1849. február 2-án Guyon Richárd ezredes hadosztálya Iglón szállásolt be, s másnap éjjel 1 órakor a császáriak rajtuk ütöttek. Az események résztvevője volt Trsko János tűzmester, akinek nevét harmincezer tót honvéd bajtársáéval együtt hiába keressük a szlovák történelmi munkákban, ugyanis nem Szlovákia, hanem Magyarhon függetlenségéért harcoltak.
A Feldunai hadsereg déli oszlopába tartozó Guyon Richárd ezredes parancsnoksága alatti hadosztály 1849. február 2-án érkezett meg Iglóra. Az „ángol oroszlán” pihenőt engedélyezett kifáradt csapatainak, miközben az egyik császári érzelmű helyi polgár hírt vitt róluk a szomszédos Lőcsén tanyázó ellenségnek.
Julius Kiesewetter Edler von Wiesenbrunn őrnagy felkerekedett és 800 fős különítményével – amely a galíciai 30. Nugent-sorezred négy századából, fél század Császár-svalizsérból és egy fél röppentyű ütegből állt – és Igló felé nyomult, ahol 1849. február 3-án éjjel 1 órakor sikerült meglepnie a honvédeket.
Megzavarodott csapatait Guyon végül győzelemre vezette, s véres vesztesége 30–50, a császáriaké 24–200 fő volt. A küzdelem során a honvédek egy lövegüket visszaszerezték, röppentyűket zsákmányoltak és az ellenséget Szepesváralja felé nyomták vissza. A város megsínylette a harcokat, templomtornya és főtéri házai leégtek.
A harccselekmények részese volt a Trencsén vármegyei Nagy-Udicsán 1818. október 28-án született mérnök, Trsko János, aki származását tekintve tót volt. 1848 októberében csapott fel Pesten honvéd tüzérnek, s november közepétől az 5. hatfontos lovasüteg állományában vett részt a Feldunai hadsereg küzdelmeiben. 1848. december 17-én tűzmesterré, 1849. április 10-én hadnaggyá lépett elő. Részese volt a VII. hadtest téli és tavaszi harcainak. Az 1849. június 13-i ütközetet követően a kapta meg főhadnagyi rendfokozatát, s a szabadságharcot a 9. hatfontos lovasüteg parancsnokaként fejezte be, a fegyvert Borosjenőn tette le. Mérnökként a Turóc vármegyei Zaturcsányban tevékenykedett, 1867-től tagja volt a Turóc vármegyei honvédegyletnek, s Zaturcsányban halt meg 1896. június 9-én.
Trsko tüzér főhadnagy visszaemlékezése a Vasárnapi Újság 1880. február 29-i számában jelent meg, s a következő érdekességeket tudhatjuk meg a császáriak rajtaütéséről:
„E sorok irója szállás nélkül maradván, a vendéglőbe húzódott, hol jó bor és étel mellett az odavaló polgárokkal beszélgetett, kik között különösen feltűnt egykori iskolatársa különös kérdéseivel és észrevételeivel, nevezetesen ha biztosak vagyunk-e az iránt, hogy nyugodtan fogunk pihenhetni ? s aztán minden bucsu nélkül eltűnt, mi nekem nagyon feltűnt; végre mindenki nyugalomra vonult, s én is egy padra heveredtem le.
Alig szunnyadtam el, nyitott az ajtó, s a [pesti] 13-ik zászlóaljból egy tót fiú jött be, s anyanyelvén elkezdé mondogatni: »Strázsamester ur, mi a jelszó?« én nem tudom s az előőrsön folyton hallottam, hogy »vorwärts« [előre]. Egy nem igen szalonnai felkiáltásomra a kérdéses őrmester fegyverét fölkapva kiszökött, de alig tette be az ajtót, megszólalt az ágyú, s a két napi pihenőnek vége szakadt.
A legénység első édes álmában az ágyúlövést nem hallotta, házról-házra járva kellett őket az ágyból kihúzni és a házból kituszakolni. A zavar a legnagyobb fokra hágott, mert a mint a legénység egyenkint az utczára kijött, a város melyik oldala, máig sem tudom — égett, s az apró fegyver szólott, a legénység nagy része azon a kapun, melyen bevonultunk, újra kifelé tolongott olyannyira, hogy engem, ki a szaladókat tartóztattam, lovastul együtt majdnem letiportak.
Nagy baj volt, hogy a tisztek nagy része szintén nem hallotta az ágyúlövést, és senki által föl nem keltetett. Kapitányom és főhadnagyom is csak másnap reggel jelent meg, s a templom mögé állította fel az üteget, s onnan nézte, miként sorakozik a csongrádi fiúkból álló [szegedi] 33-ik zászlóalj. Többen csak alsóruhában jelentek meg, s nadrágjuk a nyakukba volt kötve. Gosztonyi [József] százados is ugy jelent meg a százada előtt. A zászlóalj soraiból saját fülemmel hallottam a felszólalást »No hát hol van az a német? Vezessenek az urak ellene.«
Ez alatt Guyon, akkoron ezredes, hozzám lovagolt, s parancsolá: »Előre az ágyukkal azon utczába!« Szerényen azt felelém: »Ezredes ur, itt áll a gyalogság, rendelje előre s én követem.« Erre Guyon agyonlövéssel fenyegetve távozott, s a 6-ik [hatfontos] lovas üteg Székely [József] nevü fiatal parancsnokát rendelte oda, ki be is vonult, s az első sortűzre 22 lovat és 14 embert vesztett, két ágyúja pedig csak harmadnapra került meg. Csak ezen katasztrófa után vonult be a 33-ik zászlóalj a kérdéses utczába, s az ellent szerencsésen vissza is nyomta.
A nádor-huszárok más utczára kerülve, az ellent oldalba vették. Az a legnagyobb rendetlenségben futásnak indult, s három rakétás kocsit s hozzája egy gépet cserben hagyott ezen szavakkal: »Lasst das denen Lumpen, die wissen ja nicht was das ist!« (»Hagyjátok azt azoknak a rongyosoknak, ugy se tudják, hogy mi az!«) így tettünk mi szert az első rakétákra, melyekről azon balhiedelem volt a legénység között elterjedve, hogy a kinek a feje tetejére esik, egész a talpáig ég keresztül. De e győzelmet drágán fizettük meg. Az mondatott, hogy 102 emberünk lett harczképtelen. Igaz-e? nem tudom, mivel a hivatalos kimutatást soha sem olvastam. Elég annyi, hogy a nádor-huszárok vitéz főhadnagya [Helyesen: hadnagya] Szentpéteri Tamás [Helyesen: Sámuel] is itt esett el.
Akkoron azt beszélték a seregben, hogy Igló városának Eumi nevezetű jegyzője volt az áruló. Ez ember átment volna a legközelebbi osztrák parancsnokhoz, s előadta neki, hogy Guyon 5000 emberrel, kik harmadnap óta éhenszomjan, félig fagyott állapotban, későn szállingóznak Iglóra, ott a polgárok által fel tartva, oly álomba merülnek, hogy az egész csapatot muzsikaszóval elfoghatja, s az hitelt adott neki.
Az ellenség elűzése után a Guyon hadteste reggelig az utczán maradt, szállását újból el nem foglalhatta, de Szepesváraljára vonulva, közeledett Branyiszkóhoz.”
A szerző hadtörténész.
Babucs Zoltán/Felvidék.ma
