Az utolsó 1848-49-es honvédek

Kevés olyan magasztos forradalma volt a magyar történelemnek, melyet mindenki a magáénak tekint, melyre méltán büszke, szívesen emlékezik rá, s melyről érdeklődve olvas,vagy kapja fel a fejét egy-egy hír  hallatán. Azért is különleges az a kiállítás, mely a budapesti Görgei Kör által és  a Csemadok NTV szervezésében  került Ipolynyékre, s  amelyet már a Csemadok XXVI. Országos Közgyűlésének küldöttei is megtekinthettek szeptember 20-án, a helyi moziteremben.

A  kiállítás anyaga a Budapesten egykor a Soroksári úton felépített honvédmenhelyről, az ott helyet kapott 1848-49-es tisztek életéről, történeteiről szól, akik egykoron Kossuth katonáiként vettek részt a dicső szabadságharc ütközeteiben, és akiket a nemzet ezért kiemelt megbecsülésben részesített. Ők voltak annak a kornak a megtestesítői, akik a szívükben mindig  ott őrizték a szabadság lángjának apró parazsait, életük végéig, és akik közül sajnos néhányan még megélték azt is, ahogyan az egykoron Nagy-Magyarországot darabjaira tépik a háború hiénái egy számunkra vesztes első világégés, nagy verekedés után.

A kiállítás azonban nemcsak révedés, kalandozás a múltba, hanem olyan lehetőség is  a történelem megidézésére és megismerésére, melyet ki kell aknázni.

Erre a szervezők jóvoltából szeptember utolsó hetén a Nagykürtösi járás magyar iskoláinak tanulói az alapiskolák igazgatóságának jóváhagyásával és támogatásával lelhetőséget is kaptak. A tárlat vezetésére a Görgei Kör alelnöke, Ress Zoltán történész vállalkozott,  aki a Hadtörténeti Múzeum egykori munkatársaként megálmodója és elkészítője volt ennek a közel 20 darabból álló, egyenként másfél négyzetméter nagyságú panelon bemutatott kiállításnak, melynek keretén belül a ma már nem létező épület makettje is látható, korabeli iratok,  fényképek, levelek társaságában.

Az ipolynyéki, ipolybalogi és lukanényei alapiskola felső tagozatos diákjai  két rendhagyó történelemórán keresztül hallgathattak  aprólékos és magas szakmai színvonalon megtartott előadást az egykori 48-as honvédok otthonbeli, vagy azon kívüli életéről, mindennapjairól, megtudhatták, hogyan telt egy-egy napja az otthon lakóinak, aminek ugyan katonás rendje volt, de ezen belül a lakók kártyázhattak, társasjátékokat játszhattak, vendégeket fogadhattak.

Külön érdekessége  volt a történeteknek, hogy némelyikük szorosan kötődött szűkebb pátriánkhoz, a Palócföldhöz is. A menhely egykori parancsnoka volt Krúdy Gyula, Szécsénykovácsi szülötte is, aki Klapka seregében harcolva Komáromban tette le a fegyvert és kapott amnesztiát a császártól, s aki a magyar irodalom egyik géniuszának, Krúdy Gyula írónak volt a nagyapja.

De méltán kell megemlékeznünk a honvédmenhely utolsó lakójáról , az Ipolyszetén született Lebo  Istvánról is, aki 1928-ban, 97 éves korában hunyt el, s akinek a koporsója a Nemzeti Múzeum lépcsőjén volt felravatalozva, és  Budapesten van eltemetve,  és a sírjának felújítása éppen az előadó Ress Zoltán közbenjárásával történt meg, mentve meg azt az enyészettől. A diákok érdeklődve hallgatták a régi történeteket, melyek nyomán megelevenedett előttük az a kor, melyben az egykori dicsőséges hadjáratok hősei éledtek fel haló poraikból, hogy tanúságot tegyenek a magyar történelem egyik legszebb és legszentebb forradalmáról.

Mint kiderült, az egykori menhelyre akkoriban is gyakran ellátogattak a  budapesti iskolák diákjai, akik egyenesen  a honvédektől halhatták  a hol felnagyított, hol a valóságnak megfelelően elmondott történeteket.

Nyilvánvalóan, a mai korhoz hasonlóan, az 1972–ben megnyílt menhelyre sok álhonvéd is szeretett volna bekerülni, hiszen az ingyen koszt, kvártély igencsak vonzó volt mindenki számára, azonban az öreg Krúdy, aki parancsnokként felügyelte és jóváhagyta a beköltözőket, igen alapos mustrának vetette alá az ide jelentkező honvédek élettörténetét.

Ebben volt egy segítője is, annak a Gracza György újságírónak a személyében, aki nemcsak földije volt Krúdynak, de akinek a szavára, hitelére a parancsnok mindig támaszkodott.  Ha  Gracza azt mondta, hogy a jelentkező honvéd valóban 48-as forradalmár volt,  akkor az öreg Krúdy hitt neki.

A múltunk megismerése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megalapozzuk a jövőnket, büszkék legyünk gyökereinkre, és becsüljük azokat, akik e nemzetért a legtöbbet áldozták.

Csak így vághatunk neki az új, digitális, virtuális kornak, melyben ezek a történetek tartópillérei lesznek a szülőföld,  a nemzet és a haza megbecsülésének.

A kiállítás Ipolynyékről a napokban Zsélybe költözik, ahol is a Zs. Nagy Lajos-emléknapon mutatják be, hiszen  szeptember utolsó hétvégéjén emlékezünk meg a neves  író, költő, újságíró születésének 90. és halálának 20. évfordulójáról, koszorúzzuk meg a sírját a helyi temetőben, és emléktábláját a helyi kultúrház falán.

Hrubík Béla/Felvidék.ma