszakában arra vetemedik, hogy megrongáljon, vagy eltávolítson egy magyar nyelvű táblát – utalt ezzel arra az incidensre, amely augusztus 11-én történt, amikoris egy férfi letépte a Magyar Szövetség pozsonyi székházáról a magyar nyelvű táblát.
Pandy Péter OT elnök hangsúlyozta, amíg a párt nincs a törvényhozásban, addig nélkülünk döntenek rólunk. „Azért szükséges, hogy a pártunk bekerüljön a parlamentbe, hogy az ehhez hasonló problémákat azonnal orovosolni tudjuk” – hangsúlyozta. Az SNS közigazgatási reformtervezetét nemcsak OT elnökként, de Kassa megyei képviselőként is elutasította. Érvelése szerint minél nagyobbra duzzasztják a megyéket, annál nehézkesebbé válik a helyi érdekek képviselete. „A közigazgatási reformot társadalmi diskurzus és konszenzus kell, hogy megelőzze. A keleti régiók tekintetében egy ilyen módosítás a magyarság arányát négy százalék alá csökkentené” – magyarázta Pandy, aki szerint az is elképzelhető, ezzel a reformtervezettel épp az a cél, hogy a megyékben oly erős Magyar Szövetség képviselőinek munkáját ellehetetlenítsék. Felszólította a kormánypártokat, kezdjenek el egy tisztességes párbeszédet a Magyar Szövetséggel ebben a témában is.
Őry Péter, a párt alelnöke megjegyezte, az elmúlt években rendszeresen előkerült a politikai kommunkációban az önkormányzati, illetve a közigazgatási rendszer megreformálása, de sosem volt mögötte jövőkép, adatok, elemzések. „Amíg ilyen nincs, addig csakis azt lehet mondani, üres szavak, amelyeket az SNS párt zuhanó népszerűségét hivatottak stabilizálni, vagy megemelni” – vélekedett.
Hangsúlyozta, a magyar párt következetesen a természetes régiókon alapuló közigazgatási beosztás mellett áll ki. „A természetes régiókat a földrajzi környezet és a történelmi folyamatok alakították ki, ezért úgy észszerű és hatékony, ha ezeket, illetve az ezekben a régiókban élő emberek érdekeit tiszteletben tartjuk a közigazgatási beosztás megrajzolásánál” – fogalmazott.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az elfogadott kormányprogramban az szerepel, hogy minden olyan üggyel, ami a nemzeti közösségeket érinti, vagy befolyásolja, csak az adott nemzeti közösségek képviselőivel való tárgyalást követően lehet foglalkozni. „Ajánlom a kormánytagok figyelmébe is” – tette még hozzá.
SZE/Felvidék.ma