November 15-én szombaton, a Színházak éjszakáján változatos műsor várja az érdeklődőket a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínházban, november 17-én pedig újra az Akcent című előadásra várják a nézőket.
A Színházak éjszakájának programja az Ifjú Szivek Táncszínház tavaly, a budapesti Művészetek Palotájában bemutatott Martin György utolsó szavai című előadásának vetítésével kezdődik, 17:00-kor.
Az előadásban mágikus térben elevenedik meg egy tudományág születése.
A tudományé, amely megváltoztatta a színpadi néptáncot, lehetővé tette, hogy a városi beat zenén felnőtt, trapéz farmeros nemzedék is megismerje a falu táncát. A tudósok és a művészek is az általuk megfigyelt valóság bemutatásának lehetőségeit keresik. Az igazságot. Míg a művészet az érzelmeinkhez szól, a tudomány az értelemhez. Martin György kutatásai és megállapításai nélkül lehetetlen lenne értelmezni mi is az, amit ma néptáncnak hívunk. Az előadás magyar nyelvű, szlovák felirattal vetítik.
18:00-kor a IS Stúdióban a TREPP Platform Oly korban éltem én (Tantermi a padláson) című drámapedagógia előadás szlovák nyelvű változatára várják a nézőket. Az előadás olyan kérdéseket boncolgat, mint: mire is való tulajdonképpen az iskola? Milyen kihívások várnak a most felnövő generációkra? Milyen tudásra van szüksége a 21. század emberének?
19:00-kor kezdődik a KÉJ – Kötelező érvényű javaslat című táncszínházi előadás vetítése, a felvételt Molnár Csaba rendezte.
A darab egy határon túli kis faluközösség és tánccsoportja kulturális küzdelmeit mutatja be. A népszínművek szórakoztató stílusában mai közösségek vívódásairól és dilemmáiról mesél, az identitásukért folytatott harc során.
A darab cselekménye kitalált történeten alapul, alakjai a képzelet szülöttei, bárminemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. A KÉJ 4 év után látható most újra. Az előadás magyar nyelvű, szlovák felirattal vetítik.
21:00-kor a táncszínház átriumában kezdődik a Tajný Desk címet viselő, rendhagyó koprodukciós koncert, melyben a táncszínház művészei és a Trepp Platform tagjai zenélnek és improvizálnak majd közösen, ezt követően pedig, várhatóan 23:00 óra magasságában kezdetét veszi az Első Elektronikus Táncház. A rendezvényre jegyek a Ticketportal felületén vásárolhatók.
November 17-én, este 20:00-kor az Akcent című színházi előadásra várják a nézőket a táncszínházban. A Jozef Tancer könyve alapján, Pavol Viecha rendezésében született darabot három nyelven – magyarul, szlovákul és németül – játsszák és mindhárom nyelven feliratozzák.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma


